2016. július 11., hétfő

Manikűrvadász | 27. forduló - Felhívás!

Forrás

Sziasztok lányok!

Újabb fordulóhoz érkeztünk. Remélhetőleg most már nekem is több időm lesz, így ezt a 27. fordulót ismét én rendezem.
Gondolom, már sokaknak nem kell bemutatni ezt a kezdeményezést, az újonnan idetévedőknek viszont összegezném pár szóban. A Vadászat lényege, hogy a jelentkező lányok (bloggal rendelkezők és nem rendelkezők egyaránt játszhatnak!) között kisorsolunk egy sorrendet, így mindenki kap egy blogot, ahonnan egy manikűrt kiválasztva elkészíti azt, majd a megadott időpontban közzéteszi a blogjában, illetve ha nem rendelkezik bloggal, két nappal a határidő előtt elküldi nekem e-mailben, hogy vendégposzt keretén belül közzétegyem én is.

2016. július 10., vasárnap

2016. július 7., csütörtök

HAUL | Április - Június


Sziasztok!

Most, miközben ezt a bejegyzést olvassátok, valószínűleg épp államvizsgázni fogok. Talán már túl leszek rajta, de az is lehet, hogy még a terem előtt várakozok... Azért én reménykedem az előbbiben, jobb minél előbb túl lenni rajta. :)

Az április-június időszak főleg az egyetemről szólt, így nem is nagyon vásárolgattam. Ennek ellenére azért volt egy-két dolog, ami hozzám került, most ezeket gyűjtöttem össze.


2016. július 6., szerda

NOTD | Idei dinnyés

Sziasztok!

A Nagy Nyári Kihívás keretein belül készítettem ezt a manikűrt. Már elég sokféle dinnyés manikűrt készítettem már, most egy nagyon banális manikűrt készítettem el, mindenféle csicsa és csavar nélkül.


2016. július 5., kedd

Manikűrvadász | 26. forduló - Összefoglaló


Sziasztok!

Újabb forduló végéhez érkeztünk. Ezúttal Thimmyke volt a segítségem a szervezésben, amit ismételten köszönök neki!
Mivel most egy picivel több időm akadt, megpróbáltam több szöveggel elkészíteni az összefoglalót, mint az előző fordulókban.

Ahogy az lenni szokott, a fenti manikűrök az új alkotások, míg az alsók az eredetiek.

2016. július 4., hétfő

ManiCute | Trópusok

Sziasztok!

A mai manikűr egy igazán színes alkotás lett. Már rögtön tudtam, hogy milyen mintát szeretnék nyomdázni rá, csak az alap volt kérdéses, végül azt is hamar kitaláltam, adta magát. :)


2016. július 3., vasárnap

Boldogság gyűjtemény #6

Sziasztok!

A hét elég gyorsan elszaladt, azért néhány apróságot sikerült összegyűjtenem - többsége még mindig az egyetem és a foci EB körül forog.



2016. július 2., szombat

NOTD | RIA-RIA-HUNGARIA! ♥

Sziasztok!

Aki régebb óta ismer, az tudja rólam, hogy nagy focirajongó vagyok, egy manikűrös lány meg hogy is mutathatná ki leginkább, hogy melyik csapatnak szurkol, ha nem manikűrrel? :) Így történt, hogy az idei EB össze magyar és német meccsére is szurkoló manikűröket készítettem. A mai posztban a magyar mérkőzésekre készült manikűröket gyűjtöttem csokorba.


2016. június 30., csütörtök

Lakkozz! Fotózz! Posztolj! | Tengerész

Sziasztok!

Ma a kedvenc nyári témám volt terítéken, amit Barbi választott nekünk. Szerettem volna hamarabb és több verziót is készíteni, de idő hiányában ez sajnos elmaradt. Most is egy gyors manikűrt készítettem. A színkombináció és a végeredmény viszont kárpótolt. Egyszerűen imádom ezt a manikűrt! Ma csoporttársaim is megdicsérték. :)


2016. június 29., szerda

NOTD | Forróság

Sziasztok!

Jellemző, hogy a saját kihívásomról majdnem lekések... Csak tegnap késő este fejeztem be az államvizsga dolgozatomat, napok óta alig aludtam, úgyhogy ma délután, miután hazajöttem a nyomdából, egyszerűen nem volt energiám lakkozni. Picit ledőltem pihenni... aztán azzal a lendülettel el is aludtam. :) Szóval csak este sikerült összedobni valamit.




2016. június 27., hétfő

Manikűrvadász | 26. forduló

Sziasztok!

A 26. fordulót Timi vezényelte le, akinek most is köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet. Ezúttal Annától vadásztam. Nem először garázdálkodtam nála, hiszen a 10. fordulóban is tőle választottam manikűrt.


2016. június 26., vasárnap

Boldogság gyűjtemény #5

Sziasztok!

Ez a hét elég zsúfoltra sikeredett, honap kell befejezzem az államvizsga dolgozatomat, így minden ekörül forog. Nem is nagyon voltam kint a héten, csak ha tényleg fontos és halaszthatatlan dolgot kellett csinálnom. Azért néhány boldog pillanat még így is akadt a héten. A tovább után mesélem, hgy mik voltak ezek! 😊



2016. június 22., szerda

NOTD | OMD2013: Day19 - Glitter

Sziasztok!

Próbálok kicsit haladni az OMD kihívással is. Sajnos az előre legyártott manikűrjeim lassan elfogynak, a glittereset leszámítva már csak a stamping témára van manim, de novemberig meglesz mind, remélem. :D



2016. június 20., hétfő

ManiCute | Tengerpart

Sziasztok!

A mai napra elég aktuális témát választottunk. Nagyon kedveltem ezt a manikűrt elkészíteni. Igaz, pepecselős volt, de mégis szerettem.


2016. június 19., vasárnap

Kihívás | Nagy Nyári Kihívás - Felhívás!

Sziasztok!

Az utóbbi hónapokban eléggé kimaradtam a kihívásokból, és jóformán csak a Manikűrvadász, Lakkozz! Fotózz! Posztolj! és ManiCute fordulókban vettem részt. Viszont picit hiányzik ez a közös, össznépi manikűr alkotás. tavaly részt vettem Era nyári kihívásában. Mivel idén nem hirdette meg, úgy gondoltam, elkészítem idén a sajátomat.

Ha van kedvetek, csatlakozzatok ti is! Részletek tovább olvashatóak! ;)


"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből