2013. június 19., szerda

Fagyit, fagyit a nagy melegben!

Nem tudom, nálatok hogy van ez, de mifelénk végre megérkezett a nyár. Sőt, a kánikula már lassan kezd elviselhetetlen nagyságot ölteni, méh otthon, Székelyföldön is. Úgy látszik, a pár nappal ezelőtti fagyis manikűröm igazán csábító volt a Napocska számára is. ^^


Azt hiszem, mandula formájú körömmel nézett volna ki igazán szépen, de nem szerettem volna csak ezért megválni a jól bevált formától.^^


Az alábbi kép az ablakból készült, természetes fénynél.^^ Eléggé be volt borulva, a képen is látszik. ^^



Használt lakkok:

Bella

A többiek munkája:

2013. június 18., kedd

Muffin könyvjelző

Még május elején készült el, ajándékba Katinak. Múlt héten postáztam fel, már meg is kapta, így immár ide is feltehetem. :)

A minta csak félig saját. Jobban mondva, annyira sem, hiszen a Csanditól kapott tavalyi hímzett hűtőmágnesről másoltam le. :) Szóval ezúton is köszönte érte Csandinak. (:




Kati, köszönöm a sok kedves hozzászólást és azt, hogy mindig érdeklődsz, mi a helyzet velem! Biztos vagyok benne, hogy jó helye lesz nálad a könyvjelzőnek. (:

Ha már az ajándékoknál tartunk, én is kaptam ám! (: Részt vettem Schnappy születésnapi ajándékláncában. Én Timikének készítettem egy türkiz ékszerszettet, én pedig Schnappytól kaptam. Még szülinapom környékén megérkezett, de én Kolozsváron voltam, így csak nemrég bonthattam fel. :) Egy szintén türkiz ékszerszettet kaptam én is.^^ Tökéletes lesz a ruhámhoz. (: A képeket Schnappytól "loptam".





Bella

2013. június 17., hétfő

Liebster Award - újratöltve

Idén ismét az a megtiszteltetés ért Illus♥ jóvoltából, hogy megkaptam a Liebster Award díjat! Ezúton is köszönöm szépen! (:


A szabályok:
1, Tedd ki a képet!
2, Írj 11 dolgot magadról!
3, 11 kérdés megválaszolása!
4, 11 kérdés feltevése!
5. Továbbadni 11 bloggernek.

Az elsőt teljesítettem, ide a posztba kitettem, illetve a blogom alján is kint van, a többi díjammal együtt. (:

11 dolog magamról:
1. Nincs elég akaraterőm.
2. Makacsság.
3. Könnyen befolyásolható vagyok.
4. Utálom a folytonos kudarcokat, mégsem teszek ellenük semmit.
5. Nem küzdök az álmaimért.
6. Nincs testvérem, s ez gyakran nagyon kiborít, pláne ha testvérpár látok. Régebb nagyon sokat sírtam is emiatt. De könnyebb mióta ismét szerepjátaszom, ott majdnem mindegyik karakteremnek van testvére. Kicsit olyan, mintha az enyémek lennének.^^
7. Viszont van egy fogadott Nővérem, aki egyben a legjobb barátnőm is.♥
8. Mindig is vállaltam, hogy szerepjáték függő vagyok.^^
9. Sok függővel ellentétben én tudom, mi okozza a függőségem.
10. 7 éve vagyok hörcsög tulajdonos, jelenleg épp  gézengúznak.^^
11. Szeretnék egyszer büszke lenni magamra, úgy istenigazából., és szeretném, ha a szüleim, nagyszüleim, egykori tanáraim is azok lehetnének.
+1: Mert ezt nem hagyhatom ki. xD A "nagyszüleim" is fogadott nagyszülők, szüleim szülei sajnos már évek óta elhunytak, sőt, az egyik pótmamám is. De Tati és Pannika valóban olyanok, mint a nagyszülők. Főleg mióta felköltöztem Kolozsvárra, mindig hívnak, érdeklődnek, hogy hogy vagyok, mikor jövök haza. :)♥

Válasz a 11 kérdésre:
Mi vitt rá, hogy elkezd a blogolást?-Az első blogom teljesen személyes jellegű volt, inkább mondanám naplónak, és azt a célt szolgálta, hogy túl tudjak lépni egy igen fájdalmas életszakaszon.
Mi volt a legjobb dolog az életedben?-2011-es karácsonyom, illetve z az egy év, amit Kolozsváron tölthettem.
Sok szépségápolási holmival rendelkezel?-Nem.
Van valami nagy álmod, amit el akarsz érni?-Már azt hiszem nincs.
Van háziállatod?-Igen, hörcsög.^^
Szeretsz kirándulni?-Nem igazán.
Milyen számodra az álomesküvő?-Fehér ruha, szerető vőlegény, a helyi plébánia, a régi papunkkal, a nagy rokonsággal és barátokkal, nyáron, élő zenével.
Van kedvenc idézeted?-"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de hiányozz onnan, ahonnan eljöttél."
Melyik az az étel/ital amiből bárhol bármilyen mennyiséget el tudsz fogyasztani?-Milánói makaróni, apukám teája.
Gyűjtöttél valamit gyerekkorodban?-Igen, szalvétát és bélyeget, no meg vonatjegyet, telefonkártyát.
Ha már gyerekkor, mi volt a kedvenc meséd?-Mindegyik Mátyás királyos.^^

A díjat én nem adnám tovább, amúgy is 11 embernek kell, így hamar végig fogja utazni ismét a blogvilágot, így újabb 11 kérdést sem teszek fel.

Köszönöm még egyszer Illus, hogy rám gondoltál! (:

Bella

Music Monday 13: "Kék ég és tenger"

Bevallom őszintén, nem ismertem ezt a számot, ha nem csak most keresek rá, hanem még a manikűr elkészítése előtt, szerintem egy másik mintát készítek.

Egy régi manikűrrel próbálkoztam újra, más színekkel. Akkor sem, most sem sikerült jól. Engem valahogy nem szeretnek a border manikűrök. xD Szóval le is mostam, amint lefényképeztem. Inspirációul, csak úgy mint a tavalyi próbálkozásnál, ez a manikűr szolgál. Jelentem, utoljára.^^





Használt lakkok:

És a dalocska Szécsi Pál előadásában:
http://www.youtube.com/watch?v=MVMfQh8iPAM - Sajnos nem tudom miért, de a Blogger nem engedte beszúrni ide ezt a videot. :S

Bella

2013. június 16., vasárnap

Week 24 of 52: Delicate print

Vagyis "érzéki minta" a mai témánk.^^ Én inkább érzéki körmöt készítettem. :) Nem sajátot, a szobatársamnak, de mindketten imádtunk. Mindenképp lesz majd ilyenem nekem is. *.*

Mikor először meglátta Kinga a kiválasztott lakkokat, kisebb hisztirohamot kapott, hogy márpedig az ő körme nem lesz sárga. Erzsivel alig tudtuk elmagyarázni neki, hogy a lakk nem sárga, hanem arany.^^ Végül viszont ő volt az, kinek a legjobban bejött az elkészült manikűr.^^








Használt lakkok:
NY ezüst csillámos lakk

Bella

2013. június 15., szombat

S-he Stylezone 010 fehér alappal

Pár órával ezelőtt meséltem, hogy mennyire megtetszett a tarka francia manikűrön ez a kombináció. Így el is készítettem magamnak. Egy egyszerű festés lett. Először fehér alapot kentem fel, majd egy réteget a S-heből.
Sajnos picit felhólyagzott a festés, de ennek ellenére én imádtam a végeredményt! (:




Így még a S-he lakk rózsaszín duokróm hatása is jobban érvényesült.^^

Használt lakkok:

Nemsokára jövök még egy S-he 010-es manikűrrel.^^

Bella

Tarka francia + 200-as játék nyertese

Biztos rögtön felismeritek, hogy melyik kép inspirált, mert nagyon népszerű manikűrös blogok között. Én még két éve találtam egy angol oldalon, sajnos már nem tudom, hogy hol, de itt is megtekinthetitek.

Bevallom őszintén, én a saját körmeimre nem valószínű, hogy valaha is elkészítettem volna, azért két évig ott csücsült az inpirációs mappámban. ^^ Aztán a szobatársam, Erzsi egyszer csak rábökött, hogy Bella, azt készítsd el, kérlek. :) Bella meg elkészítette!
Végül is tetszett a végeredmény! Főleg az a körme, ahol a fehér alapra a She 010-es francia vég került. <3 Ott annyira megtetszett ez a kombináció, hogy pár nap múlva elkészítettem én is a fehér-arany manikűrömet, majd megmutatom azt is. ^^










Használt lakkok:
Essence Go Bold!

És végül, pár napja lezárult a 200-as játékom, amelyre szép számmal jelentkeztetek. Köszönöm nektek a sok kedves megjegyzést!
Tegnap délután sorsoltam is, a nyertes pedig Klau lett, a CRaPTRaSH világa blog írója. :) Őt aztán valóban nagyon szereti Fortuna Nagyasszony. ;) Gratulálok neki. A címét már megkaptam, ha visszautaztam Kolozsvárra, felteszem a lakkokat. :)

Bella

a Rafflecopter giveaway

2013. június 14., péntek

Cseresznyés

A hétköznapi kihívás következő témája. Inspiráció innen.





Használt lakkok:
Maybelline Colorama Candy Apple

Tavaly is készítettem egy  cseresznyés manikűrt, könnyű, egyszerű, gyors. Tutorial is van hozzá. :)

Ti szeretitek a cseresznyét? Én nagyon! Tegnap is ettem egy csomót.^^

Bella

2013. június 13., csütörtök

Leydi 788

Gyönyörűséges ez a piros! :) Élénk piros szín, apró rózsaszín csillámokkal. Sajnos lefényképezni nem lehetett olyan könnyen, ezért sok képpel jöttem. Azért ha figyelmesek vagytok, a képeken is fellelhetők a csillámok. :)

Amúgy csak azt tudom mondani róla, amit eddig is erről a márkáról, könnyen lehet az ecsettel dolgozni, alaplakk használata javallott hozzá (én ezeknél a képeknél nem használtam). Már két rétegben is nagyon szépen fed. A körömvégek elég hamar megkopnak egy picit, de aztán le is áll, és akár négy-öt napig is hordható (sőt, ln már hordtam egy héten keresztül is).







Ugye milyen csodás szín? *.*
S ezek után még merjem azt állítani, hogy nem vagyok oda a piros színért. Gondolom, már senki nem hinné el nekem. ^^

Bella

Ui: Négy nap múlva ilyen volt a körmöm:



2013. június 10., hétfő

Manikűrvadász 2

Az első Manikűrvadász sikerességén felbuzdulva a stafétát Ingridnek adtam át, aki legnagyobb örömömre le is fogadta a következő forduló megszervezését, lebonyolítását.
Ezúttal nekem Flory's World blog jutott. Meg kell mondanom, nem volt könnyű dolgom! Napokig csak nézelődtem, lementettem a lehetséges manikűröket, de sehogy sem akart egyre redukálódni a kiválasztott manikűrök száma. Végül aztán csak sikerült döntenem s így elkészítettem ezt a franciát, amit amúgy Flory az egyik Nail Club témához készített.






Használt lakkok:

Remélem, tetszett. :) Én már kíváncsian várom a többiek munkáját is! :)
Bella

A többiek munkája:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...