Nagyon kedvelem a Kávészünet együttest. Erre a napra az egyik kedvenc dalomat választottam tőlük, Ady Párizsban járt az Ősz című versét.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vers. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vers. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. október 22., kedd
2013. május 19., vasárnap
Irodalom | Pünkösdi vers - Juhászné Bérces Anikó: Erdély 2010
A tegnap estém és ma reggelem kicsit sírósra sikeredett. Eddigi 20 évem alatt az ezvolt az első év, hogy nem vettem részt a Csíksomlyói Pünkösdi Búcsún. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire meg fog viselni, egész nap nem volt túl jó hangulatom, de csak este értettem mg igazán, miért vagyok olyan morcos egész nap. Mikor megpillantottam a Nyeregben készült képeket, videókat, bizony elsírtam magam. Nem hiszem, hogy az olvasóim közül bárki megérti ezt az érzést, legfeljebb az, aki már életében legalább egyszer elzarándokolt Csíksomlyóra. Én ott nőttem fel, ezt nevelték belém, ahogy a környező települések összes gyermekébe. Tegnap azzal a gondolattal aludtam végül el, hogy ez az idei volt az utolsó év, hogy nem veszek részt a Búcsún, remélem, ez így is lesz.
Ma a FaceBook-on egy nagyon szép verset találtam, muszáj megosztanom veletek is.
| A fotót Daday Emese barátnőm készítette, a 2012-es Pünkösdi Búcsún |
2013. április 12., péntek
Irodalom | Kányádi Sándor: Nyergestető
Tegnap volt József Attila születésnapja, s így a magyar költészet napja is. FaceBookon indult egy kezdeményezés, hogy mindenki posztolja ki a kedvenc versét. Én csak késő éjjel értem net közelbe, így akkor csatlakoztam csak, de úgy gondoltam, késés ide vagy oda, ez a vers mindenképp megérdemel egy bejegyzést itt is!
Ezt a verset még negyedikes elemista koromban tanultam meg, aztán két éve újratanultam egy iskolai szavalásra. Azóta is tudom, időnként el szoktam olvasni, vagy magamban elmondani, hogy ne felejtsem. :)Most olvassátok Ti is nagy szeretettel!
| Forrás |
2013. március 15., péntek
Irodalom | Petőfi Sándor: A SZÉKELYEKHEZ
![]() |
| fotó: Borbáth Áron Vers és kép forrása |
A SZÉKELYEKHEZ
Körös-körül sötét felhő az égen,
Egy magányos csillag ragyog középen.
Az a csillag ott a magyar nép képe,
Kit idegen népek vettek középre.
2012. augusztus 6., hétfő
Irodalom | Kányádi Sándor: Rigók
Nagyon szeretem Kányádi verseit, két kedvencem a Bandukol az őszi nap és a Nyergestető. Néha csak úgy simán rám jön, hogy elolvassam őket. :) Vagy magamban elmondjam. A nyergestetőn című verset önszorgalomból tanultam meg, még 10 évesen. Csak az első pár sort kellett volna, én megtanultam végig. :) Tavaly pedig újratanultam, és belőle feleltem magyar órán. 10-es lett. :D
Tegnap egy kedves olvasóm megosztott egy gyönyörű verset FaceBook-on. Igaz, hogy tavaszi hangulatú, de nem tudok én addig várni, gyorsan meg szeretném osztani Veletek is! :)
Tegnap egy kedves olvasóm megosztott egy gyönyörű verset FaceBook-on. Igaz, hogy tavaszi hangulatú, de nem tudok én addig várni, gyorsan meg szeretném osztani Veletek is! :)
![]() |
| Forrás |
2012. június 27., szerda
Irodalom | Mihai Eminescu - Óda (Antik versmértékben)
Az utolsó adag. Legalábbis egyelőre.
Ha még szükségetek van egy Eminescu, Arghezi vagy Caragiale versre avagy novellára magyarul, szóljatok, hátha megvan!
Köszönömért még mindig nem harapok! ;)
Mihai Eminescu: Oda - în metru antic (román+magyar verzió)
Sok sikert az érettségizőknek!
Bella
Ha még szükségetek van egy Eminescu, Arghezi vagy Caragiale versre avagy novellára magyarul, szóljatok, hátha megvan!
Köszönömért még mindig nem harapok! ;)
Mihai Eminescu: Oda - în metru antic (román+magyar verzió)
Sok sikert az érettségizőknek!
Bella
2012. június 25., hétfő
Irodalom | Mihai Eminescu - Az Estcsillag (Esthajnalcsillag)
2012. június 24., vasárnap
Irodalom | Tudor Arghezi - Testamentum; Altatódal Miţuránnak
Ma egy újabb verssel jöttem, remélem, ezzel is segítem az érettségiző társaimat! Két verssel is, de ebből csak az első érettségi tétel. :)
2012. június 23., szombat
Irodalom | Mihai Eminescu - Első levél (Scrisoarea I)
Hegy alatt abrakolóknak, vagy a jövő nemzedék érettségizőinek. Gondoltam, még jól jöhet az idei érettségizőknek is!
Egyenlőre kép formájában töltöm fel őket (jön még két Eminescu és egy Arghezi vers + Caragiale novella), de ha az érettségi herce-hurca lejárt, felteszem szöveg ként is.
Sok sikert mindenkinek! ;)
Egyenlőre kép formájában töltöm fel őket (jön még két Eminescu és egy Arghezi vers + Caragiale novella), de ha az érettségi herce-hurca lejárt, felteszem szöveg ként is.
Sok sikert mindenkinek! ;)
2012. április 4., szerda
Személyes | Irodalmi Kávéház a MÁGban I
Az országban most folyik az "Iskola másképp" hét. Az első két nap minden osztály kirándulást szervezett. Mi az egyetemet látogattuk meg, az új biosz tanárnőnk vezetésével, aki maga is ott dolgozik. Imádtam!
Mától viszont a sulis programok voltak, csupa érdekesebbnél érdekesebb dolog. A gond csak az volt, hogy nagyjából egy időben futott az egész.
Mi az irodalmi kávéházban vettünk részt, hiszen annak szervezésében mi is részt vettünk.
Volt tea meg kávé, sok-sok diák, meghívott író, zene meg jó hangulat. (:
Mától viszont a sulis programok voltak, csupa érdekesebbnél érdekesebb dolog. A gond csak az volt, hogy nagyjából egy időben futott az egész.
Mi az irodalmi kávéházban vettünk részt, hiszen annak szervezésében mi is részt vettünk.
Volt tea meg kávé, sok-sok diák, meghívott író, zene meg jó hangulat. (:
2012. március 4., vasárnap
Irodalom | Lucian Blaga: Eu nu strivesc corola de minuni a lumii (magyarul is)
Talán még jól jöhet ma is, a holnapi próbaérettségi előtt, de az érettségihez mindenképpen!
Köszönet szépen a költőnőnek, Szabo Alettának, aki lefordította a verset! Én nagyon szeretem a munkáit, mint a saját, mint a fordításokat. Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Lucian Blaga: Eu nu strivesc corola de minuni a lumii
Eu nu strivesc corola de minuni a lumii
şi nu ucid
cu mintea tainele, ce le-ntâlnesc
în calea mea
în flori, în ochi, pe buze ori morminte.
Lumina altora
sugrumă vraja nepătrunsului ascuns
în adâncimi de întuneric,
2011. november 27., vasárnap
Irodalom | József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat
József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat...
Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.
Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.
2011. november 8., kedd
Irodalom | George Bacovia: Plumb/Ólom
Dormeau adânc sicriele de plumb,
Şi flori de plumb şi funerar veşmînt -
Steam singur în cavou... şi era vînt..
Şi scîrţîiau coroanele de plumb.
Dormea întors amorul meu de plumb
Pe flori de plumb, şi-am început să-l strig -
Stam singur lângă mort... şi era frig...
Şi-i atârnau aripile de plumb.
2011. május 22., vasárnap
Irodalom | Kányádi Sándor: Bandukol az őszi nap
Kányádi Sándor: Bandukol az őszi nap
Bandukol az őszi nap
s megáll minden fánál.
Bandukol és elidőz
minden iskolánál.
2011. április 11., hétfő
Irodalom | Baka István: Ősz van az űrben
Egy nem József Attila vers, mert ma van a költészet napja és József Attila születésének évfordulója. (=
Két évvel ezelőtt ezt a verset kaptam félévi dolgozatra magyarból.
Két évvel ezelőtt ezt a verset kaptam félévi dolgozatra magyarból.
Baka István:
Ősz van az űrben
Hullnak a barna-piros levelek,
leválva a nyár faláról,
mint elhagyott öreg kazánról
festék- és rozsdarétegek.
Hullnak a barna-piros levelek;
a fára varjú száll, s hogy összetörje,
csőréből koponyákat ejt a kőre,
s fal édes agyvelőt: dióbelet.
Hullnak a barna-piros levelek,
ágak közt átszitál a kék üresség:
száraz avarra üvegcserepekként
Isten halott tekintete pereg.
Hullnak a barna-piros levelek,
hull a világ, és hullunk véle mi,
nedvét kiszívó levéltetvei;
ősz van az űrben, a vég közeleg.
2011. március 21., hétfő
Irodalom | Mihai Eminescu: Kritikusaimhoz
Nagyon szeretem Eminescut, egyik nagy kedvencem. A múlt héten és a hétvégén ezt a verset kellett elemezzük román órára. Nekem nagyon tetszett, megosztom veletek is.
KRITIKUSAIMHOZ
Sok virág van és gyümölcsöt
oly kevés hoz a világra -
élet-ajtón mind kopogtat
s terméketlen hull a sárba.
oly kevés hoz a világra -
élet-ajtón mind kopogtat
s terméketlen hull a sárba.
Könnyű akkor verset írni,
hogyha nincs mit felsikolts -
holt szavakkal csengesz-bongasz,
ám e játék dőre, korcs.
hogyha nincs mit felsikolts -
holt szavakkal csengesz-bongasz,
ám e játék dőre, korcs.
De ha melledet szorítják
élő vágyak, vad fájdalmak,
s elmédet megostromolják
s mind meghallgatást akarnak;
élő vágyak, vad fájdalmak,
s elmédet megostromolják
s mind meghallgatást akarnak;
mint virág az élet-ajtón,
kopognak a koponyádon,
s szó-ruhába öltözködve
élni vágynak a világon,
kopognak a koponyádon,
s szó-ruhába öltözködve
élni vágynak a világon,
akkor ön-fájdalmad ellen,
akkor saját élted ellen
hol találsz te majd biróra,
aki hideg és kegyetlen?
akkor saját élted ellen
hol találsz te majd biróra,
aki hideg és kegyetlen?
Ó, úgy érzed akkor, mintha
a magasság rád szakadna:
hol találsz te majd beszédet,
mely a valót visszaadja?
a magasság rád szakadna:
hol találsz te majd beszédet,
mely a valót visszaadja?
Terméketlen bírálók, ti,
virágotok mind halott. -
Könnyű akkor verset írni,
hogyha nincs mit mondanod.
virágotok mind halott. -
Könnyű akkor verset írni,
hogyha nincs mit mondanod.
(1969)
Dsida Jenő fordítása
A román változatért katt a Tovább gombra.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)











