2017. július 31., hétfő

ManiCute | Tenger

Sziasztok!

Újabb két hét telt el a legutóbbi témán óta, így ma ismét jelentkezünk. Ezúttal a tenger témakört választottuk. Nekem több ötletem is volt. Pár hete készült már egy tengerpartos-kagylós megoldás. Most is az egyik változat egy kagylós lett volna, ahol a kagylót zseléből építem ki, aztán többféle pálmafás és tengerészes variációk is számba jőttek, sőt, egy nyaralós Tatty Teddy-s manikűr is. Végül egy egyszerű pálmafás megoldás mellett döntöttem, amit már két éve minden nyáron nagyon el szeretnék készíteni. Végre eljött az ideje! :)



Először is elnézést szeretnék kérni a körömágyam miatt. Nem szeretnék senkit megbántani, úgyhogy csak annyit mondok, kezdő műkörmösnek meg lehet bocsájatani, én meg valahogy helyrehozom. A francia alapot sem én építettem, és csak három napos volt a manikűr készültekor, de időm már nem volt, hogy feltöltsem.

Az ihletet Radi blogjáról szereztem, még valamikor 2015-ben, azóta várta az ihletes mappácskámban, hogy sorra kerüljön.

Azért csak a jobb kezemet fotóztam le, mert a bal kezemen (jobban mondva a bal kezem négy ujján) egy másik manikűr van, amit majd jövő szerdán láthattok. Ma már kétszer is megkaptam, hogy "Már megint más manikűröd van?" meg hogy "Nem ugyanaz a két kezeden?" Nem kérem, nem ugyanaz. Manikűrös-betegseg, akár így is lehet fogalmazni. :D A bal kezem hüvelykujja viszont még a jobb kezem manikűrjéhez passzol (azon gyakoroltam a franciát kékkel, aztán nem volt szívem lemosni, azóta is a kedvenc körmöm^^), úgyhogy azt megmutatom.


Használt lakkok, termékek: 
A zselés alaphoz: PearlNails előkészítő folyadékok (Fungicid, Nail Prep, Primer, Ultrabond), Pearl Nails Hard Gel Pink, Pearl Nails Cover Pink.
A design-hoz: Rapsodi 339, no name neon sárga, átlátszó kő, PearlNails tippragasztó a kő applikálásához, fekete akrilfesték, BPS fixálásmentes fedőlakkzselé.

A körömágyam szörnyű állapota meg a néhol buborékos francia alap ellenére is baromira tetszik ez a lakkozás, szerintem most a 4-5 napot simán kibírja, ha nem többet is. :D Persze, a pálvafával nem vagyok megelégedve, festettem én már ennél sokkal jobbat is, de egyszerűen egyik ecset sem áll úgy a kezemre, mint a régi. :/ Gyakorlás teszi a mestert, egyszer csak összecsiszolódunk. :)

Nektek hogy tetszik a manikűr?
Kíváncsiak vagytok, milyen mani van a bal kezemen?

Nézzétek meg a többiek alkotását is:

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből