2014. január 3., péntek

Blog | Az év színe 2014: Radiant Orchid - Új blogruha

A Pantone kihirdette a 2014-es év színét, mely ezúttal egy gyönyörű árnyalatú lila szín lett, név szerint a Radiant Orchid. A színről bővebben olvashattok a Pantone oldalán. :)

Én nagyon megörültem, mikor megtudtam, mert annak ellenére, hogy a smaragd a kedvenc színem, amely ugyebár a tavalyi év színe volt, a lila is nagyon közel áll a szívemhez. olyannyira, hogy egy csomó lila cuccom van (most karácsonyra és egy gyönyörű lila sálat kaptam Édesapámtól <3), aki nem ismerne és csak aszerint ítélne, amit lát, tuti azt gondolná, hogy lila a kedvencem.^^



Annak ellenére, hogy imádtam az előző ruha színét, főleg a hátterét, már kezdtem megunni. Így már szeptember óta gondolkodtam a változtatáson, de akkor csak a fejlécet változtattam meg, többre nem is volt időm. Most meg csak szín lett más, szintén időhiány miatt. Szerettem volna sablont is változtatni, elképzelésem is van már, hogy milyen újításokat szeretnék bevezetni, sablonokat is néztem hozzá, sőt, egyet le is mentettem és a próbablogra feltöltöttem. De annak csak egyes elemei tetszenek, ráadásul ezzel a mostani sablonnal is sokat szöszöltem annak idején, így ennek is szeretném megtartani azon elemeit, amelyeket én tákoltam össze (mert azt hiszem, ez a legmegfelelőbb kifejezés rá^^). Ahhoz viszont, hogy két sablonból egyet csináljak nagyon bele kell nyúlni a kódokba, tanulmányozni kell őket, ami az én HTML és CSS tudásommal naaaagyon sok időt vesz igénybe, értsd: napok, hetek. Amire, nem fogjátok elhinni, ugyancsak nincs időm, pláne most, vizsgaidőszakkal a küszöbön. De a terveimről nem tettem ám le, lassan dolgozom azon is, s ha a húsvéti szünidőben nem is, a nyáriban -off corse vizsgaidőszak után- mindenképp szeretném elkészíteni.

No de akkor beszéljünk az új sablonról egy kicsit, mely így néz ki (mert ugye egyszer ez is le lesz cserélve, akkor meg a mostani poszt értelmetlen lenne az akkor aktuális sablonhoz xD)

Jaj hát teljesen oda meg vissza vagyok érte! :) Főleg a színe miatt, szerintem olyan meleg szín, pedig tudom, hogy a lila elméletileg hideg szín, de akkor is, ha ránézek a új blogruhára, ez az első, ami eszembe jut.
Mivel még tél van, annak ellenére, hogy az időjárást elnézve ezt nem nagyon érezzük, hópelyhes hátteret készítettem, s ennek megfelelően állítottam össze a kisképeket is, melyek forrása a Tumblr és a Pinterest volt.
A hópelyhes háttérkép alapszíne a már emlegetett Radiant Orchid, hex kódja: #AF71AF, RBG: 175.113.175
Erre jöttek a halvány rózsaszín hópelyhek. :) A fejlécről lefelejtettem a a méhecskémet. :O Ezt csak akkor vettem észre, mikor feltöltöttem, de úgy voltam vele, hogy hogyha már fent van, akkor Bee lesz most pár hétig méhecske nélkül is. :) És igen, aki eddig még nem jött volna rá (mert már jegyezték meg, hogy nem tudok helyesen angolul^^), a "bee" nem azért van két "e"-vel, mert nem tudnám leírni helyesen angolul a létiget, egy egyszerű szójátékról van szó. Bee, vagyis méhecske, ami szerintem egy irtó cuki állatka, feltéve, ha nem épp körülöttem kering, mert akkor sikítófrászt kapok. ;)

Ami még szembetűnő lehet az az, hogy a fejléc alól, a főoldalról lekerült a a mozgó vetítő, ami, mióta kicsit átreformáltam az elrendezést, elég szerencsétlenül állt ott és már baromira eléggé zavart. Az oldalsávba kikerült a ManiCute kisképe, s hamarosan , terveim szerint, frissül a Manikűrvadászos is. :)

A szociális hálós fülecske egy új taggal bővült, mégpedig a Bloglovin + jelecskével, mely eddig a blog legalján talált helyett. Most legalább megkapta a méltó helyét. ;)

Még tervben van frissíteni a receptes részt. Jobban mondva a receptkönyvet átnevezni és létre hozni egy saját receptkönyvet, melyben az oldalon található receptek lesznek összegyűjtve, aztán frissíteni kéne a Kívánságlistát is, létrehozni a LFP összefoglaló oldalát, kicsit átnézni és megreformálni a címkéket, ő, és létrehozni egy külön oldalt a már elvégzett kihívásoknak és egy másikat a szerzett díjaknak. :) Hű, így hirtelen ennyi.

Végezetül megmutatom a régi, smaragd változatot:

Melyik tetszik jobban? Csak őszintén! ;)

Bella

Ui: Ó, és új vízjelem is van ám! :) Majd egy friss posztban megláthatjátok azt is! :) Gondolom, nem okoz gondot senkinek sem kitalálni a színét. :D
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből