Sziasztok!
Már régóta tervezek olyan rovatot bevezetni, melynek keretein belül kifejtem véleményem egy-egy témával kapcsolatban. Régóta halogattam, aztán lassan a témák aktualitásukat veztették, na de a tegnapi búcsún történtek oylan dolgok, amik mellett már tényleg nem tudok elmenni szó nélkül.
Kezdjük az elején. Bizonyára sokan tisztában vannak vele, hogy a Csíksomlyói Pünkösdi Búcsú a székelyeknek, sőt nagyon sok magyar embernek olyan, mint a muszlimoknak Mekka: legalább egyszer élete során el szeretne oda menni. Mi, helyiek lévén minden évben megyünk, mifelénk ez hagyomány.
Idén édesanyámmal ketten vágtunk neki az útnak, de mi nem metünk ki Somlyóra, mert az hatalmas kerülő, hanem a mezőn átvágva egyenesen "nekimentünk" a hegynek. Bő másfél órára volt szükségünk ahhoz, hogy kiérjünk, s ezt is úgy, hogy a hegyen kifele többször meg kellett álljunk.
 |
| Itt utunk elejnén voltunk, kb 10 perce indultunk el. Háttérben látszik a Nyereg, iletve az is, hogy már akkor sokan özönlöttek felfele. |
 |
| Ilyen szép virágos réteken (is) vágtunk át. (Illetve kevésbé szépen is, én konkrétan bokáig süllyedtem a sáros patakban, de ezen a napon kit érdekel az ilyesmi?^^ Pár percik zsörtölődtem, aztán el is felejtettem) Háttérben a Nagysomlyó hegye. |
 |
| Oda, a két hegy közti Nyeregbe tartott mindenki. A kép bal szélénél látszik a Kegytemplom is. |
 |
| Itt már majdnem célba értünk. Ekkor még volt másfél óra a szentmise kezdetéig, már akkor szinte teljesen tele volt a Nyereg. |
 |
| Ugyanarról a helyről fotóztam, mint a felső képet, csak picit balra fordultam. A dombtól nem látszik, hogy hogy özönlik fel a Kegytemplom irányából a zarándoknép, bár ha jobban megnézitek, a teplom előtti épület mellett az a fehér rész az úton az emberek. Az ott az egyik út ahol fel tudnak jönni. Ők nem kerülték meg a templomot, hogy a borvízforrás felől jöjjenek, hanem a Kegytemplom udvarának hátsó kijáratától vágnak neki a hegynek. |
 |
| Ez csak egy része az embereknek, mert a Nyereg két oldala is meg volt telve, sőt, több ezren vonultak az erdő hűs menedékébe is a tűző nap ellen (mi is). |
Nagyon menő, trendi dolog lett az elmúlt években a bőcsőra jönni, szelfizünk és nagy zarándokok vagyunk, közben meg nevetünk, beszélünk, mert ez lett a lényeg. Hát ne nekem kelljen már rászólnom a szomszédra, ha a szentmisét szeretném hallgatni az ő ügyes bajos dolgai helyett.
A másik, fekszik a már idősődő pár az árnyékban. Zavarja (az amúgy épp nekik árnyékot nyújtó) fa egyik ága. Mit tesznek? Csavarja, töri, erőlködik... míg az ág be nem adja a derekát és le nem törik... hát mit ártott az a növény? Miért nem tudja felvenni a seggét (már bocsánat a kifejezésért) és arrább húzni? Miért nem a saját kertjében élő növényeket teszi tönkre? Ja, megvan! Mert az ilyennek nincs saját kertje... hát persze, hogy nem is tudja megbecsülni a természetet.
Egy következő eset: Édesanyámmal próbálunk eljutni az oltár mellé kihelyezett, a kegytemplomban található híres Szűz Mária szobor fából faragott másához, hogy a réten szedett virágcsokrot elhelyezzük a lábánál. Már itt it nagyon be van "lakva" a terület. Édesanyám megkér két embert, hogy picikét úgy üljenek, hogy át tudjunk lépni. Erre a középkorú nő fennhangon: Arra ki is lehet kerülni... És mutat el a pár méterrel mellettünk lévő részre. Én meg ilyenkor számolok magamban tízig, hogy vissza ne vágjak a nálam amúgy kétszer idősebbnek, hogy majd mikor te is hatvan leszel kerülgess nyugodton, mert a fital csontjaimat arrább nem fogom venni... Hát komolyan hol marad az emberség? Az ilyen minek jön el egáltalán ilyen hosszú útra? (Akcentusából érződött, hogy nem környékünkbeli.) Megérteném, ha Édesanyám is hasonló stílust ütött volna meg ahogy hozzá szól... sőt, tudjátok mit, még akkor sem érteném meg. Mert egy idősebbel azért tudjunk már tisztelettudóan bánni.
A himnuszok énekése alatt legalább enyhén elcsendesült a nép, de ez is csak a magyar- és székely himnusz alatt, mert a kevésbé ismert régi székely himnusz alatt már rengetegen megindultak le a hegyről, úgyhogy éneklés közben kellett arra is fegyeljek, hogy nehogy fellökjenek...
Hálás vagyok, hogy idén is el tudtam menni a búcsúra, sőt, annak méginkább, hogy édesanyámmal tehettem mindezt, aki a már számára nehéz utat is szerencsésen megtette. Örülök, hisz tudtam találkozni a moldvai ismerősökkel, volt kollégákkal is. Sőt, olyan gyermekkori baráttal is, akivel már évek óta nem.
Haza fele már mi sem rövídítettünk (túl sokat), a hegy másik felén lejőve, a templomhoz besétálva indultunk a Szék útján haza fele. Út közben búcsú fiát is vásároltunk, hogy ne térjünk haza üres kézzel, s hogy Édesapámnak is legyen öröme a búcsúból.
Kitűzőt minden évben szoktam venni. Egyedül tavaly maradt el. Nem is értem, hogyan. Viszont az idei is már felkerült a falvédőre, ott sorakozik a többi mellett.
Nem szoktam búcsúba vásárolni a kitűzőn kívül mást, de mikor megpillantottam ezt a hűtőmágnest, tudtam, hogy kell nekem. A szövege a régi székely himnusz. Én nagyon szeretem, szerintem az egyik legszebb énekünk. Emlékszem, mikor középiskolában )kilencedik vagy tizdeik osztályosok lehettünk) a földrajztanárnőnk meghallotta, hogy nem tudjuk, lediktálta és az volt a házi feladat következő órára, hogy megtanuljuk, abból feleltetett. :D
Aki meg szeretné hallgatni, hogy van, az az alábbi videón meghallgathatja. Nekem most is végigfutott a hideg a bőrőmön - egyébként mindig, ha a székely himnuszok valamelyikét, a csángó- vagy a magyar himnuszt hallom, éneklem - akár élőben, akár csak felvételen.
A videó egyébként a 2013-as Ezer Székelyleány Napján készült, ha jól láttam.
Köszönöm, hogy végigolvastatok!
Áldott vasárnapot kívánok!
Bella
