2014. október 28., kedd

Teszt | RIMMEL Space Dust Total Eclipse


Sziasztok!

Ma egy régebbi lakkot szeretnék nektek bemutatni. Sajnos nálunk már nem kapható, de láttam, hogy több mostani játékban is főszerepet kapott, így úgy gondoltam, épp itt az ideje, hogy behozzam az elmaradásom és elkészítsem a posztot.



Magát a lakkot még tavaly decemberben lefotóztam, a képek egy részét januárban, másik részét pedig márciusban vágtam méretre, erről a vízjelek is árulkodnak. :D Szóval nézzétek el nekem ezt a kis apróságot. ^^

A lakk egy csodaszép fekete árnyalat, smaragdzöld csillámokkal, sőt, ha a fény úgy esik rá, a smaragdzöld mellé sötétkékes-lilás duókróm hatás is társul - sajnos ez utóbbit nem tudtam a fényképeken megeleveníteni, pedig próbáltam én mindenfélét, kinti-benti fotózást, napfényeset, árnyékosat, de nem jött össze.



Az üveg és ecset formájáról azt hiszem, senkinek nem kell beszélnem, mert e téren nem történtek változások a mostani lakkokhoz képest. Még mindig egy álomnak tartom ezekkel az ecsetekkel való munkát, épp elég lakkmennyiséget vesz fel, szépen lehet fele eldolgozni a lakkot a köröm felületén, ráadásul a lekerekített ecset is könnyíti a dolgunkat.

Én két réteget szoktam belőle használni, de a homoklakkokra jellemző gyors száradás miatt az sem jelenthet problémát, ha valaki úgy érzi, még egy harmadik réteget is elbír a lakkozás. Tartósságával abszolút meg vagyok elégedve, ha jól emlékszem, 5 vagy 6 napig viseltem, mosogatással, hajmosással együtt is csak minimális kopást érzékeltem a körömvégeken, utolsó nap jött picit több lakk le egy-két körömvégemről. Inkább akkor is azért mostam le, mert a homoklakkoknál tapasztalt felszíni kopást érzékeltem. Nem tudom ezt a jelenséget ennél jobban megfogalmazni, biztos vagyok benne, hogy már Ti is tapasztaltátok, ha több napig hordtatok homoklakkot, hogy egy idő után veszít a színből és kezd olyan lenni ismét, mint az első réteg felkenésénél.

Egy réteg






Megvan nektek a lakk? Esetleg csak szeretnétek? Mi a véleményetek róla?
Zizitimnél még versenybe lehet érte szállni! Hajrá, lányok! ;)

Szép napot!
Bella

7 megjegyzés:

  1. Annyira tetszik ez a lakk, úgy szeretném megszerezni *.* Kár, hogy amúgy már nem lehet megvásárolni, pedig megtenném.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szilvi: itthon egyáltalán nem is volt kapható, én is külföldről szereztem be.

      Törlés
  2. Jaj ne már, hogy már nem kapható :'( !!

    VálaszTörlés
  3. Szerintem csodás ez a lakk! És köszi a promót! ;)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik ez a lakk, kár hogy már nem kapható!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép ez a lakk. *.* Kár, hogy hozzánk nem jött be.

    VálaszTörlés
  6. Ó. :( Nem is tudtam, hogy Magyarországon nem lehetett kapni. :( Illetve most, hogy többen is írtátok, valami rémlik, de teljesen kiment a fejemből. Ha erre hamarabb rájövök, akkor még én is vásároltam volna belőle, hogy kisorsoljam köztetek. :(

    VálaszTörlés

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből