2018. június 30., szombat

DIY | Írószertartó

Sziasztok!

A ma egy diy bejegyzéssel készültem. Még tavaly ősszel készült ez az írószertartó, azóta várta a sorát szépen türelmesen, hogy megosszam veletek.


 Még évekkel ezelőtt, az egyik exemtől kaptam ajándékba ezt a Twilight-os akármit. Illedelmesen elfogadtam, de nem igazán tudtam mit kezdeni vele, sosem voltam egy nagy Twilight-fan. Még Nesscafé-s dobozom is van otthon, amit szintén hasonlóképpen szeretnék majd eldíszíteni, amágy is két éve ugyanezt a funkciót látja el.

Most is hirtelen jött az ötlet, szerettem volna a munkahelyre egy írószertartót, mikor takarítottam, feltűnt ez a Twilight-os valami, és rögtön megvolt a terv. Mi meg szoktuk tartani a virágcsokrok műanyag csomagolását, egy ilyen ívet használtam fel.


A tartós teljesen körbevontam kétoldalú ragasztóval, apró ragasztódarabokat vágtam a belsejébe is. Méretre vágtam a csomagolópapírt, majd szépen körberagasztottam a tartót.



Még eszemben volt, hogy díszítúszalaggal, csipkével tovább csinosítsam, de végül így maradt, és nem is vittem be a melóhelyre, időközben rájöttem, hogy otthon nagyobb szükség van a szolgálataira. :)


Ezzel az új külsővel valahogy jobban tetszik. :)

Nektek hogy tetszik a végeredmény?

Szoktatok hasonló diy dolgokat készíteni?

Szép estét,
Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből