2014. január 5., vasárnap

Manikűrvadász | Szülinapi különkiadás - felhívás


Drágáim! Ez a nap is elérkezett, ma,január 5-én egy éves lett az általam útjára induló, s sok-sok blogot bejáró vadászat! :)

Erre a jeles alkalomra egy különkiadással készültem nektek. De még mielőtt elárulom, hogy mit gondoltam ki, jöjjön egy kis összegzés. :)



2013. január 5-e óta 6 forduló lett megszervezve, ezek háziasszonyai sorban a következők voltak: Bella, Ingrid, Marcsi, Lora, Viki, Dii. Összesen az első 6 fordulóban 62-en vettünk részt, ebből rengetegen visszatérő vadászok, sőt, 7-en vagyunk, akik minden egyes alkalommal részt vettünk a játékban (Thimmyke, Katy, Ingrid, Marcsi, Manna, Réka és jómagam).
Az első fordulóban 12-en vettünk részt, 14 manikűr született. A második fordulóban már jóval többen, 31-en alkottunk összesen 33 manikűrt. Ezt követte az eddigi legtöbb résztvevő, a 41, itt mindenki egy manikűrt hozott, így 41 alkotás készült.A negyedik fordulón 32-en vadásztunk és 33 új manikűr született. Az ötödik fordulóban már 36-an voltunk, 37 manikűrt hozva, az eddigi utolsó, hatodik fordulóban pedig 40-en voltunk és 42 manikűr készült. Tehát összesen 200 manikűr készült.

No de akkor jöjjön a kis meglepetésem, a kis csavar! Ez alkalommal arra gondoltam, hogy nem egymástól, hanem külföldi, kevésbé ismert bloggerektől vadásznánk. Így ha van olyan külföldi blog, a nyelv mindegy, hisz a manikűrökön van  lényeg, ahol szívesen nézelődsz, linkeld be azt is kommentbe. :)

Jelentkezni január 19., éjfélig lehet, másnap pedig hozom a párokat. :)
Jelentkezni pedig az oldalsávban található e-mail címen tudtok, "Manikűrvadász születésnap" témával. Az e-mailbe kérlek írjátok bele a blogotok címét (ha van*) és a neveteket is! :)


 A eddigi fordulók manikűrjeiről az összefoglalókat itt olvashatjátok el. 

Eddig összegyűlt külföldi blogok:
Elsa | Maria - Marias Nail Art and Polish | Michelle - Lab Muffin | Mel - Nail and Polish | Rose - Every Little Polish | Meisie - Meisie's Nail Art | Nail Loopy | Emily - The Lacquerologist | Heather - Peace, Love and Polish | Jacki - Adventures In Acetone | Joléne - Follow Gashin | Helena - Nail Wish | Lindsey - Wondrously Polished | Vic - Glowstars.net | Bee Polished | Anutka - Wacky Laki | Kaki - Glitter Obsession | Kelsie's Nail Files | Allesandra | Sonja - Sinikilpikonna | Bregje - Oooh, Shines! | Cătălina / CătăliNails | Rachel-Karina - Polished Criminals | Mari | Claire - Nothin' But A Nail Thing | Michaela - The Mani Café | Trcey - Bite No More | Alice - One Nail To Rule Them All | Jessy - Naild It NZ | Jane - Nailside | CutePolish | Galorius | Ariel - Crown Polish | Zara - May contain traces of polish | Kitties - More Nail Polish | Nicole - Nail Polish Wars | Spectornails | Cristina Santos - The Clockwise Nail Polish | Jen - The Nail Polish Project | Mary Monkett | Emma - Glob&Nail | Lou is Perfectly Polished | Nail Crazy | Chelsie - The Nail NetworkMichelle Rouhier - Things I Love At the Moment | ErinZi's Nails | Meghan - Will Paint Nails For Food | Very Emily | Liloo | AmyGrace - The Polished Perfectionist | Karen - I love my nails | The "Super-Rad" Nail Sisters | U don't need a man, u need a manicure | Nails Like Lace | Victoria - Manicurator | Becca - Horcruxnails | Gia Makeup Blog | Chelsea Queen Lexi - Finger Painted Blog

*Mivel most nem egymástól vadászunk, úgy vélem, az is jelentkezhet erre a vadászatra, aki nem rendelkezik saját bloggal. Lényeg, hogy fényképet tudjon készíteni, amit majd nekem elküld, én pedig a blogon majd közzéteszem. ;)

25 megjegyzés:

  1. már írtam is e-mailt :) Sajnos nem szoktam külföldi blogokat olvasni :( .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs ezzel semmi gond! ;) Akkor neked különösen érdekes lesz ez a forduló. :) Biztos sok új blogra fogsz rábukkanni. ;)

      Törlés
  2. Nem baj Mazsola, én kettőt is ajánlottam a jelentkezéskor! :)

    VálaszTörlés
  3. Ezúton közkinccsé teszem az általam olvasott - és ebben a témában relevánsnak tűnő - blogok listáját :)
    http://workplaypolish.com/
    http://www.wondrouslypolished.com/
    http://thenailpolishproject.com/
    http://theclockwisenailpolish.blogspot.hu/
    http://www.spektorsnails.com/
    http://www.nailpolishwars.com/
    http://www.morenailpolish.com/
    http://www.tracesofpolish.com/
    http://www.manicurator.com/
    http://lucysstash.com/
    http://louisperfectlypolished.blogspot.hu/
    http://globeandnail.blogspot.hu/
    http://www.chitchatnails.com/
    http://beepolished.blogspot.hu/
    http://www.pointlesscafe.com/
    http://iamanaa.blogspot.hu/
    http://www.sincerelystephanienails.com/
    http://www.marymonkett.com/
    Remélem hasznos lesz :)
    Üdv: Sheera

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sheera, köszi szépen a linkeket! :) Várlak téged is a vadászatra, hisz erre a fordulóra blog nélkül is lehet jelentkezni. :)

      Törlés
  4. Én is jelentkezek mindenképp, izgalmas forduló lesz :) :) És boldog szülinapot a Manikűrvadásznak :)

    VálaszTörlés
  5. Boldog születésnapot Manikűrvadász! :) Az e-mailt elküldtem.

    Pár talán kevésbé ismert blog az általam olvasottak közül:

    http://thingsiloveatthemoment.blogspot.com
    http://the-nail-network.com
    http://manicuredmonkey.blogspot.com
    http://nailcrazy69.blogspot.se
    http://criminalnails.blogspot.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Ági. Az e-mailt már meg is kaptam. :)
      Pár blog már most fent van a listán, a többit pedig legkésőbb pénteken feltöltöm. :)

      Törlés
  6. Már küldtem is az e-mailt. :) Én csak néhány külföldi körmös blogot olvasok, de az benne van a listában :)

    VálaszTörlés
  7. Elment az e-mail :) Külön külföldi blogot nem írnék, mert a többség, amiket nézegetek, már linkelve lett :)

    VálaszTörlés
  8. Már ment is az e-mail! :D Kihagyhatatlan! :D

    VálaszTörlés
  9. Szia!
    Biztosan én vagyok a khm béna, de egyszerűen nem találom az e-mail címet :( Segítenél? Köszönöm!

    VálaszTörlés
  10. Válaszok
    1. Örülök, hogy meglett, várom az e-mailt. :)

      Törlés
  11. Boldog szülinapot a Manikűrvadásznak, így utólag sajnálom, hogy az első év nekem kimaradt. Remélhetőleg a 2. hasonlóan sikeres lesz. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen a jókívánságot! :) Várunk idén téged is! ;)

      Törlés
  12. Naná, hogy jövök most is! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgyúgy! Ki nem maradhatsz a buliból! :D

      Törlés
  13. Én sem szeretném kihagyni. Küldöm is a mail-t. :) Ja, és mikor kell posztolni a manikűröket?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még nem tudom biztosan, hogy két vagy három hetet adok az elkészítésükhöz, de mindenképp a kettő közül az egyik, vagyis vagy febr. 2-3. vagy febr. 9-10. :)

      Törlés
  14. Király! Mindjárt jelentkezem is :-)

    VálaszTörlés

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből