2011. szeptember 5., hétfő

Kreatív | Fáncsikák...avagy első xszemeim

És végre lehull a lepel arról is, miért volt mázlim a múlt héten. (:

Kb két éve pillantottam meg az első keresztszemes képet a neten. Már akkor eldöntöttem, hogy egyszer én is kipróbálom. De valahogy abba maradt. Aztán december végén rátaláltam Christine blogjára, és ismét beleszerettem a technikába. Februárba meg is vettük anyukámmal az anyagot meg egy-két új fonalat (amit azóta is használtam a csomózásaimhoz, úgyhogy újra is volt már töltve az a készlet párszor). De suli miatt akkor is abban maradt.
Aztán jött Aliz szülinapja. Mivel takarni voltam, az ajándékot nem tudtam idejében elkészíteni, de meglett. Majdnem egy hétig kerestem a megfelelő mintát, aztán két napig ikszeltem, pár óráig pedig kontúroztam. Aztán elvittem kereteztetni. Egy hetet vett igénybe. (: Aztán csütörtökön kivettem, pénteken pedig landolt Aliz polcán. Nagyon jól sikerült, és nem csak szerintem, az ünnepelt is meg volt vele elégedve. A mintát pedig kifejezetten szerettem, és baromira passzolt hozzánk.

A végeredmény és a fázisfotók:









És most elmondom, hogy miért volt mázlim. (: A képeket már akkor felszerettem volna pakolni, mikor készült, aztán mikor felpakolás előtt frissítettem, megpillantottam Aliz kommentjeit. Még szerencse, hogy nem írtam bejegyzést, különben lelepleztem volna a lényeget. Amúgy a piros muffin-szett is neki készült (volna). És így utólag tudom, hogy az is tetszett volna neki. (:
Boldog Szülinapot Alizom! :*

Isa
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből