2015. december 23., szerda

Manikűrvadász | Karácsonyi forduló - Saját manikűröm

Sziasztok lányok!

Újabb fordulóhoz érkezett a Manikűrvadász. Ezúttal közös karácsonyi vadászattal emlékezünk meg erről a csodás ünnepről.

Fortuna jóvoltából én Ciiskát kaptam páromul. Tőle nem először vadászok, így a régebbi manikűrjei már le voltak mentve a blogomra. Nagyon ritkán - sőt, ha belegondolok az eddigi Manikűrvadász fordulók alkalmával még egyszer sem - fordult elő, hogy már akkor tudjam, mit fogok újraalkotni, mikor megpillantottam a páromat. Ennek ellenére azért végignéztem az összes manikűrt, hisz volt már rá nem egyszer példa, hogy csak azt hittem, tudom, mit fogok alkotni, viszont a blog átnézése után teljesen másik manikűrnél kötöttem ki.

Jelentem, most nem így történt. Bár rengeteg manikűrt lementettem már Ciiskától, a sorrend kihirdetésekor még viszonylag friss, blobbicure manikűrnél maradtam végül.




Nem teljesen vagyok megelégedve a manikűrrel. Itt már picit túl hosszúak is voltak a körmeim (azóta levágtam belőlük pár milit^^).
Alapnak az A-England St. George lakkja került, majd a pöttyök egy franken fehérrel, illetve a szintén A-England Rose Bowerrel készültek.




Nézzétek meg a többiek manikűrjét is:

19 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki! Szerintem ezzel a hosszal is szuperül mutat. Viszont azt sosem gondoltam volna, hogy ebből a manikűrből fogsz majd ünnepit alkotni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig már akkor ez a oncepció rajzolódott ki a fejemben, mikor megpillantottam, hogy a random.org hozzád sorsolt. :D Örülök, hogy tetszik! :D

      Törlés
  2. Szépséges karácsonyi színekből álló pöttyök, nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  3. nagyon jól néz ki ez a minta ezekkel a színekkel :)

    VálaszTörlés
  4. De jól néz ki a karácsonyi változatod, szuper :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép lett,és a körmeid hossza szerintem tökéletes. :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jól sikerült, nekem tetszik a hosszabb köröm, jól áll Neked! (-:

    VálaszTörlés
  7. uu de jól néz ki *-* annyit próbálkoztam már ezzel a technikával, de egyelőre nem sikerült valami jól : D

    VálaszTörlés
  8. Vidám és ünnepi egyszerre, nekem nagyon bejön :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jó lett! Most már nekem is ki kell próbálnom ezt a technikát :)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szép lett, és szerintem is szuper hogy ilyen hosszú a körmöd :)

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm mindenkinek! ♥ Nagyon örülök, hogy tetszik nektek a mani (meg a körömhossz^^).

    VálaszTörlés
  12. Szuper lett! Ki kell már próbálnom ezt a technikát!
    beautysecretsfromnora.blogspot.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ajánlom. Könnyű és mutatót a végeredmény. :)

      Törlés
  13. Csodás lett! :) Én is kipróbálom ezt a technikát. :)

    VálaszTörlés

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből