2012. augusztus 1., szerda

Játék | 100-150-es Játék - Eredményhírdetés

Tegnap este lezárult a blog 4. nyereményjátéka, mellyel egyúttal ünnepeltünk is.

Nagyon vaj szívű voltam, amelyik esélyt lehetett, azt mind elfogadtam. Az első négy volt a kötelező, de sokan mégsem töltötték ki a negyediket, úgyhogy végül csak az első három feltételt vettem kötelezőnek.
Sajnos volt olyan, aki kitöltötte, de egyik kérést sem teljesítette. Szeretném azt hinni, hogy nem engem nézett hülyének, és gondolta, lesz egy potya nyereménye. :( Fájt, mert elég elismert bloggerről van szó, aki elég sok helyen játszik is, így tudhatta, hogy a rendszeres olvasó meg a FB megosztás és hasonló mit jelent.



De a rossz dolgokat tegyük félre, hisz ma is ünnepelünk! Ez a fenti dolog eltörpül a sok jó és kedves szó mellett, amit Tőletek kaptam!
Néhány gyöngyszem ♥ :




Az utóbbi időben rengeteg blogger döntött úgy, hogy a különböző témájú bejegyzéseket külön blogon fogja posztolni. Én is rengeteget gondolkodtam a dolgon, de úgy igazán nem szerettem volna. Végül a Ti hozzászólásaitok erősített meg abban, hogy ez így, ilyen tarkán. :) Ha szétszedném őket, olyan lenne, ha magamat szedném darabokra. Szóval marad minden a megszokott mederben. :)

Volt egy olyan lehetőség is, hogy a kedvenc bejegyzéseiteket áruljátok el nekem, egész sokszínűre sikeredett. Legnagyobb örömömre pont olyan sokszínű az olvasóim tábora is, mint én magam! ♥
No nézzük, miket jelöltetek meg kedvencnek:

Csomózott ablakok


31 Day Challange 5. napjának alkotása: kék körmök

Narancsos sertészszelet


Hot and Cold karkötő


Pünkösd 2012



52 Week Challenge 25. hetének az alkotása: szivárvány körmök

Fahéjas és kávés-kakaós gyors bögretészta



Nem is húzom tovább az időt, két nyertest sorsoltam, akik a következők:


Regina a  4. csomagot jelölte meg elsőnek, így ő az ablakos karkötőt és a hozzá passzoló fülit fogja megkapni.


Lencsilány a 2. csomagot jelölte meg, így neki a Kiwi in The Bottle körömlakkot fogom postázni.


Regina, küldök e-mail, augusztus 8. éjfélig kérlek válaszolj rá!
Lencsilány, Neked tudom a címed. :)

Köszönöm, hogy velem játszodtatok! Aki most nem nyert, ne csüggedjen, a másik két megmaradt nyereményt kiegészítve hamarosan játékot indítok FaceBook-on is. :)

Szép napot kívánok!
Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből