2011. október 29., szombat

Recept | VKF! 45. forduló - Sütőtökhab

Már hónapok óta szemezgetek a VKF! - fel, viszont csak a mostani fordulóra tudtam benevezni. Már rég óta szerettem volna kipróbálni a sütőtököt, így a Zizi témája is jól jött. (: 
A recept az spontán jött, nem ennek készült, de végül ez lett belőle. Idő hiányába nem tudtam elkészíteni a tököt, mire oda értem, hogy na, akkor készítsünk belőle valami finomat, a tököm fele már el volt romolva. :( Azért odatettem főni, csak lesz belőle valami alapon. És ez lett belőle. :) Az ötletet Édesanyám adta. (:



Sajnos a pontos adatokat nem tudom, mert nem mértem le a tököt, hogy mennyi maradt belőle és már szeptember végén elkészült, e szerintem enélkül is bárki el tudja készíteni, hiszen az arányokat így is ki lehet következtetni. (:

A tököt meghámoztam, kockákra vágtam, majd megfőztem. Hagytam kihűlni, ezután a kihűlt főtt tököt átraktam egy olyan edénybe, amelyben ki lehet keverni a habot. A tökhöz egy csomag Dr. Oetker tejszínhabport, 1 dl tejet és 1 csomag Dr. Oetker habfixálót (nem vagyok benne biztos, hogy ez a magyar neve, románul Întăritor de frişcă). Robotgéppel kikavartam, kis tálakba kanalaztam, majd meggy lekvárral tálaltam. (:


Ha hiszitek, ha nem, életemben először ettem sütőtököt ( ha leszámítom azt a pár alkalmat, mikor az elmúlt hetekben Eme barátnőm megkínált a sütőtökös muffin-nal^^), de azt hiszem, nem utoljára! (: Fura volt elsőre az íze, apukám például nem is tudta megenni az összes habot. Én nem is bántam, arra is lecsaptam.^^ Biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy a konyhánkban köszöntöttem a sütőtököt. (:  

Isa

6 megjegyzés:

  1. Hmm, jól hangzik, lehet kipróbálom :) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak ajánlani tudom, fincsi volt nagyon.

      Törlés
  2. Hát, elég furán néz ki...de mivel a sütőtök finom, biztos nem rossz:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én akkor ettem életemben először sütőtököt, így az íz miatt volt kicsit fura, de mindenképp finom kategória még. :D

      Törlés
  3. Elég jól néz ki, lehet valamikor elkészítem.:)
    Úgy látom újabb vízjelet találtam.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképp szólj, ha elkészíted, kíváncsi vagyok, a tiéd milyen lett. ;)

      Törlés

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből