2016. június 19., vasárnap

Boldogság gyűjtemény #4

Sziasztok!

Múlt héten ilyenkor azt hittem, alig fog egy-két dolog összegyűlni erre a hétre. Hát nem így történt. :) Már kedden beírtam egy 9*9-es kis cetlit, ami eddigi heteknél bőven elég volt, sőt, még maradt is hely. Most viszont másfél ilyen kis cetlit írtam be, így aki tovább olvas, sok-sok szöveggel és Bella-boldogsággal találja szembe magát. :)



GER-UKR mérkőzés  Neuer a kapitány - tudom, tudom, ezt már elörömködtem párszor, de biztos vagyok benne, hogy még sokszor meg fogom említeni. Egyszerűen jó látni minden egyes alkalommal, mikor a kedvenc játékosodat éri az a megtiszteltetés, hogy kivezetheti a csapatot és viselheti a karszalag. Ez azt jelenti, hogy nem csak a szövetség, az edzők, de a csapattársak is megbíznak benne és adnak a szavára. ♥ Mustafi gólja Basti gólja - hihetetlen! Beállt, aztán szinte az első labdaérintéséből gól született  Mérkőzés után ahogy Neuer nyakába ugrik Basti unokahúgom volt a fodrászom az Édesanyámtól kapott gyűrűt hordani - a 14. születésnapomra kaptam tőle, azóta is csak nagyon ritkán viseltem, csak nagyobb ünnepekkor, most a bankettre elővettem ismét szépnek éreztem magam banketten kiélvezni az utolsó közös órákat a csoporttársakkal, Réka barátnőmmel, aki pár héten belül elköltözik fotók készítése 6 nap kellett hozzá, de végre képződött seb a lábamra  - sose gondoltam volna, hogy egyszer még sebnek fogok így örülni  gyümölcslé - ez így még nem mond senkinek semmit, de elmesélem a történetet. :) Az egész még múlt szombaton történt, a ballagás után nálunk volt ebéd. Mikor édesapám kihozta a vodkát, kérdeztem, hogy van-e valamilyen gyümölcslé itthon, mert azzal én is innék egy kicsit. Nem volt, viszont édesanyám megjegyezte, és kedden egy doboz körtelével állított haza, hogy tudjak én is vodkából inni magyar himnuszt hallani - én már akkor könnyeztem hatalmas (a notebookomhoz képest^^) kijelzőn nézni a magyar meccset - Romániában kódolva van EB alatt az M4, így nem lehet legálisan magyarul nézni, de erre az egy meccsre nem kódolták, így tudtok mi is ott fogni. TV-n keresztül hallani, felismerni a magyar rigmust a lelátókról: RIA-RIA-HUNGÁRIA együtt nézett meccset a család  Annyira jó érzés volt, hogy Szalai végre belőtte a gólt, aztán ha ez nem lett volna elég, mikor kiszaladt és együtt örült a közönséggel, már nem bírtam könnyek nélkül Pár perccel a mérkőzés lefújása előtt jutott eszembe, hogy nem szavaztam a meccs emberére, a következő párbeszéd folyt le köztem és a szüleim között:
Bella: Ki legyen a meccs embere?
Szüleim, kórusban: A kapus!
Bella: Melyik?
Szüleim, egyszerre: A MAGYAR!
Akkorra mondjuk már be volt jelölve Király Gabi, szóval teljes volt ez ügyben az egyetértés, én meg hogy is képzeltem volna, hogy az osztrák kapust jelölöm?! :) magyar győzelem - sírtam, ugráltam, és naaagyon-naaagyon büszke voltam (vagyok) a fiúkra!  Édesanyámmal ünneplésként együtt inni vodkás körtelevet Édesapám viccesen megkérdezte, hogy nem fogok-e megrészegedni, erre Édesanyám rögtön rávágta, hogy "Inkább itthon részegedjen meg, mint máshol!" - jelentem, nem részegedtem meg. :D libabőrős lettem, mikor meghallottam, ahogy a szurkolók, a mérkőzés végén a győzelem örömére ismét elénekelték a himnuszt apró sikereket értem el az államvizsgadolgozatom alapját képező weboldal felépítésénél Édesanyám meglepi papanașt (recept) készített, mire felébredtem GER-POL manikűröm - nagyon szerettem, sajnáltam lemosni cserekereskedelem - egyik ismerősömnek elkészítettem a manikűrjét, ő cserébe le fogja nekem fordítani az államvizsgámhoz szükséges román összefoglalót  Édesanyám megköszönte, hogy még mindig hordom a tőle kapott gyűrűt  saját készítésű banánfagyi izlandi öngól még mindig magyarok vezetik az F csoportot, így szinte biztos továbbjutók vagyunk gyönyörű villámok éjjel

Ez tényleg nem volt kevés. Remélem, azért akadt, aki elolvasta és nem untattalak vele benneteket. :)
Továbbra is szívesen olvasom a ti boldogság csokrotokat is!

Csodás vasárnapot kívánok!
Bella

4 megjegyzés:

  1. Fantasztikus volt a tegnapi meccs, egész végig drukkoltunk. Az a felismerés, hogy nem sima gól volt, hanem Böde berúgta a labdát az izlandival együtt 😂😂😂😂 Amúgy nem, de gyönyörű volt 😂. Látszódott, hogy az izlandiak nagyon elhitték, hogy leverhetnek minket, de a fiúk nagyon küzdöttek, hogy kiegyenlítsék ❤❤❤ És Ronaldo kapufája 😂😂😂 Ha ennyire nem bírtak az osztákokkal, akkor lazán leverjük a portugálokat 😂😂.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végül azért az a portugál-magyar döntetlen se volt semmi. Az EB legjobb meccse volt szerintem. ♥

      Törlés
  2. De jó, hogy ennyi kis öröm összegyült ezen a héten is számodra :)Én is gyűjtögettem egy keveset: bár én nem vagyok olyan nagy futbal rajongó s sajnos nem is tudtam nézni a magyarok meccsit sem, de együtt örültem a Párommal a magyar sikereknek, mindkét meccsen, a Finom Falatok címlapjára került egy fotóm, két vagány rövidnadrágot és egy szoknyát turiztam a héten, kicsi malackák születtek a szüleimnél, szám szerint 13, olyan aranyoskák, nekifogtam egy új könyv olvasásának(Thomas Hardy: A weydoni asszonyvásár)s nagyon tetszik, virággal és csokival köszöntöttem fel egyik barátnőmet szülinapján, jót beszélgettünk, örvenfdtem annak, hogy nem lett nagy vihar nálunk, kolleganőm megdicsért, hogy szép munkáim, fotóim vannak mostanában, látni reggel a mérlegen, hogy csak 72, 5 kg-ot mutat mikor felállok rá :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök a te gyűjteményednek is! :) Először is gratulálok a címlapfotóhoz! Nem csodálkozom, hogy kikerült, mert a kolléganődnek igaza van: tényleg nagyon szép fotókat készítesz! Én mindig megcsodálom őket FB-n. A malackák már biztos nagyra nőttek. :)

      Törlés

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből