Sziasztok!
Nemrég felkeresett Gerlinde, a
Csinifix.hu oldalról, hogy lenne-e kedvem tartalmat cserélni velük. Természetesen elfogadtam az ajánlatát, az én cikkemet már olvashatjátok is náluk. A tovább gombra kattintva pedig Gerlinde írását is elolvashatjátok.
Első körben a kifutókon látottak alapján jeleztük előre, hogy milyen
köröm minták lesznek divatosak 2015-ben, de a sztároknak köszönhetően már azt is tudjuk, hogy melyek lettek az idei év legnépszerűbb manikűr trendjei.
Az alábbiakban összegyűjtöttük az idei év legfontosabb vörös szőnyeges eseményeinek legszebb manikűrjeit. Mint látni fogjátok, a természetes és egyszerű körmök hódítanak leginkább a hírességek körében, de a merészebb megoldások kedvelőinek sem kell aggódniuk, hiszen a klasszikusan elegáns körmök mellett, az extrém karmok is igencsak divatosak.
Nude
A vörös szőnyeges események tanulsága szerint az egyszerű, természetes nude körmök a 2015-ös év abszolút győztesei, hiszen Beyoncétól kezdve, Jennifer Lopezen át, Scarlett Johanssonig, minden említésre méltó sztár ezzel a klasszikus manikűrrel jelent meg az Oscarhoz és Grammy-hez hasonló eseményeken. Úgy tűnik, hogy a bézs és krémszínű lakkok mellett, az áttetsző fedőlakkal borított körmök is nagy népszerűségnek örvendenek. Ez nem véletlen, hiszen a fotókon is látszik, hogy a nude manikűr minden összeállítással gyönyörűen párosítható.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi8tDyH2C4p6wE14DaifXKz_yYV7o_6p2iW0jyGL5e2N9C8rkf5teANY96rC4JHxWBwDGBeJT8QRYRNWuBz8hgaBvzwZpzCoVf67Zag9WPYV9v9w8quSZGmf9DRsUa0XjkjQ1114nOxmzNM/s640/Nude+-+Beyonce+2015+Met+Gala.jpg) |
Beyonce 2015 Met Gala |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh0TdI98tc86PFkBRdTNYGqU3cXXc9tb2EqldudaB_aKmU1YwVQcLUFvHSIeE9ER15bPH-2ZR1CGEIKrMwGl2oo8h6eYbNGl5zgPDXAqHeE65W-NkrxFKdivrO171XUNx02kbgYtYQlx4hW/s640/Nude+-+Jessie+J+2015+Grammy.jpg) |
Jessie J 2015 Grammy |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgufaJvaM3vhoV2uJD6zIk7u8-sDFQXqjd5jvbxl4FvhRtVaqKpLk2tR9kTWl_pWPYUVcHqarvOxtW0Zds_VcpiuTA6vYSGt2XUo817sEutH3J3wmj03kK0gplRXact8x-EsrISL6jpPdHS/s640/Nude+-+Karolina+Kurkova+2015+Oscar.jpg) |
Karolina Kurkova 2015 Oscar |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjAE9sNyNoAmX5f-QzTQegQGOLz9mpupHQwNkCixGy4H4sIWVkzuaOI2BmLJ99ESOOmTf3ttSVrQj2EYzgipKkXKqGgox_MMm6CKffC80i3uyEuEgjZkJ1yrY0d7HXw4PBjuFVRzw00uCgi/s640/Nude+-+Scarlett+Johansson+2015+MTV+Movie+Awards.jpg) |
Scarlett Johansson 2015 MTV Movie Awards |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj_2FUxkeFGWgxPNFmv4sIND5yrQlF0EKhG1wAjiSOW6VJ8cuUiLJ0Cl-YRqreQJ0nqYGNn52MI1PFPgjsIPOJlFmHpyaSTG-Gphu0fs0mH2H8_phyphenhyphen9RVrSGWuJj-2P91ovXauaKF_6_0zl/s640/Nude+-+Sienna+Miller+2015+Golden+Globe.jpg) |
Sienna Miller 2015 Golden Globe |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhRjDGU2RvNVuAsMSeK1azctxwTg3_hEJrSA1HF1fApJiEODWXkkyhCA5QzWeZ2qRbM_9uSU3SE5PAuhWW7_DRck42zbhY2GbEEM-zKk9Nf-kdyT-pgn4XOvtPRKHhKNRsDrjtDSnH5Tz9h/s640/Nude+-+Sofia+Vergara+2015+SAG+Awards.jpg) |
Sofia Vergara 2015 SAG Awards |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEik-VVGuRxQJ2DQSoYQYMvjBtg_yq3bflJtVTWoCqVAkFyFLcBSmxUwaK79qJkjovZo16lP4Ujqm8EzJu8JAbNAsYg7Nc6-fm47KQNkowrJxsvCCKYvSslAI9VVPBnUuzlJFmdwr5zOOTqu/s640/Nude+-+Tina+Fey+2015+Golden+Globe.jpg) |
Tina Fey 2015 Golden Globe |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEidwg03-9gXUAMSO_Ujgfu94P5fiC1fHNA7VvnXea1cp5R8yV1ZSRqS9hXLzjrOghUFfg4_0uk5J49HI1GYA2S1QK8d7FZc5qqx6jWw8pg3TrVFVJT2Rb3fEl7hBUiTXjp5bx2YLThvY056/s640/Nude+-Jennifer+Lopez+2015+Oscar.jpg) |
Jennifer Lopez 2015 Oscar |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjaUOymh4v3qHiGY76IshhiDU5_6Ov21Ji1gjylGHIdL1qlguVlqIP_qEqsNJ5aI9eZk0Yc1AmS_RTp6nsT_az1QRGscKrGz6YWcMAExl4X40MUayp_tVgufazZRS_7f4q4KTqEZ0nf1D8H/s640/Nude+-Lupita+Nyong+o+2015+Oscar.jpg) |
Lupita Nyong o 2015 Oscar |
Fekete
Az átböngészett képek alapján arra jutottunk, hogy a fekete körmök szorosan követik a nude a manikűrt az idei népszerűségi listán. Ennek talán az az oka, hogy a fekete is egy olyan univerzális szín, ami az egyszerű és bevállalósabb ruhákkal is egyaránt stílusosan viselhető. A fekete körömlakk a 2015-ös Oscar, Grammy, Golden Globe és a nemrégiben lezajlott Met-Gála vörös szőnyegén is gyakori jelenség volt.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhLPgF6g_uDgAfDkq0bbBkT9bL4-by8hyhsrIruD4yh5PmD2e63XIe5kWAKHIwsDtyCdaGJB1lFLqgA6Q1yzag-hlfzIPBRk0tjBT7jrPeP_KkC_LiceHbyXUUHV0REbpcET3B_-scEO-j2/s640/Fekete++-+Dakota+Johnson+2015+Oscar.jpg) |
Dakota Johnson 2015 Oscar |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhWzCeWW3W5rCtdB20T1rMsNaK_5yxqqMn3pKBLrFyn2lgQ7xx_-ssIaWieclN_PPWKa24DjCMg0TEsDvxlzHZzmGVJiyMzNlLNlZuDP1X-5Qv6vDPrz12WP9O6kQznumrjEJu7Oinn3mYh/s640/Fekete++-+Jennifer+Lopez+2015+MTV+Movie+Awards.jpg) |
Jennifer Lopez 2015 MTV Movie Awards |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiKPUzM1sMHsJEoCQZCSUeM8jmKsXALIU18I9I3roJNt-xGJ1bWpvP_JbGE71pf5o8u3n9I8vHG6oJbTXqC5zPcnHjcviAqIE_WUnnaznDSyzAyzodxIKcoQ54QvFTSotiWwnTYeQpPT6vK/s640/Fekete++-+Jessica+Hart+2015+Vanity+Fair+Oscar+Party.jpg) |
Jessica Hart 2015 Vanity Fair Oscar Party |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhpRqMqOwJLqK7ept2Sgw66CHMCeuGo1fQ7w41v9XxRE-Wfx2uITpRwRF2DWI7YHbRm6Cazq9SIdczH8h35vqRnZ6p6eXXrRUODSCI6kyVITmssaB6lfW3b1pICmCCEPYOOcwHgFA9_3xOM/s640/Fekete++-+Kate+Beckinsale+2015+Golden+Globe.jpg) |
Kate Beckinsale 2015 Golden Globe |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjcWNNJ5J4VlMtH6l1mQuNVYMo4yi9turUWjghyphenhyphen_h1enGtcviXaMKoJHvZ99RWZsQ6YDt9MJHBvv_tggQ7jkFBKWf5NbSGMv5gjGysVnUTwJuNh7HRmXiy65oxzFjbXR3aOTk5AVXrdmNqa/s640/Fekete++-+Kate+Beckinsale+2015+Met+Gala.jpg) |
Kate Beckinsale 2015 Met Gala |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhjgiF1sHFbJLtrASelrNiJSyKkAcMoCGpYnlsW7wuwXEcsPOsS9Vmf94JVhyphenhyphenAGcZbozT9zu727LBZZoUsbI1FWD6LFX-dBuyadDzADiwAifAXdSVL-Y8wtAQqd4tS5ELGjOK9Je2vbDyGL/s640/Fekete++-+Kerry+Washington+2015+Golden+Globe.jpg) |
Kerry Washington 2015 Golden Globe |
Feltűnő
Imádod a strasszköveket és tekintetet mágnesként vonzó körömékszereket? Mindemellett Katy Perry az egyik kedvenc énekesnőd is? Ebben az esetben nem vitás, hogy a sztárokon látott feltűnően díszített manikűr lesz nálad a befutó!
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrKIKiDJczE39wgkEARWRPDhYJpcyW1JZUop3FwIi4VmN_rvV8IvP6MgCInnJCL0u62VLe2pS9cDyldR4PpSgY2qGeLkuRCrvtuAeK4okSrFZNVq36pAYYXKlUk8-6iIeczRMNbJRXVHnL/s640/Feltuno++-+Bonnie+McKee+2015+Grammy.jpg) |
Bonnie McKee 2015 Grammy |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgIFRDCr2jqStQeDfDCFzulNXyu151rHWNJD_Us7wvSY_r0ZR2EYgZI0HriVGPeKwWEF70tPTsN97G1_AeFfxfwLe3WMgXO-4qYqYDibo5o3G8FPC365Dbg6r7OQLUu5T5ZlePuF1usfZ2j/s640/Feltuno++-+Katy+Perry+Met+Gala.jpg) |
Katy Perry Met Gala |
Arany
Az arany nagyon jól illik a nyári barnasághoz és a karácsonyi ünnepi hangulathoz is, ezért nagyon örülünk, hogy a sztároknak köszönhetően a 2015-ös körömdíszítés trendek közt is jelen van, ráadásul igencsak változatos formákban. Rihanna csillámos arany lakkot párosított a sokat vitatott sárga köpenyéhez a Met-Gálán, más sztárok viszont inkább díszítőlakk formájában viselték a fémes színt a különböző eseményeken.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhfDVXzD71GaS0aWA5g0TOx6s-bn0kYFkkhyphenhyphenpjz0gSif_lI6lsQ2bEgwvU7W1SwqSASigcp1vSqYWhoaiCEAfhxwxOk8E06KNYPtJgf24VFTGJDgQP5AVurz1_VHseknT75_L_TkPN2AGFI/s640/Arany++-+Madonna+2015+Grammy.jpg) |
Madonna 2015 Grammy |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgBmlpLYEnyRh7eSxigp8rUWXnnaHYViPXhBjQcpc4yXAu49LYlV33OnNeGneVpnXDubClTqqaVC1L5LsJRDnRQkXlKMFd8ZC1T1fWgoIMY6piGOIldsUq8IKoWSrPRhSfkMvWVx_MiXvk2/s640/Arany++-+Rihanna+2015+Met+Gala.jpg) |
Rihanna 2015 Met Gala |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh2VITD2XTOPG6X-Tehr2ODLBXymBOF8TVk_orBPZ0tBdJwJKBHS2WOkMzcAarZUZA-2j9r4uj4t99ND7A-DpqcW3H5lD2xcgmbWfFvrMmIvNtD_Fy4JAP0ZPPIpOYU2rdddobxf_vGSQoz/s640/Arany++-+Sarah+Hyalnd+2015+People+s+Choice.jpg) |
Sarah Hyalnd 2015 People s Choice |
Fehér
2015 meghatározó manikűrtrendjei közt szerepelnek a fehérre festett körmök is. Csak úgy mint az arany, a fehér is napbarnított bőrön mutat a legszebben, ezért főként a nyári hónapokban érdemes kísérletezgetni vele. Ha túl unalmasnak találod az egyszínűre pingált karmokat, akkor próbáld ki Zendaya Oscar-gálán látott finom ombre megoldását.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrUOqP_KJukoMGf8JBWhFpmqb845USycCFJ0b5RTMBZRVkbQa35qnEDMkAbL0HxlIXKnsVEWqkkSgOT3_T8IOJALfyynSNxo4hMl1VrsxFCX7Xhd0rMYc8yTzUOMkFcF-Hrk_l0e4suno_/s640/Feher+-+Ariana+Grande+2015+Grammy.jpg) |
Ariana Grande 2015 Grammy |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjeCTbTfk621S1DDeRvKhMHG_8CzyNsczdcPti5n4xK8QflZX7IEtHGfiV-AfHPVe7h5IJtWqsFnd3iCYFpj074CAAZxeOmvOhfiC6DiLKqa6WHKylAUP4orLWQcEuQ-kz4_i2BClLnn001/s640/Feher+-+Rose+Byrne+2015+Met+Gala.jpg) |
Rose Byrne 2015 Met Gala |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh6TMhlxKuE_qhUuhcWNpQrrkUUV5KR2UHxa7lD62uwX-V95tLhb_1fbhpmhuzMBbCpZiqLYXAR4pU7Mu8gjDcwUmLvKLQGCWASyxxi9kk8JHKzv8X5Bbuldqjv-AJNiLGD6RHaz3Hds7p0/s640/Feher+-+Zendaya+2015+Oscar.jpg) |
Zendaya 2015 Oscar |
Vörös
A feminin stílus rajongói biztosan örülnek a vörös lakk térhódításának, hiszen ez a szín az igazi, vérbeli nőknek áll csak igazán jól. Ha eddig azt hitted, hogy a vörös manikűr csak hasonló színű ruhákkal kombinálható, akkor az alábbi képek láttán rá fogsz jönni, hogy más színekkel is fenséges összhatást kelt.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhxs9_12XYj9aLVboTxYDBqQndOdbblxwGdJZFFmtycnjBbkWfi1VkMLpvyR9p85JQAaeVJuPVmzf9sEsnGLlyn9Zpx4gfPcbx2qUtOKYWcPUIvsbOuD-qnxCPUaslpX_fsM2GPpgACdIDO/s640/Voros++-+Jennifer+Aniston+2015+Golden+Globe.jpg) |
Jennifer Aniston 2015 Golden Globe |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjYP6DmfIoltB2FHaPaKqeTih1JVs6Ul82Ri9LfV2oFojLuVAv0v8mxbbONf0_HE1dLJqWFTXLPwBctgYEj_-4p4d3vWOBiH4guv7SIa-9tPs_mUsOvkpPMRm8Gw_RO8-mYZFMAFqivi3lx/s640/Voros++-+Michelle+Monaghan+2015+Golden+Globe.jpg) |
Michelle Monaghan 2015 Golden Globe |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhm6z51VCxonskbw-HTRauSR-PpvcKPZarJeG1essZ-TcGenKRZSg3nDGoK5Q0dRakq0TsMVKT5vW2M0waE3AAqp8rjSFfKwYEXKe47-bmQJcUBMWszYt_UYZctmKQeLJrkcFVBPZKdko_e/s640/Voros++-+Poppy+Delevingne+2015+Met+Gala.jpg) |
Poppy Delevingne 2015 Met Gala |
Diszkrét díszek
Szereted a díszes manikűröket, de a munkahelyed miatt nem engedheted meg magadnak, hogy csillogó kövekbe borítsd a karmaid? Meríts ihletet a sztárok vörös szőnyeges manikűrjeiből és vesd be a javaslataikat a hétköznapokban is! Gigi Hadid és Jamie Chung pelyhes lakkokkal dobták fel az egyszerű körmeiket, Meghan Trainor egy rendhagyó francia manikűrrel mutatkozott, míg J.Lo egyenesen a körmei alá rejtette a manikűrje igazi fénypontjául szolgáló aprócska gyöngyöket.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiA5XChv6NDF-yNnyhRDB1mYz-S37j922JD3CgFKOwMF73iJhjDz9HD1fNCaUTuL9gtE-Gn12a3P7f3LIqzZJbWSw-pB91ITMYUw1fBX1QQU9TsFxb-1jtW_1cgB3P648MZWUKRMpgtYUZu/s640/Diszkreten+diszes+-+Gigi+Hadid+2015+Vanity+Fair+Oscar+Party.jpg) |
Gigi Hadid 2015 Vanity Fair Oscar Party |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiYp-uu1QYf4_Sshh1PiPg_6uwz0J1Nm8Wu7APE0ef70sS0AJE2IbOsS_AinuurQxxsLbKObYxWrYpzwf3badV39IpvuPf4iyUm3U1E3htrg6Yz7ZZ6Hp_8cjh6r0DQbm61NTkm3lPpE0nG/s640/Diszkreten+diszes+-+Jamie+Chung+2015+Oscar.jpg) |
Jamie Chung 2015 Oscar |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi9l5gIPNjhDo3BtuuKZwoCc6G3BTQF5UWyKRngAquAGFhN93P_GHa2sVmhwT_1dW0tWF2HqPBPBSxuB1x7Sjf6Ee8xunaklV0TfTgjfdf8Tal7NCk3GaOAFMq-ZzxZeVFKn4GwBNvOXW2s/s640/Diszkreten+diszes+-+Jennifer+Lopez+2015+Golden+Globe.jpg) |
Jennifer Lopez 2015 Golden Globe |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEifGL8T1YjubU7CQx9ui1oyUcF_eSH4Eg-O7r9isUV2lpozWT_4abrdfjVu7RCiSO9qq5h59rQ-ni38PoWZNcYbGGWD3ABTsxyE2AQTpT_0YBhe8kIphhyIKIawPclBZbrbsCMl_1nHMYD4/s640/Diszkreten+diszes+-+Meghan+Trainor+2015+Grammy.jpg) |
Meghan Trainor 2015 Grammy |
Rózsaszín
A rózsaszín ötven árnyalata lehetne a 2015-ös manikűr és körömdíszítés divat jelszava, hiszen ez a szín valóban minden létező verzióban fellelhető volt az idei év eddigi legfontosabb eseményein. Nem számít, hogy a visszafogottabb vagy a látványosabb manikűröket részesíted előnyben, most biztosan meg fogod találni az egyéniségedhez legjobban illő rózsaszín lakkot!
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi-7qNas41KmtmP1ItvBieZf-rBJdNvNzPiS8NSMoaSeShuYesxhUBo6owl-HvxzW3ZvfcvwpECvbOyKbPBBaK6KrUOdZUdw_DM2J9T5U_QTxe9U2qRn1KQsvew0xH29WvcHsG6ZKkBJcwk/s640/Rozsaszin+-+Chelsea+Peretti+SAG+Awards+2015.jpg) |
Chelsea Peretti SAG Awards 2015 |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhbWiUKgqM6dNTlWnHZLq2f9li71mNN3SK-rN_or4bgK3QLlaHYdW_5ZleKrZb1WKFLq97iPI3eudi3CKNxu7AQxuKK2CuZkU8jNGQtFQJszcRA-N_ewwYzQ4lJ1tn1oG2wtS2QXKkCWE-7/s640/Rozsaszin+-+Rihanna+2015+Grammy.jpg) |
Rihanna 2015 Grammy |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjP6LQqyZtjtUEPrgG3ktQAO6XrMCjfijQQ7c85QfUZ5y6Rr5G302S_QI4L6HQJtgTaoVI4A2WOQBiPOJ9UyhCD-WuAxkfAQZ5CSApajXLKct6Qd7-rIkncnOVPwm4-J4gxS7GYWlywd1c9/s640/Rozsaszin+-+Zendaya+2015+Grammy.jpg) |
Zendaya 2015 Grammy |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhWd3_GJz0BaaQXHmh855iWjzqj1-LBET1Zhb9xifp-GXMnftgqS3bvHdSnqAYJ94m1U3_5AXAYXAgtCzCE1rFVs6tq1Nxv9HrX1jmDXvjriW0N-jdCEP4O41wDTcumEwNClNuQRiM8ofky/s640/Rozsaszin+-Keira+Knightley+SAG+Awards+2015.jpg) |
Keira Knightley SAG Awards 2015 |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhgxZbgVqIGL8PwOzCuNNc9DLdvSg8J3-rTBPThAdMIBwbHlk85nH1XsCpCix02yeAmZhEI8ZQ-5AJhQ6hf-ZQ0lILwby374muo9hGRCjry3MjiVzCOGls2lqW19kWNxSAB8AyQe-xCrK98/s640/Rozsaszin+-Victoria+Justice+2015+MTV+Movie+Awards.jpg) |
Victoria Justice 2015 MTV Movie Awards |
Neked melyik a kedvenc sztár-manikűr trended a 2015-ös felhozatalból? A Csinifix.hu oldal
Köröm kategóriájában számtalan körömápolással és díszítéssel foglalkozó cikket olvashatsz. Ha a szépségápolás egyéb területei is közel állnak hozzád, akkor látogass el a
Facebook oldalunkra vagy a
Youtube-csatornánkra!