2012. június 23., szombat

Recept | Fanta szelet

Avagy mirandás süti, ahány ház és ország, annyi szokás. :)
Tudom, hogy ez a süti elég népszerű, szinte nincs is olyan gasztroblog, ahol már ne lenne fent, de úgy gondoltam, én is bemutatom, mi hogyan készítjük.

S azt is elárulom, miért pont ma. Ma van június 23., azaz Édesapám születésnapja! ♥♥ tavaly pont ilyenkor készült el a süti, akkor ilyen torta-süti volt, 2in1. :)
Mivel azelőtt még nem készítettük el (bár Édesanyámmal már évek óta terveztük, valahogy mégis váratott magára egészen tavaly júniusig), készítettünk egy próbaadagot is pár nappal Édesapám szülinapja előtt. Akkor Édesanyám nem hallgatott rám, belekevert egy tojásfehérjést habot is a glazúrba, így az picit fura színű lett. De úgy is finom volt! Viszont mikor élesben ment, tanulva az azelőtti hibából, már mindent úgy csináltunk, ahogy az az ősrégi recepteskönyve írva vagyok. ^^ Az eredmény nem is maradt el. :D
Azóta már elkészült párszor, legutóbb épp szilveszterkor, mikor a nagy rokonság együtt ünnepelt. ♥ Mondanom sem kell, szerették és fogyasztották. :)





Vannak olyanok, akik több krémet, kevesebb piskótát használnak. mi így szeretjük. :)


 Hozzávalók:
6-8 tojásos kakaós piskóta
A krémhez:
1 Rama margarin
25 dkg porcukor


50 dkg tehéntúró
A glazúrhoz:
8 dl fanta
2 tasak vaníliás pudingpor
2 ev. cukor


 Elkészítés:
1.6-8 tojásból kakaós piskótát sütünk, majd hagyjuk teljesen kihűlni.
2. Míg a piskóta hűl, elkészítjük a krémet. A margarint elkavarjuk a porcukorral, majd lassanként adagolunk hozzá egy-egy kanál tehéntúrót.

3. Ha a tészta kihűlt, rákenhetjük a krémet.
4. A glazúr elkészítéséhez a fantába beletesszük a cukrot, majd a pudingport is hozzáadjuk, lassan elkavarjuk a tűzön, ameddig besűrűsödik
5. A fantás glazúrt folyamatos kavargatás mellett lehűtjük.

6. A kihűlt és túrókrémmel megkent piskótára kanalazzuk, elegyengetjük.
7. Pár órára hűtőbe tesszük, majd hideg vizes késsel szeletelve tálaljuk.



Itt a furi-glazúros legelső darab^^ 


Ti már készítettetek hasonló finomságot? hogy ízlett?
Bella

Ui: ne feledjétek a játékot sem! ;) Jobb oldalsáv -> gerberás kép.

5 megjegyzés:

  1. jajj.ilyet mi is csináltunk már! Úgy imádom :OO :))

    VálaszTörlés
  2. Én is csináltam, és idén meg fogom próbálni gluténmentesen is elkészíteni!!! Remélem, úgy is jó lesz!!!

    VálaszTörlés
  3. Lassan meglapíthatjuk a fanta-szelet kedvelők klubját. :)

    VálaszTörlés
  4. nyamm.. én is szoktam ilyet csinálni:) fini süti

    VálaszTörlés

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből