2011. augusztus 28., vasárnap

Személyes | Mázlim volt

Már napok óta meg szerettem volna veletek osztani, hogy múlt hétfőn nekiláttam keresztszemezni. Kezdetnek egy kis apró képet. Hogy mit ábrázol, hogy milyen lett, miért készült és miért nem mondok róla többet, majd csak szerdán vagy csütörtökön tudom elárulni. Addig hétpecsétes titok. Ahogy az is, hogy miért mázli, hogy napok óta nem engedtem a késztetésnek, és nem tettem fel, pedig a képek már pár napja a gépemen vannak.



Pénteken végre sikerült beszélni másik Nővérkémmel, Dalmival. Ő ajánlotta Rubint Rékát. Van egy 2008-as DVDje, amin 4*20 perces videó van. Minden másnapra ajánlott 20 perc, gyakorlottaknak több is. Persze, én abszolút nem vagyok gyakorlott, péntek óta halasztgattam is, hogy majd holnap. Na, az a holnap ma eljött. Még életemben nem telt ilyen lassan el 20 perc, már a sírás szélén álltam. A karomat (ma felsőtestre dolgoztam rá) alig tudom mozgatni. Semmi gond, lesz ez még jobb is, csak melegedjek be. (=

Amúgy meg azért is jó, mert este végeztem el, így kifáradok annyira, hogy alig várjam, hogy ágyba kerüljek. Muszáj magamat visszaszoktatnom a normális (értsd 10 órai) lefekvésre (a régi 12-1-2 óra helyett), hisz két hét múlva suli. Apropó suli, holnaptól reggel 7re lesz felhúzva az ébresztőm, így majd nem lesz annyira sokkoló a 6:10es kelés (vagy doga előtt a 4 órás^^ - najó, az mindig sokkoló) suli időben. Ráadásul van egy csomó matek HFm, aminek jó lenne nekilátni, illetve folytatni, mert elkezdeni már elkezdtem, még anno, mikor az Oszi (igen, az ofőm egyben a matek tanárnőm is ^^) elküldte emailben. Ráadásul a filozófia tanár (aki tavaly a közgázt tanította, idén marad a filozófiára) is elküldött egy nagyonelég terjedelmes olvasmánylistát, melyet a 2. tanulmányi héten már ki is kérdez. És jó lenne még a kémiát (=10-11-es füzeteket átolvasni, érettségi tételeket oldogatni) és bioszt(anatomiát újramegtanulni, teszteskönyvvel barátkozni) is átnézni, az elmaradt magyar házi olvasmányokról nem is beszélve (Esterházyn és Madáchon sehogy sem tudom átrágni magam, Bulgakov és Ottlik ezerszer könnyebb volt, a Caligula helytartója meg egyenesen a kedvencek közé lőtte be magát, és ez még csak a fele a háziolvasmányoknak.^^)
Szóval lesz dolgom bőven az elkövetkező 2 hétben. Most pedig megyek, mert az esti torna megtette a hatását, itt alszom el a monitor előtt a fáradságtól. (:

Kitartást mindenkinek a hétfőhöz!

Isa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből