2017. szeptember 6., szerda

NOTD | Spanyolországtól Franciaországig

Sziasztok!

Elmaradtam a Noémi Európa-túrás kihívásának legutóbbi állomásával, holott maga a manikűr hetekkel előtte kész volt, így most két ország manikűrjét is hozom.


Ha Spanyolországra gondolok, akkor nekem elsősorban a spanyol foci jut eszembe - amit végtelenül utálok, legalábbis az Atletico, a Barca és a Real pont az három klub, ami képzeletbeli feketelistám dobogójának első helyét fej fej mellett haladva. Szóval alap volt, hogy ezzel kapcsolatban nem fogok díszítét készíteni. A másik, ami rögtön bejutott az a bikafuttatások, a matadorok, ehhez viszont kedvem nem volt. Túl pepecselős. Végül a guglit hívtam segítségül és találtam rá erre a manira, minek én egy leegyszerűsített, összecsapós, fotózom-lemosom változatát készítettem el.


A francia kiruccanásra már több kedvem volt. Tudom, kissé snassz az Eiffel torony, de mindenképp szerettem volna kipróbálni egyik kedvenc műkörmösöm mintáját (videóban 9:42-től kezdődik). Időhiány miatt sajnos ez is csak fotózom-lemosom mani lett, de ezzel legalább meg voltam nagyjából elégedve. Tuti elkészítem majd rendesen építve is - magamnak, és remélhetőleg a Párizs-rajongó barátnőmnem is. ^^



Többiek alkotása:

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből