Sziasztok!
A ma egy diy bejegyzéssel készültem. Még tavaly ősszel készült ez az írószertartó, azóta várta a sorát szépen türelmesen, hogy megosszam veletek.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: diy. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 30., szombat
2017. augusztus 7., hétfő
DIY | Lánybúcsút szerveztem
Sziasztok!
Júniusban férjhez ment az egyik unokatestvérem. Én nem voltam koszorúslány, de a közeli kapcsolat miatt szerette volna, ha én is részt veszek a lánybúcsún, sőt, végül be is segítettem a lányoknak a szervezésben. Ahhoz képest, hogy picivel több, mint egy napom volt mindent beszerezni, nyomtatni, összeállítani, egész jó lett, s ahogy az lenni szokott, amennyire féltem, hogy nem sül el jól, olyan jól sikerült mindent elintézni. Végül még éjjel is volt két random játék, ami akkor jutott eszünkbe, így gyorsan beleszőttük azt is.

2017. május 27., szombat
DIY | Fülbevalók fertőtlenítése
Sziasztok!
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én imádom a fülbevalókat. Igen ám, de a füleim néha be szoktak gyulladni. Ez általába évente szokott jelentkezni valamelyik fülemnél. Ilyenkor bármit teszek be (értsd: arany és ezüst ékszer használatakor is) viszket, piros. Ilyenkor vagy végigszenvedem, vagy pár napig nem hordok fülbevalót. Bármelyik lehetőséget is választom, a saját nyálammal folyamatosan szoktam kenegetni az érzékeny helyet. Ez általában pár nap alatt elmúlik,
Pérhete is jelentkezett a probléma a bal fülemnél, azzal az aprócska változattal, hogy sehogy sem akar javulni. Ha pár napig minden oké is, utána ismét viszketni kezd. Megfigyeltem, nem fülbevaló-függő. EZért gondoltam hát, lefertőtlenítem az összes fülbevalómat.
2017. április 15., szombat
DIY | Húsvéti ajtódísz
Sziasztok!
Régóta szeretnék már húsvéti ajtódíszt készíteni. Először úgy gondoltam, majd hímezni fogom, de idő hiányában letettem róla. Már aztis hittem, hogy idén sem lesz ajtódíszünk, mikor tegnap megpillantottam ezt a bejegyzést Sucikánál. Rögtön tudtam, hogy nekem ezt el kell kszítenem!
Ha kíváncsiak vagytok a munkafolyamatra, olvassatok tovább. :)
2017. március 7., kedd
Személyes | Boldog szülinapot, Cinc! ♥
Sziasztok!
Ma van a legjobbbartnőmnek, Cintiának a születésnapja. Tavaly egy baglyos manikűr sorozattal és egy szülinapi manikűrrel készültem. Idén karkötőt csomóztam neki, illetve készítettem egy képeslapot. Ez utóbbit tekinthetitek meg ebben a bejegyzésben.

2015. december 18., péntek
Kreatív | DIY - Karácsonyi képeslapok
Sziasztok!
A nagyon régi olvasóim még emlékezhetnek, hogy minden évben küldök képeslapot és apróbb kézzel készített ajándékot - általában karácsonyfadíszt - az egyik kedves barátnőmnek. Idén pedig nem csak neki, de Cinc-nek is postáztam. Egyelőre csak az elkészült képeslapokat mutatom meg (Cinc, ha nem érkezett meg még, ne kattints ide^^).

2014. december 27., szombat
Kreatív | Karácsonyi dísz és képeslap
Sziasztok!
Pár napja elújságoltam, hogy ajándékot próbálok készíteni a legjobb barátnőmnek, ebben a bejegyzésben az elküldött karácsonyfadíszt és a képeslapot mutatom meg nektek.

2014. december 13., szombat
Kreatív | Szívből, kézzel - avagy sk karácsonyi meglepetések
Sziasztok!
A mai bejegyzés picit más témakörben készült, mint az eddig megszokottak. Nagyon rég nem volt már kreatív poszt, ráadásul a mostani képek már tavaly karácsony óta szerettek volna kikerülni a blogra, így épp eljött már az ideje. :)
Pár olyan apróságot mutatok be Nektek, mellyel szeretteiteket, ismerőseitek lephetitek meg a szeretet ünnepén.

2012. július 15., vasárnap
Kreatív & Tutorial | Hot and Cold
Lencsilány indított egy remek kis játékot, Vidd magaddal! néven. Nekem nagyon tetszik, picit hasonlít a Hónap Alkotására, ha felkeltette az érdeklődésedett nézz be hozzá, és olvasd el a részleteket! ;)
A július téma a Hot and Cold, avagy Forró és Hideg lett. Már rögtön tudtam, hogy mit fogok készíteni. :) Egy csomózott karkötőt! Ezt a mintát ugyanis már kérték leírásban, akkor próbáltam elmagyarázni, hogy hogyan készült, de nem sikerült, remélem majd most! :)

2012. március 14., szerda
Kreatív | DIY Ellenőrző borító
Két éve borító nélkül leledzett szegény, így elég ramaty állapotba került. :D Épp ideje volt ismét bevonni. :D Még novemberben készítettem el, azóta mindig halogattam, hogy megmutassam. Íme, most hozom:
| Elölről |
2012. január 2., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)