Manikűrvadász

A Manikűrvadász fogalma már nagyon sokak számára ismerős a beauty bloggerek és blogkövetők körében. 2013-ban azzal a céllal indítottam útjára, hogy mi, magyar manikűrös lányok minél több blogot megismerjünk, ezáltal tanulva is egymástól. Nem titok, hogy a Manikűrvadász a gasztró bloggerek körébe igen csak népszerű, s általam is nagyon kedvelt, Blogkóstoló mintájára készült el.

De kezdjünk mindent az elején. A játék lebonyolításáért mindig az aktuális forduló házigazdája a felelős. Ő készíti el a kezdőképet, írja ki a felhívást, szabja meg az időpontot, majd az első határidő lejárta után teszi közzé a jelentkezők névsorából álló listát. Ezen a listán minden jelentkező az alatta lévő blogról fog egy manikűrt kiválasztani –levadászni–, majd ezt a manikűrt újraalkotni.

A második időpontban kerül sor az újraalkotott manikűrök közzétételére. Erre egy egységes időpontban kerül sor, ezt a dátumot szintén a házigazda szabja meg, a időpont pedig este 18 óra szokott lenni.  Minden fordulóhoz jár egy egységes link-gyűjtő kód is, melyet szintén az aktuális forduló lebonyolítója tesz közzé, ennek a kódnak a segítségével mindegyik bejegyzésből elérhető a forduló többi manikűrje is. Részletes leírást a kód használatáról Thimmykénél olvashattok.

A bejegyzésben van néhány kritérium, amelynek mindenképpen szerepelnie kell: az elkészített manikűr képe, az elkészített manikűr eredetijének a képe (tehát a „levadászott manikűr”, hogy összehasonlítani lehessen), illetve az eredeti manikűr bejegyzéséhez vezető link, a manikűr készítőjének nevével együtt. Ez utóbbiak értelemszerűen a plagizálás elkerülése végett. Szerintem senki sem szeretné úgy viszont látni a saját manikűrjéről készült képet, avagy annak alapján készült manikűrt, hogy nincs megemlítve és az érdeklődő egy kattintással el nem jutna hozzá. Kérlek benneteket, legalább ezzel a kis figyelmességgel adjuk meg a tiszteletet!

Az egységes posztolás utáni pár napban elkészítem az összefoglalót, melyet itt, a blogon láthattok majd. Az elkészült manikűrök mellett a következő forduló háziasszonyának kilétére is ebből a bejegyzésből kerül sor. Az új házigazdát én választom ki az előző forduló szervezőjével egyetemben.


Miért is jó?
Ahogy azt pár sorral fentebb említettem, egy esély arra, hogy új blogokat fedezzünk fel, vagy akár minket felfedezzenek. Emellett egy-egy manikűr kiválasztásánál próbára tehetjük magunkat, kiléphetünk a kényelmi zónánkból, új technikákat, fortélyokat nézhetünk el.

Ki lehet résztvevő?
Bárki, akinek nyilvános platformon (blog, FaceBook mappa, tumblr, Instagram, vagy bárhol máshol) minimum 30 manikűr van már közzé téve.

Ki lehet szervező?
Aki már minimum egy alkalommal részt vett vadászaton és az elmúlt egy évben nem szervezett fordulót.


Egy kis ismétlés:

A résztvevők vállalják, hogy:
-Elkészítenek egy manikűrt a nekik sorsolt blogról.
-Közzé tesznek a blogjukon egy bejegyzést, melyben megemlítik a házigazdát, a kapott blogot, annak a manikűrnek a képét és bejegyzését is belinkelik, amelyről inspirálódtak.
-A megadott időpontban posztolják a bejegyzést.

A házigazda vállalja, hogy:
-Meghirdeti a versenyt.
-A megadott időpont lejárta után kisorsolja, hogy kinek melyik blog jut.
-A bloggal nem rendelkező játékosok manikűrjeit saját blogján posztolja.

A következő/éppen futó, 33. forduló háziasszonya: Zsebboszi

Kedvcsinálónak - az eddigi fordulók:


 

 

 



 




 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből