2016. december 10., szombat

Recept | Sárgarépa-alma lekvár

Sziasztok!

Ahogy azt már több bejegyzésemben is említettem az elmúlt két hónapban, októberben beindult nálunk az almalekvár-főzés. Három adagot készítettem, mindhármat másképpen. Az első csak sima alma volt, a másodikba került némi bor és picit több fahéj is, míg a harmadiknál gondoltam egyet és az egyik kedvenc lekvár alapanyagommal, a sárgarépával kombináltam.


Ahogy az már az előző két alkalommal is történt, mértékegységeket most sem tudok írni, mert nem mértem le semmit (eleve itt, Moldvában nincs is mérlegem).

Öt-hat nagyobb répát pucoltam meg, majd félbevágva karikáztam fel. Odatettem főni őket. Az almákat megmostam, hámoztam, csumáztam, kockákra vágtam, majd mikor a répa félpuha lett, hozzáadtam az almát. Ha nincs rajta elég víz, lehet hozzáforralni még.
Mikor az alma is megfőtt, levettem a tűzről, botmixerrel pürésítettem. A már előzőleg kimosott borkánokat felforrósítottam (otthon a lerben szoktuk, itt most sütő hiányában mikróztam - tudom, nem a legegészségesebb megoldás, de jobb híján ehhez folyamodtam).
Ezután tettem vissza a tűzre, hozzáadtam a fél kg cukrot (ez ízléstől és mennyiségtől függően lehet több vagy kevesebb), itt már folyamatos kevergetés igényelt, illetve a tüzet is levettem a legkisebbre.
Mikor éreztem, hogy kész van, kimertem pár kanállal egy tálba, hozzáadtam két csomag 3:1 dzsemfix extrát, csomómentesre kevertem, majd belekavartam a lábasban fövő lekvárhoz.
Mikor rottyant, levettem a tűzhelyről, a forró üvegekbe töltöttem, fóliáztam, légmentesen lezártam, majd nedves dunsztba tettem.



Nagyon finom lett, az alma és a répa íze is nagyon jól érvényesült. Mindenkinek ez ízlett a legjobban, már nincs is belőle csak egy üveggel.

Még van egy kis almánk, azt sütőtökkel szeretném kipróbálni. Csak legyen végre rá időm. :)

Ti ettetek már alma-sárgarépa lekvárt?

Szép napot!
Bella

2 megjegyzés:

  1. Most megkívántam a vajas-dzsemes kenyeret kakaóval :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyami! Ha nem lenne ilyen későn, lehet én is kennék egy szeletet. Talán holnap! :)

      Törlés

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből