2012. április 7., szombat

Személyes | Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok a gyimesi írott tojásaimmal!


Kellemes Húsvéti Ünnepeket szeretnék kívánni minden kedves ismerősömnek, olvasómnak, követőmnek!
Paşte Fericite!
Happy Easter to everyone!


Minden együtt.^^

Neveltünk búzát is, kis tojásokkal dekoráltuk. (:


Ez a három már nem fért bele a nagy tálba, hát ide került, de így is nagyon jó! Majd az íróasztalom dísze lesz. ^^


Ezt a kék tojást különösen szeretem. 5-6 évvel ezelőtt kaptam ajándékba az akkori osztályfőnöknőmtől. Azóta is minden évben ilyen vagy olyan módon a húsvéti dekorációnk egyik alapköve. (:

A tojások rögtön festés, zsírozás után. ^^
Gondolkoztam, hogy gyimesi jelzővel lássam-e el, végül is, igen, ez a megfelelő, hisz egytől egyig gyimesi minta mind. Én, annak ellenére, hogy félig gyimesi csángó leányzó vagyok, egészen öt-hat évvel ezelőttig nem foglalkoztam a hímes tojás készítésével. Végül a suliban fertőződtem meg vele, azóta is minden évben írok tojásokat, és egyre jobban sikerülnek. Autodidakta módon tanultam, így még most, ennyi év elteltével sem tökéletesek, de merem állítani, az eddigi legjobbak. ^^
Eddig minden évben gond volt velük, általában a festéket nem találtam el. Vagy nem fogta meg, vagy a viasz leszedésekor már jött a festék is... na de most! Most nagyon jól sikerültek, legnagyobb örömömre. (:

Én magam Antalné Tankó Mária gyűjteményét használom, minták immár elektronikus formában is megtalálhatók.

Akkor jöjjenek a képek. Festés előtt is lefényképeztem őket, szokásom, hogy legyen bizonyítékom: jól nézett ki a tojás még festés előtt. ^^ Alatta a minta látható. (:









Csak most, vágás közben vettem észre, hogy a középvonal kimaradt.  De így is jó a minta. El sem hiszitek, mennyi hasonló minta van? egyiken ott egy plusz vonal, másikon pöttyök.^^




Ez most nem sikerült túl jól, a tavalyi azt hiszem jobb volt. De sebaj, majd csak kitanulmányozom. ^^


Egyik kedvencem. ^^


Másik nagy kedvencem.




Ez az egyetlen, ami egyáltalán nem tetszik. XD 


És még egy kedvenc. ^^


A mintáim közt le van rajzolva, ám Antalné Tankó Mária gyűjteményében nem találtam meg. Bizonyára valamelyik vásáron lestem el valamelyik ügyes gyimesi asszonytól. ^^
A mintát is nagyon szeretem. (. Mindig is egyik nagy kedvencem volt a "Tőtött rózsa" minta, már egész ici-pici korom óta. (:

És a kakukktojás. ^^ Ezt Édesanyám készítette. (: Első próbálkozása, és ahhoz képest nagyon jó lett! (:

 És végezetül, pár kép a kis szőrpamacsokról:





Áldott Ünnepeket!
Isa

14 megjegyzés:

  1. Gyönyörűek a tojások, nagyon ügyes vagy!
    Áldott Húsvéti ünnepeket kívánok Nektek!

    VálaszTörlés
  2. Csodálatosak a tojások! Nagyon tetszenek ezek a régi hagyományos piros tojások. Szeretném megtanulni a technikát, majd valakit kerítek aki nagy tudója! Áldott Húsvétot!

    VálaszTörlés
  3. Wow, gyönyörűek a tojások, ügyes vagy! Én tavaly próbálkoztam írókázni, de nem jött össze. Nem tudom, hogy mi a titka, de nekem nem maradt meg a viasz a tojáson. Áldott húsvétot kívánok! :)

    VálaszTörlés
  4. köszi, puszi:)
    szépek lettek a tojásaid, nagyon tetszenek!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szépek a tojásaid !!!!
    Vár nálam meglepi de nem piros tojás hanem valami "rózsaszín" !!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj! KÖszi szépen Ildi!!
      Annyira örülök neki! El sem hiszem. :D
      Még egyszer köszi! (:

      Törlés
  6. Köszönöm szépen!

    Krisz: Én is magamtól tanultam, szerintem, ha tudsz kesicét (írókát) meg viaszt keríteni, már a többi is menni fog! Nekem anno mindig a kesice volt a probléma, mert az sosem kaptam, mindig valakitől kölcsön kellett kérjek. Aztán az egyik szomszédom a már jócskán használt kesicéit nekem adta. :) Imádtam őket! Aztán tavaly a vásáron már a csángók árultak, így rögtön vettem is kettőt. Az idénre a 3 régi kesicéből kettő feladta a harcot, gondolom a lószőr kiégett belőlük, úgyhogy kénytleen voltam az egyik új kesicét is befogni. :) A másikat még tartogatom szűkösebb időkre. ^^

    Noryta: A tojásokat írás előtt jól le kell suvickolni. Mi mindig langyos mosogatószeres vízben mossuk le, körömkefével. Aztán leöblítjük és utána tesszük oda főzni. Majd hagyni kell kihűlni, különben a meleg tojásról a viasz leolvad. Ugyanez a helyzet afestékkel is: nem szabad túl meleg festékbe beletenni, mert a viasz leolvad. Langyos festék kell, utána kivesszük a festékből, egy rongyot odateszünk melegedni,és azzal a meleg ronggyal törölgetjük le a tojásról a viaszt. De vigyázni kell, emrt van olyan festék, ami ha nincs rászáradva a tojásra, jön együtt a viasszal...:S Már párszor én is megjártam. :S
    Miután a viaszt leszedtük zsíros ronggyal, vagy egy szelet szalonnával szépen kifényesítjük és már mehet is a locsolók tarisznyájába! ^^

    VálaszTörlés
  7. Ez igen, minden elismerésem:) Nem semmi türelem kell ezeket elkészíteni:)Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánok:)

    VálaszTörlés
  8. Szépek a tojásaid!

    Így megkésve, már csak annyit írok, hogy remélem kellenesen telt a Húsvétotok!

    VálaszTörlés
  9. Csodálatos tojások! Ehhez van ilyen toll, amit nem fog be a festék?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy Írókát használunk, az ún kesicét. A kesice hegyében lószőr van (gondolom a farkából vagy sörényéből), ami vezeti a viaszt. A forró viaszba mártjuk a kesicét, és azzal írunk. A viasz rajta marad a tojáson, így mikor beletesszük a festékbe, a viasz alatti részt nem fogja meg. Miután kész a festés, meleg ronggyal leszedjük róla a viaszt, szalonnával vagy zsíros kézzel/ronggyal megtöröljük és már kész is. (:
      Nem nehéz! Csak vigyázni kell, hogy langyos festékbe, és ne melegbe tegyük a tojásokat, különben a viasz leolvad és nem lesz szép a tojás. (:

      Törlés
  10. Lányok, köszönöm szépen a jókívánságokat!
    Nagyon szép húsvétom volt. (:

    VálaszTörlés
  11. Szia! Nagyon szépek a tojások, teljesen leesett az állam, mikor olvastam, hogy ezek gyimesi minták. Engem Gyimesi Bernadettnek hívnak, onnan származom, de már nagyon régóta Mo-n lakik a családom. Sajnos nagyon keveset tudok arról a kultúráról és magát a vidéket se ismerem sajnos, de amint alkalmam lesz rá, biztos, hogy elutazom és felderítem a gyökereim :)
    Kár, hogy csak most találtam rá a blogodra, jó lett volna az idei húsvétot ilyen tojásokkal ünnepelni :)
    Köszönöm, hogy megmutattad nekem ezeket a csodákat! :)
    Üdv, Berni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Berni köszi szépen a szép szavakat! Örülök, hogy ide találtál. (:
      Sajnos, annak ellenére, hogy Édesapám felől én is gyimesi vagyok, csángó lány, semmit nem tudok róla. Édesapám sosem mesél, nagyszüleim már kiskoromban elhaltak. :( Anyukám mesélt olyan dolgokat, amiket még apukám édesanyja mondott el neki. De az nem sok, ezeken ívül én is könyvből, internettről, TVből tanulmányozom, hogy ki is vagyok.

      Törlés

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből