2015. december 4., péntek

24 Day of Christmas | Day 1-3: Snowfall, snowflakes, iceties

Sziasztok!

Még októberben említettem, hogy van egy kihívás, melyet 2012-ben elkezdtem, d nem fejeztem be, így idén feltett szándékom, hogy végigcsináljam. Háromnapos turnusokban fogom nektek bemutatni a manikűröket. Ma az első három lesz látható.
Érdekessége, hogy pont fordított sorrendben voltak elkészítve: első volt a jeges, második a hópelyhes és legutóbbi a hóeséses. :D


1. Hóesés

Ezeket a havas manikűröket elég sokáig halogattam, mert arra gondoltam, majd kipróbálom az új lemezemet és nyomdázott hópelyhek lesznek. Végül viszont be kellett látnom, hogy a lemez nem fog ideérni időben (és még mai napig sem érkezett meg, de egyelőre még nem aggódok (annyira), mert még egy hónapja sincs, hogy megrendeltem). Így maradt az amúgy számomra nagyon kedvelt szabad kézi festés. A második manival nem is volt gond, sőt, igazából ezzel a havassal sem lett volna, mert először arra gondoltam, ide is sok-sok hópehely jön majd, aztán rájöttem, hogy akkor nem sokban különbözne a következő manikűrtől, pedig  próbálok kihívásokon belül nem túl hasonló manikűrt alkotni és minél több lakkomat megmozgatni.
így ismét gondolkodni kezdtem. Aztán megpillantottam Manna tavaly készített munkáit az inpirációs mappácskámban, és máris összeállt a kép: ezekből fogok egyet-egyet elkészíteni. Így született meg ez a mani, amit amúgy naaaagyon imádtam! :) Már a Stonehange-es manikűrnél is nagyon tetszett ez a két ombre alap, na de itt? Le sem tudtam venni róla a szemem! :)  Jó lenne gyakrabban használni. :3

Én észre sem vettem egy naaaagyon szembetűnő hibát, amíg Cinc fel nem hívta rá a figyelmemet. Ti megtaláltátok már? :)


Használt lakkok: AVON Marine blue (sötétkék), Rapsodi 340 (kék), ANNY Something blue (világoskék), Essence Girl's Best Friend (glitters ezüst), Rapsodi 309 (rózsaszín) + fehér és fekete akril, zöld tempera


2. Hópelyhek
Egyszerűen imádom a hópelyhes manikűröket! Így tavaly, mikor Mannától vadásztam az egyik Manikűrvadász alkalmával, naaaagyon sok karácsonyi/téli manikűrjét lementettem. Az, amelyet most újraalkottam egy ManiCute-os manikűr volt. Ha jól emlékszem, én pont ennél a témánál kapcsolódtam anno be. :)




Használt lakkok: Rapsodi 347 (kék), Golden Rose Carnival 15 (poris glitteres topper) + fehér akrilfesték


3. Jégcsapok
Az az igazság, hogy ez a manikűr az én képzeletemben nagyon nem így nézett ki. Nem sikerült úgy, ahogy elgondoltam, nem is tetszett, úgyhogy rögtön aceton lett a vége. :(

Használt lakkok: Moyra Holographic 254 (kék), Rapsodi 351 (ezüst), franken fehér, Rapsodi Parisa 20 (holo csillámos), AVON ColorTrend Silver Plated (ezüst glitterek)

Nektek hogy tetszenek a manikűrök? melyik a kedvencetek?

Szép napot, kellemes hétvégét!
Bella

8 megjegyzés:

  1. örülök, hogy inspirálhattalak. szépek lettek a manik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszenek az újraalkotott verziók! :)

      Törlés
  2. Szuperek! Nekem az első a kedvencem :)
    Mindig is irigyeltem azokat akiknek van türelmük és kézügyességük ilyesmit rajzolni, nekem ez nem megy :D
    (ha a hiba helyesírással kapcsolatos, akkor annyira talán nem feltűnő :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Örüök, hogy tetszik!
      Igen, az a baki. Annyira gondolkodtam, hogy melyik általam használt s betűt írjam, és hol kezdjem, hogy teljesen belefeledkeztem. :D

      Törlés
  3. A hópehely?
    Nekem mindegyik nagyon tetszik, varázslatosak, jók a témák is :)
    Honnan rendeltél?? Nailland 2 nap alatt hozza ki a cuccot, Moyrashop is, MoYou 5 nap alatt , BPS 2 hét alatt, szóval hogyhogy nem érkezik a lemez?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. KÖszi, örülök, hogy tetszik! :)Amúgy egy ici-pici helyesírási hibát vétettem. :D
      Hozzám eddig mindig 4-5 hét alatt jött meg a BPS és a LadyQueen csomag is. Ráadásul jó esetben 3 nap, rosszabb esetben még egy hét, míg megkapom, mert nálunk nem a postás hozza ki, hanem ő csak egy cetlit hagy, hogy csomagom érkezett és csak kedden vagy csütörtökön 10-13 óra között tudom kivenni a főpostáról. (Ahol amúgy még fel is kell bontani előttük, hogy megmutasd, mi van a csomagban...-.-)

      Törlés

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből