2011. április 21., csütörtök

Személyes | Nyakamon a Húsvét

És még azt sem tudom, hogy mit fogok sütni. Pedig holnap már be kéne szerezni a hozzávalókat.
Ma takarítottam, tojást írtam, festettem. mondhatom, jól kitoltak velem. Mikor anyukám haza jött, közöltem is vele, ha ezentúl húsvéti tojást akar, főzze meg ő, a többit már vállalom.
Ma már azzal elment a kedvem, hogy 12 tojásból 8 maradt éppen...-.- De semmi vész, nagy gonddal kiválogattam a mintákat, előkerültek a kesicék és a viasz. Aztán kiderült, hogy nincs itthon elég ecet. Mire visszaértem az üzletből, anyukám kiokoskodta, hogy mégis lett volna elég, sőt, még marad is. Időközben rájöttünk, hogy az összes festékünk oldatába melegen kell beletenni a tojásokat. Jó vicc, és a viasz? Persze, mindenki nem ír. Ráadásul az egyik fajtát 1 dl vízben kellett volna feloldani, ami azt jelenti, hogy egyenként egy poharacskába mártogatni. Na megnézném, hogy az a sült b***m, aki ezt feltalálta, mikor fogja egyenként belemártogatni a tojásait. Pláne, ha még előtte órákig bíbelődött az írással és van vagy 15-20 db.



Szóval kedvem az abszolút nem volt már az írásra, de ennek ellenére is nagyon szépek lettek... íg bele nem kerültek a festékbe. Mint már említettem, meleg festékbe kellett beletenni. Én persze hiába beszélek anyukámnak, hogy a viasz felolvad és várjon még... Beletette. Meg is lett az eredménye. Persze, nem ő bajlódott velük. Ő nem is tud. A viasz egy része leolvadt,ráragadt más részekre, így oda is jutott, ahova nem kellett volna. A tojások foltosak lettek. Az, amelyik eleve világos volt, csúnya fakó színt kapott. Aztán kisült, hogy még a viaszt sem lehet leszedni, mert jön vele az a nyomorult festék is...-.- Igy csak akkor jártam utoljára, mikor életemben először írtam tojást. Akkor megfogadtam, hogy soha többé nem írok, elég a szimpla piros. Persze, nem tudtam megállni, a véremben van (ezt talán majd egyszer elmagyarázom^^).
Ne gondoljátok, hogy ma nem fogadkoztam, de csak magamban, úgyis tudtam, hogy jövőre ismét kesicét fogok ragadni. :)
Végül körmömmel kapartam le a viaszt... egy-egy helyen így is jött vele a viasz....-.-
Még jó, hogy festés előtt is készítettem róluk képeket. Majd felteszem. Ma nem tudom, a gépem aksija pár perce merült le...:S

Azért történt a rengeteg rossz közt jó is. :) Nálam volt Henkie, az unokahugom.  Készítettünk hörcsögös képeket, majd azokból is felteszek még párat.
Aztán kaptam egy fehér magassarkút is. nagyon tetszik. *.* Örülök neki, fehér magassarkúm még úgysem volt. :) Illetve egye, de az papucs és egy számmal nagyobb, így nem hordom. ^^
Bogiék ha minden igaz ma megrendelték a Napoli könyvemet. *.*  mindketten Bookline-ról szoktunk rendelni, ez lesz a legelső közös rendelésünk. Megoszlik a postaköltség. :D
Hú... azt hiszem, egyelőre ennyi.(:
Jaj mégsem. :D Nem tudom, említettem-e már, kedden voltam igazolványt készíteni.Egy hét múlva már kész is lesz. :D Addigra már hivatalosan is nagykorú leszek. :)

Nem tudom, mikor írok legközelebb, mindjárt vége a szünidőnek, semmit sem tanultam, ráadásul jövő héttől 4 héten keresztül minden hétre jut legalább egy félévi dolgozat, amire szintén bele kéne huzzak a tanulásba, a májusi nyelvvizsgámról nem is beszélve, sajnos úgy érzem, a mostani tudásommal még mindig nem mennék át... :/
No, szép estét mindenkinek! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből