2012. május 5., szombat

Hónap Alkotása | Eredményhirdetés + májusi téma

Sziasztok!
Kicsit megkéstem vele, tudom. Nagyon sajnálom, de ezek a ballagás előtti hete irtó zsúfoltak! Ha már ez van négy héttel előtte, el se merem képzelni, mi lesz két-három hét múlva!

A Hónap Alkotását, lévén, hogy kevesen vagyunk, én választottam ki, de remélem, leszünk majd többen is, és akkor majd mást is felkérek "zsűrizni". :) Illetve lett egy közönségdíjas alkotásunk is, úgy gondoltam, kiteszem azt is az oldalra, legalább pár napra. :)

Nos, nem húzom tovább a szót, a Hónap Alkotása Terka gyönyörűen kidolgozott cseresznyevirág karkötője lett!



Közönségdíjas pedig az én hóvirágkörmöm lett. Amit ezúton is nagyon köszönök nektek!

És akkor ejtsünk pár szót a többi alkotásról is!
Nekem nagyon tetszett Hajni tavaszi virág manikűrje is. Én még sosem próbáltam ilyen virágokat készíteni, de teljesen oda vagyok értük! S a szavazásból ítélve, nem csak én! :)

A keresztszemes nyakláncot a barátnőm, Bogi születésnapjára készítettem. Majd jön róla egy külön poszt is. :)

A méhecskés karkötő is az enyém, én egyszerűen imádom! Amint megpillantottam a színeket így együtt, rögtön a méhecske jutott eszembe. ^^ Így nem is volt kérdéses, hogy jön ő is a pályázatra.^^

És végül, de nem utolsó sorban, egy igazán tavaszias reggeli, családunk nagy kedvence, a csalán főzelék. Ez még tavalyi, utolsó fagyasztott adagból. De Édesapám múlt héten volt beszerző körúton, így nemsokára készül majd finomság a friss csalánból is. :) Majd jövök recepttel.

Terkát kértem fel, hogy jelölje ki a májusi témát, és ő egy nagyon jó témával rukkolt elő! Biztos vagyok benne, hogy nem csak az én fantáziámat mozgatta már meg. :)

Májusi téma: "Tengerek világa"
Határidő: június 3., vasárnap, 23:00
Az új alkotók, érdeklődök a szükséges információt itt találják meg! :)


Alkotásra fel májusban is! :)


Isa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből