2015. január 1., csütörtök

Legek 2014 - Best of 2014


Sziasztok!

Az év első napjára szántam a már hagyománnyá vált "Legek" bejegyzésemhez. El nem hiszitek, mennyire nehéz volt a legtöbb kategóriában választanom!

Túl sokat a 2014-es évről nem szeretnék mondani. Most jó és szép lenne azt mondani, hogy milyen csodás egy év volt, de ez nincs így, pedig tavaly ilyenkor annyira éreztem, hogy egy csodás év áll előttem. Nem így lett. De bízom benne, hogy ez az év kegyesebb lesz hozzám. De elég is a siránkozásból, inkább jöjjenek a kedvenceim!

Manikűrök

Gondolom, mondanom sem kell, hogy a 300+ manikűr közül nehéz volt kiválasztani 10-et. Így első körre 75 manikűrt választottam. Aztán valahogy sikerült 60-ra, majd 50-re redukálni. De ennél már tényleg nem tudtam jobban szűkíteni a kört, így végül lett egy "dícséretes" 40 mani, és 10 került a topplistára. Ennek a tíz kiválasztásánál már azt vettem figyelembe, hogy mennyire szerettem hordani, mert az 50 között olyan manikűrök is kaptak helyet, melyeket csak a kihívás kedvéért készítettem és fotózás után mostam is le.
Nézzük hát őket:













Körömlakkok:










Konyha
Őt nem tudtam kihagyni a kedvencek közül. ^^







Kreatívkodások
Sajnos, az idei év ezen a téren nagyon szegény volt. :( Így megmutatom azt a négy szépséget, melyet idén készítettem.




Könyvek
2014-ben nagyon sokat olvastam, sajnos, nem annyit, amennyit szerettem volna. Az összes 2014-ben olvasott könyveimet és néhányról a véleményemet elérhetitek ezen a polcon.
Most "csak" ötöt emelnék ki, ebből kettő egy egész sorozat, szóval ha szőrszálhasogatóak akarunk lenni, akkor itt még több is lenne, mint tíz. :)

4. Johanna Lindsey: Viking-trilógia (1, 2, 3.)
3. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi (1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8) + Bábel - jó volt olvasni, kicsit ismét gimnazistának éreztem magam. ^^
2. J. A. Redminski: A soha határán - sebeket tépett fel, elgondolkodtatott, megmosolyogtatott
1. J.R.Ward: Újjászületett szerető - fájt, szívet szaggatott, de segített feldolgozni a gyászt, azt hiszem, ennél jobbkor nem is akadhatott a kezemben, hatalmas szükségem volt rá

Az előző Legek:

Remélem, a 2015-ös év több jót tartogat majd. :)

Szép estét,
Bella

5 megjegyzés:

  1. Huhh mennyi manikűr :D Nekem amúgy a Szerelem témára készült tetszik a legjobban :)
    Az ételek pedig még mindig arra várnak, hogy elkészítsem őket, főleg a kukorica krémleves :D
    Szorítok, hogy 2015 szebb és jobb legyen, mint amilyen a tavalyi éved volt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! ha sikerült elkészíteni a levest, mindenképp írj, hogy mennyire ízlett. (:

      Törlés
  2. Huhúh mennyi szépség!!! Kedvenceim: Dögös leopárdmintás, karácsonyi pulcsi mintás, lila vintage mintás, GR 57 számú, és a miss sporty narancs homok lakkja, amit tőled nyertem :) Kívánok minden jó, boldogságot, egészséget, és hogy minden kívánságod teljesüljön a 2015 évben. :)

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű munkák kerültek ki a kezedből idén is :) A 10-es, 7-es és 1-es számú manijaid a kedvenceim :)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen, lányok! :3

    VálaszTörlés

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből