Sziasztok!
Ezt a bejegyzést egy nappal előre hoztam, hogy egyúttal leporoljam picit a port a Music Monday sorozatról is. Erre a témára először egy Kowalsky meg a Vega számot szerettem volna választani (már meg sem lepődtök, igaz? :) ). Viszont nem tudtam sehogy sem dönteni. Ráadásul a napok is megsűrűsödtek: eltevések, takarítás, ünneplés. Szóval nem igazán volt már este energiám leülni lakkozni. Végül annyira elhúzódott a lakkozás, hogy már nem is tudtam volna, legfeljebb egy napig hordani, mert utána Timike kihívására kellett volna készülnöm. Így végül egy nagyon egyszerű manit alkottam, nem Vegásat. Kitaláljátok, melyik dal ihlette?
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Music Monday. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Music Monday. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. szeptember 21., hétfő
2015. május 10., vasárnap
ManiCute & MusicMonday | Zene
Sziasztok!
Hamar elszalad ez a két hét! Ezúttal a holnapi Manikűrvadászra lévő tekintettel egy nappal korábban posztoljuk a bejegyzéseket, ami én egyúttal a rég elfeledett MusicMonday sorozatom egy újabb állomásának is szánok.

2013. szeptember 23., hétfő
2013. szeptember 9., hétfő
2013. augusztus 26., hétfő
NOTD & MusicMonday #15 | "Felhő, felhő..."
A dalos kihívás következő állomása. nagyon szerettem mindig ezt a számot, sajnálom, hogy nem hallhattam élőben is Cipő előadásában.
2013. augusztus 12., hétfő
2013. június 17., hétfő
NOTD & Music Monday 13 | "Kék ég és tenger"
Bevallom őszintén, nem ismertem ezt a számot, ha nem csak most keresek rá, hanem még a manikűr elkészítése előtt, szerintem egy másik mintát készítek.
Egy régi manikűrrel próbálkoztam újra, más színekkel. Akkor sem, most sem sikerült jól. Engem valahogy nem szeretnek a border manikűrök. xD Szóval le is mostam, amint lefényképeztem. Inspirációul, csak úgy mint a tavalyi próbálkozásnál, ez a manikűr szolgál. Jelentem, utoljára.^^

2013. június 3., hétfő
NOTD & Music Monday #12 | "Lehet zöld az ég és kék a fű..."
A Dalszöveges kiívás következő állomása. Amúgy az egyik kedvenc számom Varga Viktortól.^^ Bár nem is tudom, van-e olyan száma, amit nem kedvelnék. xD
2013. május 20., hétfő
NOTD & Music Monday #11 | "A rock 'n roll örök"
Részt veszek egy dalos kihíváson, mely minden második héten fog megjelenni egy-egy témával. Az első hét témája a "A rock 'n roll örök" volt. :)
Részleteket amúgy Thimmyke blogján találtok, de a kihívást nem csak neki, hanem Laurennek és XStrawberryKissX-nek is köszönhetjük.
2013. április 29., hétfő
Kreatív & Music Monday #10 | Simple Plan karkötő
Ezt a szépséget még két és fél évvel ezelőtt készítettem, Soldi Hónap alkotása játékára. zene témában.
Akkoriban az egyik kedvenc számom tőlük volt. (:
És mutatom a számot is, mely akkor nagy kedvenc volt. Még ma is kedves emlékek jutnak róla eszembe. (:
Szeretitek az együttes? Milyen számokat ismertek, szerettek tőlük? (:
Bella

2013. március 25., hétfő
Kreatív & MusicMonday #9 | Carbonfools-os könyvjelző
Már pár bejegyzéssel előbb említettem, hogy sikerült eljutnom az egyik kedvenc bandám, a The Carbonfools koncertjére. Másnap már neki is láttam a könyvjelzőnek, amit két nap alatt még január közepén befejeztem. :)
Már épp itt volt az ideje, hogy bemutassam nektek a kis drágaságomat.^^
Már épp itt volt az ideje, hogy bemutassam nektek a kis drágaságomat.^^
2013. március 18., hétfő
52WNC2013 & MusicMonday #8 | Week 2 - Inspired by a song
Nagyon rég nem volt már Music Monday bejegyzés, épp itt volt az ideje egy újabbnak.^^
A nyári kihívásnál már bemutattam az egyik kedvenc nyári számomat. Ugyanattól a bandától van még egy szám, ami valamikor nagyon felkapott volt Romániában, s már akkor elhatároztam, hogy azt is el fogom egyszer készíteni. Hát most eljött az ideje! :) Mutatom, mi lett a végeredmény!

2012. október 15., hétfő
Kreatív & Music Monday #7 | Keresztszemes violinkulcs
Még júniusban készült, az egyik kedves barátnőm részére. Ő is ballagott. :)
Az átadása csak augusztusban került sor, a múlt hónapban bemutatott basszuskulcs-gyűrűvel egyetemben. :)
Az átadása csak augusztusban került sor, a múlt hónapban bemutatott basszuskulcs-gyűrűvel egyetemben. :)
2012. szeptember 17., hétfő
Kreatív & Music Monday #6 | Basszuskulcs gyűrű
Egy újabb Music Monday bejegyzés. ^^De lőtte még egy kis személyes szösszenet. Ma volt a volt sulimban az évnyitó, régi ofőm meghívott minket is, hogy nézzük meg az új osztályát. Elárultunk néhány jó tanácsot, elénekeltük nekik az osztályhimnuszunkat, amit már mi magunk is olyan rég énekeltük, hogy a fele rossz volt, de jól szórakoztunk, s legalább a kicsik se érezték olyan feszélyezve magukat. ^^ megtanítottuk nekik az ofőnk himnuszát is, amit minden olyan diáknak tudnia kell, akit ő tanít. ^^ Eddig az volt a szokás, hogy ő maga tanította me a diákjainak, de az idén mi változtattunk rajta, ezt ő sem bánta. :D A Veni Sancte (remélem, jól írtam le^^) szentmiséről lekéstünk, de most legalább megvolt az akaraterő. ^^ Lassan az is hagyomány nálunk, hogy amíg suliba járunk, az évnyító hálaadó szentmisét ellógjuk, aztán miután elballagtunk,még évekig ellátogatunk az évnyitóra é a szentmisére is egyaránt. ^^ Mise után azért a templomba bementünk, felmentem Szűzanya lábához is, hisz hetek óta meg szerettem volna már látogatni. nevetséges, hogy Csíksomlyó itt van mellettem, s mégis csak olyan ritkán látogatok el oda. :D
No, de térjünk vissza a gyurmaságokhoz.^^ Pár hónapja említettem, hogy ismét elővettem a gyurmát. :) Készítettem pár apróságot. :) Többek közt egy gyűrűt is egy nagyon kedves barátnőmnek.
Legnagyobb örömömre nagyon tetszett neki. :)

2012. augusztus 20., hétfő
31DNC2012 & MusicMonday #5 | Day 22 - Inspired by a song
Nos, ha az első ok nem lett volna elég, most elárulom, mi volt a második oka, annak, hogy nem vártam be eddig a lányokat a kihívással: mégpedig az, hogy ezt a napot egy hétfői napra ütemezzem. :)
Így most jöjjön a mai manikűr, a következő majd a lányokéval együtt. ^^
Még januárban elterveztem, hogy ezt a dalt fogom ezen a napon feldolgozni. Hogy melyik ez a szám? Kitaláljátok? :D
Így most jöjjön a mai manikűr, a következő majd a lányokéval együtt. ^^
Még januárban elterveztem, hogy ezt a dalt fogom ezen a napon feldolgozni. Hogy melyik ez a szám? Kitaláljátok? :D
2012. július 16., hétfő
2012. július 9., hétfő
Music Monday #3 | Maroon 5 csomózós minták
Majdnem elfeledkeztem az eheti Music Monday-ről, pedig megígértem Dorinak, hogy ma kiteszem a Mroon 5 mintát.
Lehetne Ti kértétek rovat is, hisz egy kérést teljesítek, Dori a csomozott.gportal.hu -n kérte, hogy aki ért hozzá, készítse el neki az együttes logójának mintáját. Kaptam is az alkalmon, hiszen tudjátok, én magam is kedvelem a bandát, s nem utolsó sorban nagyon szeretek segíteni embertársaimon. :)
A képek katt-ra nőnek! ;) A hosszúságot én 2 mm/csomó-ként szoktam megsaccolni, de ez eléggé fonal függő. Én azt ajánlom minden csomózónak, hogy betűs technika esetében mindig hagyjon meg fonalat a kezdetnél is, hogy hogyha szükséges, lehessen még csomózni oda is.
Remélem, tudtam segíteni! Ha felhasználjátok a mintát, ha lehetőségetek van, küldjetek az elkészült alkotásról képet! Vagy ha blogotokon/FB oldalatokon vagy valahol közzé teszitek, küldjetek linket, hogy megnézhessem. :)
Azt is megköszönném, ha jeleznétek, ha valahol nem sikerült, vagy bármi megjegyzésetek lenne vele kapcsolatban! :)
Jó csomózást! :)
Bella
Lehetne Ti kértétek rovat is, hisz egy kérést teljesítek, Dori a csomozott.gportal.hu -n kérte, hogy aki ért hozzá, készítse el neki az együttes logójának mintáját. Kaptam is az alkalmon, hiszen tudjátok, én magam is kedvelem a bandát, s nem utolsó sorban nagyon szeretek segíteni embertársaimon. :)
![]() |
| Ez volt a logo, amelyről dolgoztam |
![]() |
| 16*80 csomó, karkötő méret |
![]() |
| 24*106 csomó, könyvjelzőnek ajánlom |
Remélem, tudtam segíteni! Ha felhasználjátok a mintát, ha lehetőségetek van, küldjetek az elkészült alkotásról képet! Vagy ha blogotokon/FB oldalatokon vagy valahol közzé teszitek, küldjetek linket, hogy megnézhessem. :)
Azt is megköszönném, ha jeleznétek, ha valahol nem sikerült, vagy bármi megjegyzésetek lenne vele kapcsolatban! :)
Jó csomózást! :)
Bella
2012. július 5., csütörtök
NOTD & MusicMonday #2 | Summer Challenge 2012 - Favorite Summer Song
Van egy pár kedvenc nyári számom, de az egyik legemlékezetesebb az egy román szám, sajnos a banda mára már feloszlott, de az énekes szólóban még mindig folytatja a pályafutását, szerencsére, mert baromi jó hangja van. :D
I chose this song from 2006. It was a very popular song in Roumania. :)
I chose this song from 2006. It was a very popular song in Roumania. :)
2011. július 17., vasárnap
Kreatív & Music Monday #1 | The Rasmus könyvjelző
Imádom őket. Olyannyira, hogy még egy könyvjelzőt is készítettem. Már a tavaly nyáron elkezdtem, de alapanyag hiányában abba kellett hagyjam. Aztán végre kaptam alapszínt, erre a natúrom fogyott el, ami pár hónapja szintén sikerült pótolni, bár egy hajszálnyival világosabban. Szerencsre annyira kicsi az eltérés a két szín közt, hogy még így sem vevődik észre, csak nagyon-nagyon közelről. Így nem halogattam tovább, szombat este nekifogtam, és két sor kivételével be is fejeztem (a M betűtől), aztán ma csak az utolsó simítások és a fénykép maradt hátra. (:
Imádom ezt a színkombinációt. Meg magát a könyvjelzőt is, úgy ahogy van, a hosszúsága ellenére is. (=
Amúgy a könyvjelzőről tudni kell, hogy legelőször karkötőnek indult, de már a TH után láttam, hogy ebből már csak könyvjelző lesz. Ami nem is gond, arra mindig szükségem van. (:
Isa
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)