2014. január 15., szerda

Teszt | Maybelline MiniColorama 15 Candy Apple

Már nagyon régóta szeretném bemutatni nektek ezt a lakkocskát. Még 2011-ben kaptam, ha jól emlékszem, de legkésőbb 2012-ben. Nagyon szeretem ezt a piros színt, amit képvisel, ennek ellenére nagyon sokáig nem használtam, mondván, van másik piros árnyalatom. :)
Két réteggel

Egy réteggel

Már egy rétegben is tűrhetően fed, de természetesen kell ide a két réteg, ami nem is okoz gondot, hisz még így, évek elteltével sem kell órákat várni, míg végre megszárad. Az ecsete átlagosak, vagy annál egy picivel vastagabbnak mondható, én személy szerint nagyon jól és kényelmesen tudok vele dolgozni.
A kupakot is könnyen lehet kezelni, kézre áll.

Két réteggel

A csomagolása a már jól megszokott régi MiniColorama design, ami miatt azóta is nagyon fáj  szívem. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én ezeket az édes kis üvegcséket sokkal jobban szerettem, mint a mostaniakat. Kis formásak, a hátoldal szerint 7,5 ml lakk van benne, ami szerintem a pont jó arány, se nem túl kevés, se nem túl sok. Az üvegcse vékony, könnyen tárolható, s ami még plusz pont, hogy felülről is látszik, milyen szín van benne.
Nálam plusz pont a kupakja is, mely, nem tudom, a kép mennyire adja át, de kapott egy kis rózsaszínes-pirosas csillogást is. Én egyszerűen imádok vele dolgozni. :)

Ebből a régi kiadásból amúgy ez a harmadik lakkom (és ő volt meg legelőször^^), a másik kettőről, a Party Blue-ról és az Urban Orange-ről már tavalyelőtt látattatok posztot.

nektek van régi MiniColorama lakkotok? Esetleg pont e három árnyalat egyike? Mennyire vagytok megelégedve vele?

Bella

7 megjegyzés:

  1. nagyon szép cseresznye szín , jól mutat a körmeiden :)

    VálaszTörlés
  2. kell.imádom nagyon szép színe van
    most tiszta piros mániás vagyok :) köszi a bejegyzést most nekem kapóra jött.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon szeretem. :) Sajnos régi szortiment, nem tudom, hogy még valahol elcsíphető-e. :(

      Törlés
  3. Imádom az ilyen árnyalatokat :)

    VálaszTörlés
  4. Köszi lányok, örülök, hogy tetszik nektek is. Én is nagyon szeretem. :)

    VálaszTörlés

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből