2015. december 16., szerda

Teszt | Moyra Fabric Texture nyomdalemez

Sziasztok!

Ma a már említett három Moyra nyomdalemezem egy másik darabját szeretném nektek bemutatni. A Celebrationt már pár napja megmutattam nektek. Most a Fabric Texture névre hallgatón van a sor. Ezen a lemeze is találhatóak norvég minták, ezért gondoltam úgy, hogy most mutatom be, hátha van köztetek olyan, aki még be szeretné szerezni erre a szezonra.


 A lemezek karton védőcsomagolást kaptak. Én imádom azt benne, hogy (pl a BPS lemezekkel ellentétben) a csomagoláson lévő minta is a paletta egyik mintájának kinagyított változata, illetve az előlapon is fel van tüntetve, hogy melyik palettáról van szó.
Kicsúsztatva a lemezt a szokásos kék védőfólia fogadott. Ez szintén egy olyan lemez, amelyet az év bármely szakában elő lehet vetni, változatos mintákkal.
A paletta 9,5*14.5 cm-es.(Összehasonlító képet a MoYou, BPS és Moyra palettákkal, itt nézhetitek meg Mannánál.)
A minták amúgy viszonylag nagyok, 2*2.5 cm-esek.




Beszkennelve
 Lapra is nyomdáztam a Golden Rose Rich Color 11-esével. A két bal felső minta kivételével az összessel jól boldogultam.


Végül pedig mutatom a palettával készített manikűröket. Ugyanaz a manikűr készült el kétszer: egyszer nyomdázva, egyszer pedig a matrica technika felhasználásával.
Alapnak mindkét esetben az A-England St. George és Rose Bower lakkjait használtam, erre nyomdáztam a BPS fehér nyomdalakkjával.



A matricás megoldás egész jó lett, leszámítva azt a kis malőrt, hogy nem figyeltem oda, hogyan teszem fel a körmeimre, így a kisujjamon rombuszban, míg a mutató ujjamon négyzetben vannak a norvég virág (hópehely?) minták.

A középső ujjamon lévő apró hibáért a nyomdapárna a felelős, sajnos kissé defektes darabot kaptam. De erről majd részletesebben beszámolok majd a róla készült bejegyzésben. A matrica technikával a lakk a holó hatásából is veszített, illetve picit bolyhosabb is lett... vagy nem tudom, ezt hogy fogalmazzam érthetőbben meg, de szerintem a fenti képen, ahol a két manikűr egymás alatt látható, elég jól látszik a különbség.



Nem lett olyan rossz ez a manikűr, de azért van még hova fejlődnöm. ^^

A lemezt a Moyra webshopban is megtudjátok rendelni, itt 1490 Ft-ért. Valószínűleg fodrászkellékesnél is beszerezhető. Én az enyémet is ott vásároltam, 28 lejért.

Nektek megvan ez a lemez? Vélemény róla?

Kellemes estét!
Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből