2015. november 4., szerda

HAUL | Szeptemberi-októberi zsákmányok


Sziasztok!

Az elmúlt két hónapban ismét sikerült néhány dolgot beszereznem, amit most megosztanék veletek. A csoportképről azért néhány termék lemaradt.




Már nagyon-nagyon régóta esedékes egy új táska vásárlása. Az i-re az utolsó pontot az tette fel, mikor a régi táskám füle leszakadt (kerek 10 évnyi szolgálat után). Szerencsémre, Édesanyám még meg tudta menteni, így azóta is tudom használni, de mióta október elején végre sikerült beszereznem a fenti képen a háttérben befigyelő darabot, csak nagyon ritkán nyúlok a régi táskámhoz.
Amúgy nem tudom, ki hogy van vele, de én csak nagyon nehezen találtam erre a táskára. Nálam alapkövetelmény, hogy az ernyőm kényelmesen férjen el benne (a fejemet is típus vagyok, szóval ha az ernyő nincs a táskában, tuti elhagyom, avagy tuti ázott verébként érek este haza - egyik opció jobb mint a másik^^), szóval már eleve úgy vásároltam, hogy közben hozzájuk méregettem az amúgy nem éppen aprócska (és pehelysúlyú) ernyőmet. Kicsit sem tűnhettem hülyének az üzletekben. :D
Aztán nem csak az ernyőm kellett beleférjen, hanem legyen ugye még mellette hely a többi dolognak is. Ráadásul a pántja sem mindegy, hogy milyen, mert néha simán a vállamon hordom, máskor meg keresztbe, szóval állítható pántot szerettem volna, nem olyan fogót, amivel aztán karon lehet vinni.
Így rengeteg táska kiesett, ami meg maradt, annyira giccses volt (tele ilyen virágokkal, cipzárakkal, szegecsekkel és mindenféle "finomsággal"), hogy úgy voltam vele, ha még bírja a már jócskán megkopott, öreg táskám, inkább hordom azt.
Végül egyik nap mégis csak sikerrel jártam. Az egyik helyre új áru érkezett. Pont vége lett az egyetemen az előadásomnak, haza fele benéztem az üzletbe. Nem szúrtam ki rögtön, de végül csak feltűnt, és rögtön jött is velem haza.
Nem fotóztam külön le, és nem tudom, mennyire látszik a képen, de viszonylag nagy táskáról van szó, amibe végre minden holmim elfér. :D

Új lakklemosóra is szükségem volt már. Sajnos a kedvenc Eszter márkámból nem volt éppen, így kénytelen voltam a másodszámú általam használt márkából, az Irisből beszerezni egy üveggel.


Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem minden táskába kell egy ajakbalzsam, különben mindig abban nincs, amelyik velem van. Anno a tolltartóimban is volt, illetve télen az összes kabátomban, plusz egy itthon, hogy ne kelljen egyikből se kivenni (mert az akkor itthon felejtődik^^). Viszont nagyon rég nem vásároltam már, így igencsak megfogyatkoztak, úgyhogy mikor legutóbb betértem a DM-be, a deospray mellett lecsaptam erre a karamellás darabra is. Az új táskámban kapott otthont, nagyon gyakran használom és szeretem is. :) Még nagyon gondolkodtam a dinnyésen is, de az elég nyárias, így lehet, hogy nem most fogom beszerezni. Viszont arra kíváncsi vagyok, hogy karácsonyra valamilyen karácsonyi ajakbalzsammal előrukkolnak-e.


Legnagyobb sajnálatomra az általam olyan nagyra tartott, olcsó és jó Rapsodi lakkokat már nem fogják hozni hozzánk, helyette Natty lakkokat árusítanak majd. Ezzel a márkával már volt egy nagy csalódásom évekkel ezelőtt, így azóta nem is vásároltam tőlük. Most se tettem volna, ha van még Rapsodi lakk (a képről lemaradt, de még egy sárga Rapsodit sikerült beszereznem a régi kifogyott pótlására). Most adtam nekik egy esélyt - vagy inkább ötöt. Valamelyest javultak, de továbbra sem vettek le a lábamról, a fedőlakkot pl mióta hozzákavartam a régi fedőlakkomhoz, baromi lassan szárad és MINDEN lakkozásom párnanyomos lesz. De ennyit erről elöljáróban, nemsokára érkezem egy külön teszt bejegyzéssel is.

Ti mit zsákmányoltatok az elmúlt hetekben?

Szép napot!
Bella

2 megjegyzés:

  1. Nekem is volt régen Rapsodi lakkom, voltak nálunk a helyi piacon árusok és náluk lehetett venni. Én is nagyon szerettem őket, de már egy sincs belőlük, mert mind kifogyott. :(
    A Natti lakkokról pedig várom a teszteket! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg nagyon kár értük. :( A teszthez a lakkok már be vannak fotózva, szerintem jövő héten posztolok. :)

      Törlés

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből