2017. október 2., hétfő

HAUL | Július - Szeptember


Sziasztok!

A mai bejegyzésben azokat a termékeket szedtem össze, melyeket az elmúlt három hónap során szereztem be, vagy kaptam ajándékba.


Mivel Pearl-ös termékekkel dolgoztunk a tanfolyam alatt, így az első géllakjaimat is ezen márkától szereztem be. Voltaképpen a korall és rózsaszín kivételével az összes megvolt már júniusban, akkor kezdtük a géllakkozás alapjait. A korall és rzsaszín árnyalat viszont tuti nyári befutók, így muszáj volt megrendelnem - nem bántam meg! :)


Körmösként fontosnak tartom a minőségi munkát, hamar rájöttem, hogy bizony a csiszológép egy manikűrös egyik legjobbbarátja. Csoportosan rendeltük meg a gépeinket, így a postaköltség nem fájt semmibe. Nem tudom, nálatok menyire ismerős ez a gép, nekünk az oktatónk ajánlotta. Az ő, és kolléganői első gépe is ez volt, nem egy 6-7 év, napi intenzív használat mellett is jól működik mai napig. Nem mellesleg pedig erős, stabil gép. Persze, még mindig van, hogy mumus vele dolgozni, de tudjuk, hogy gyakorlat teszi a mestert. :) Ráadásul nem is gyakorlom napi szinten a szakmát.
A csiszológép fejek nélkül érkezett, az első fejet a Pearl Nails-től rendeltem, olyan karbidfejet választottam, amellyel a zselét tudom eltávoljtani. A kis tégelyben pedig French White zselé van a minőségibb francia manikűrök készítéséhez.


Július 29-én, pontosan három hónappal és két nappal azután, hogy legjobb barátnőm, Cinc, postára tette a szülinapi levelemet, megérkezett hozzám. Kalandos útja lehetett, ha ennyibe időbe telt, mjg Szlovákiából elért hozzám Erdélybe. Mi már nem is rménykedtünk benne, hogy megjön, így mindkettőnknek hatalmas meglepetés volt, mikor értesítsét kaptam a postáról, hogy csomagom érkezett, menjek ki érte. :)

Ma hatalmas meglepetés várt a postalásában. Megérkezett @cinc_vitez-től a szülinapi ajándékom.💕🎁😊 Ahogy a képem is látszik,pontosan 3 hónapra és 2 napra volt szmksége, hogy Szlovákiából eljusson hozzám. Igazából mi másfél hónap után lemonstunk róla. Nem is az fájt a legjobban, h nem kaptam meg, mint inkább az, hogy Cinc hatalmas szerrtettel válogatta, majd küldte el nekem pontosan a születésem napján. Úgyhogy ma örömnap volt. Cincem, köszönöm szépen itt is. A képeslapra meg: Én is nagyon szeretlek. 💕😍 #present #meglepi #birthday #bestfriend #bestfriendever #earrings #fülbevaló #köszönöm #thankyou #instagram #instagood #instapic #dailypic #instastyle #instahun #iközösség #ikozosseg #mik #magyarblogger #magyarig #bloggerlife #blogger #huaweiy6 #huawei #postcard #képeslap #happyday #boldognap
Bella (@gercuj_bella) által megosztott bejegyzés,


Augusztus elején nálam járt Cinc. Annyi év után most végre bemutathattam neki a szülővárosom. :) Igaz, csak pár órát tudtunk együtt tölteni, de az is csodálatos volt, a nyaram egyik legjobb napja. Meglepit is hozott nekem. Kaptam egy példányt abból a válogatáskötetből, melyben az írásai jelentek meg. Nagyon büszke vagyok ám rá!



Cinc két körömlakkal is meglepett, melyeket azóta már kipróbáltam. Sőt, a rózsaszín nagy szerelem lett, augusztusban ez volt a jolly jocker lakkom: ha épp nem volt időm manikűrözni, kb két perc alatt kentem fel a körmeimre és már indulhattam is dolgomra, hisz egy rétegben tkéletesen fed és baromi gyorsan szárad.
Barátnőmtől egy palack Kofolát is kaptam, hisz tudja, hogy nagyon szeretem. Gondolhatjátok, hogy csak pár deci élte meg a másnapot. Szerencsére a családban csak én vagyok oda érte, a többiek csak egy-egy pohárka kóstolót kértek.


Csíkszeredai városnézőt nem csak Cincnek és családjának, hanem a velük utazó baráti társaságnak is tartottam. Az egyik hölgytől az idegenvezetésért cserébe ezt a gyönyörű nyakláncot kaptam. Amúgy ugyanez a hölgy készítette az Instagram posztban bemutatott két fülbevalót is, amit Cinc szülinapomra küldött. :)


Augusztus közepén több csomagom is érkezett, legtöbbjük BPS-ről, de Aliexpresszről is kaptam apróságokat.


Jégfóliákat már nagyon régóta szerettem volna, most gondoltam egy nagyot és ötfélét is beszereztem. Mellette még rendeltem egy macskaszem effektusos géllakkot is BPS-ről, igen ám, de a hozzá tartozó mágnes nem volt a csomagban, pedig direkt azért választottam azt a lakkot, mert együtt voltak...  Végül írtam az ügyfélszolgálatnak, akik jóváírtak egy 1$-os kupont a nevemre.
Ezekkel egyidőben érkezett meg a BPS tesztcsomagom is, az ebben lévő termékekről véleményt már olvashattatok ablogon: sellőporok, lila zselé, kaméleon szilánkos és holo csillámos topper lakkzselék, holo ovális kövecskék.



Aliexpress-ről rendeltem egy termo lakkzselét. Nagyon vártam, ennek ellenére csak egyszer próbáltam ki. Pár napal azután, hogy megérkezett, barátnőmnek készítettempillangós manikűrt és ezzel a lakkaltöltöttem ki a pillangók szárnyait Nagyon szép lett a végeredmény.
Szintén Aliról rendeltem egy akrilfesték-szettet is. Eddig azt hittem, azért vagyok béna az akrillal díszítés terén, mert nem elég professzionális a fetékem. Most már tudom, hogy a festékeim minőségével eddig sem volt probléma, én nem vagyok kompatibilis (még) az akrillal való munkához.



Pár nappal a körmös vizsgám előtt új ecsetet is kellett vásároljak. Naná, hogy sikerült megköttetni az előzőt...-.- Tipikus kezdő-körmös hiba. :( Pedigmindig nagyon vigyáztam rá, mégis sikerült. Sajnos Pearl-ös ecset nem volt a körmös-fodrász kellékesnél, így kénytelen voltam beérni ezzel a lila (Moyrás?) ecsettel. Hetekig csak szidtam, mint a bokrot. Nagyon nehezen tudtam vele dolgozni, még csoda, hogy a vizsgamunkám nem szenvedte kárát. Mára már úgy ahogy megbékéltem vele. Szeretem, hogy a macskanyelv formában is egyik fele picit magasabb, nekem így még könnyebb vele dolgozni, viszont pár mm-el rövidebb, mint a Pesrl-ös ecsetem, ez viszont még mindig hatalmas hátrány. Karácsonyig még kihúzom vele valahogy, ls remélem sikerül magamat meglepnem karácsonyra egy új Pearl-ös ecsettel.
Ha már a körmösnél voltam, két újabb csiszolófejet is beszereztem, no name darabok. A hegyeset igazából azóta se nagyon használom, max ha befolyik a lakk/zselé és köttetés előtt még gyorsan kiszedem az hegyével. A gömböcskét szoktam kutikulára használni. Ennek a csepp-formájú testvérét is be szeretném majd szerezni.



Az őszi színvilágú zselék abszolút impulzusvásárlások voltak. Már késő este sétáltam az újonnan felfedezett körmös üzlethez, hogy megnézzem, hányig vannak nyitva, a tulajdonos hölgy viszont még ott volt, beinvitált, én meg szépen be is vásároltam. Ha már ott voltam, egy arany és egy űezüst színű díszítőcsíkot is vásároltam.
Az alsó képen azt láthatjátok, hogyan voltak lezárva a zselés dobozok mielőtt kinyitottam volna őket.



A fenti öt lakkot egyik ismerősöm lánya küldte, mert ő már nem használja őket. Valószínű, hogy frankenezni fogom őket, még nem döntöttem el.
Szeptemberi hónap utolsó hetén bevásárlós napokat tartottam, egyik nap ebédszünetében farmert, másik nap ebédszünetében két pulcsit vásároltam. Kolléganőm már viccesenmeg is kérdezte, hogy "Mi az, te minden nap ruhát vásárolsz?" :) A pulcsik amúgy Pepcoból vannak.



A hónap utolsó munkanapján volt a mun kahelyen a képzésünk vége is. Diplomát és tortát is kaptunk. Én pedig a két hetes kemény tanulást megjutalmaztam két nyomdalakkal. Igaz, azóta a vöröset odaajándékoztam kolléganőmnek, de ha újra a körmös kellékes örnyékén járok, beszerzem magamnak. :)
Körmöskét gumikesztyűre is szükségem van, bár én inkább a körmöm védelmében, ugyanis hajlamos vagyok lereszelni a sajátomat munka közben. Illetve ha körömlakkos a manikűröm, nem kell féltenem a lakklemosótól sem.
Múlt héten ismerkedtem meg ezekkel a spirál alakú hajgumikkal, rögtön be is szereztem párat. Pozitívum, hogy nem csúsznak le a hajamról. Végre egy hajgumi, ami az én vastag, erős hajamat is képes összefogni, és csuklón hordva sm néz ki bénán - ha nem vagyok itthon, és épp nincs felkötve/kontyolva a hajam, szinte mindig csuklomón van egy hajgumi, hogy szükség esetén használhassam. A spirálos hajgumik hátránya viszony, hogy használatuk miatt a szokásosnál jobban töredezik a haj.


Nagyjából ezekre a termékekre tettem szert az elmúlt hónapokban. Van olyan termék, ami nektek is megvan?

Szép napot!
Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből