2017. február 7., kedd

Legek 2016 - Best of 2016


Sziasztok!

Igaz, már január vége van, de csak most jutott időm megírni a 2016-os kedvences bejegyzést. Amióta a blogom megvan, minden évben elkészítettem ezt a bejegyzést, idén sem szerettem volna megszakítani ezt a hagyományt. Így ha szeretnétek megnézni, melyek voltak 2016-os év kedvenc manikűrjei, körömlakkjai és könyvei, olvassatok tovább! :)


Manikűrök
2016-ban az előző évekhez képest jóval kevesebb manikűr született, ennek megfelelően az ember azt hihetné, hogy idén könnyebben válogattam ki a TOP10 manit, viszont ez koránt sem volt így. Végül a listát nem sikerült 16 manikűrnél kisebbre redukálnom. Nagyon szerettem őket hordani, csupán két manikűr volt, amit az elkészítés után le is mostam, a többit napokig viseltem.
No, akkor nézzük is őket sorjában!


















Körömlakkok
1. AVON Gel Finish Candy Apple - már évek óta a kedvencek között van, idén újra akartam vásárolni, de nem volt benne a katalógusban, de utána néztem, a májusiban ismét benne lesz, akkor majd biztos ami tuti alapon rögtön kettőt is fogok rendelni. | 2. AVON Gel Finish Creme Brulee - Először csalódás volt, mert tejszerű állagú, de azóta nagyon összebarátkoztunk. | 3. piCture pOlish Bohemian - Egyszerűen imádom ezt a lakkot | 4. Golden Rose Holiday #82  - Azt hiszem, mindenkinek ott kell legyen egy arany homoklakk a gyűjteményében, a legegyszernn lakkozásokat is fel lehet vele dobni, én gyakran szoktam használni | 5. Rimmel Rain Rain Go Away - Ő is azóta van benne a kedvencekben, hogy megvásároltam, a kedvenc nude árnyalatom.

Könyvek
2016-ban egész sok könyvet sikerült kiolvasnom, volt, amit kedveltem, volt ami nagyon megérintett, másokat csak végigszenvedtem. A teljes listát itt tudjátok megnézni, alább a kedvenceimet olvashatjátok, a címre kattintva a véleményemet is eléritek.



Azt nem mondanám, hogy egy nagyon termékeny évet zártam, de nem volt ez annyira rossz. Azt nem hiszem, hogy a 2017-es évem termékenyebb lesz, de azt remélem, hogy legalább ennyit sikerül majd alkotnom. :)


Ha arra is kíváncsiak vagytok, Instagramon Nektek melyik volt a kilenc kedvenc képetek, kattintsatok: 

Előző legek: 201520142013 - 2012 - 2011

Nektek melyek voltak a kedvenceitek?

Köszönöm, hogy velem tartottatok!
Szép napot mindnekinek!

Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből