Más magyar cím: Hullámok
Eredeti cím: The Waves
"Tenger menti kép: kel fel a nap, kirajzolódnak a hullámok, a partvonal, egy kert, egy ház, egy ablak. Majd pedig a szereplők beszélnek, mintegy magukban: Bemard, Susan, Rhoda, Neville, Jinny és Louis. Nyolcszor ismétlődik ez a minta: a nap ábrázolása, amint egyre feljebb hág az égen s aztán beesteledik, és a szereplők tűnődései, kommentárjai, amelyek talán el sem hangzanak. Az átmenetek hajnal és napnyugta közt színpadi megvilágításba helyezik az éppen soron lévő jelenetet, s egyben aláfestik a szereplők életének következő fázisát. Az elején még gyermekek, együtt élnek vidéken, mélyen átérzik a külvilágot, a természettel és egymással való kapcsolatukat - egy ártatlan csókváltás Jinny és Louis között (amelyet traumatikusan ellenpontoz két cseléd sokkal vadabb, meglesett csókja) felbolydítja és átrendezi a kis társaság viszonyrendszerét. Azután a lányok és fiúk különböző iskolákba kerülnek, felnőnek, és közös gyászuk lesz: bálványuk, Percival meghal Indiában. Susan feleségül megy egy gazdálkodóhoz, Jinny az előkelő társaság ünnepelt szépe, Louis pénzember, Neville irodalmár, Rhoda egyre inkább magába fordul, végül megöli magát. Bemard, aki hajdan byroni pózban tetszelgett, ír - s noha jóformán egyetlen művét sem fejezi be, az ő hosszú monológja zárja a regényt, elemzi és bontja ki a fő témát: az egyéniség, az önazonosság paradoxonét. Mindnyájan egyéniek vagyunk, körülményeink, tudásunk, döntéseink és választásaink tesznek bennünket azzá - de mindez mit sem ér, ha nem másokkal együtt, mások javára vagyunk azok. A halál, a szétválás, a sorscsapások sem számolhatják fel ezt a kapaszkodóul szolgáló, örök-állandó tudatot. És megfordítva: egy ember, egy halandó elmúlásáról, betölthetetlen hiányáról sem olvastunk még szebb, himnikus sorokat. A világirodalom egyik leglíraibb, már-már versregényét tartja kezében az olvasó. Virginia Woolf (1882-1941) a modern angol próza, a lélektani regény, a tudatfolyam-technika egyik megteremtője és legnagyobb hatású művelője, a Bloomsbury-kör nevű irodalmi csőport alapítója, amelyben a XX. század első felének legjelesebb angol művészei és tudósai (T S. Eliot, E. M. Forster, Lytton Strachey, J. M. Keynes) tevékenykedtek.
Azt hittem, sosem érek a végére. Abszolút nem kötött le, nem tudnék róla elbeszélgetni senkivel, mert az egészből alig maradt meg valami. Az egész alatt csak azon járt az eszem, hogy mikor a francba érek már a végére. Semmi kétség, érdekes egy könyv, mármint ami a történetvezetést, a nézőpontot illeti. De az az igazság, hogy én még nem nőttem fel ehhez a könyvhöz. Talán pár év(tized) múlva, ha kezembe veszem, érdekesnek fogom találni, de most még ez valahogy nem jött be.
4/10
