2011. január 8., szombat

Személyes | Bevezető, mert az is kell :)

Sziasztok!
Izabella vagyok, Csíkszeredában születtem, itt is élek, itt végzem tanulmányaimat. Jelenleg a Márton Áron Gimnázium 11. osztályába járok.Több becenevem is van, de a leginkább az Isát és a Bellát szeretem, használom.
Ez a blog nem az első blogom, ezelőtt már volt két blogom, az egyiket töröltem, a másikat itt érhetitek el. Több mint valószínű, hogy néha még oda is fogok egy-egy bejegyzést küldeni. Bár minden bizonnyal, az a bejegyzés itt is olvasható lesz.
Magamról annyit, hogy szeretek kreatívkodni, főleg csomózni, sajnos az utóbbi hónapokban erre alig jutott időm, és van egy olyan érzésem, hogy a jövő nyári érettségiig nem is lesz ennél több időm. Ennek ellenére szeretnék megtanulni az idén kötni, horgolni és hímezni is. A hímzéshez már kedden meg is vettem a hozzávalókat, a Neten is utánanéztem, hogy hogyan kell elkezdeni, bár sajnos még nem igazán egyértelmű a dolog. Gondolom, majd kitisztul a kép, ha nekikezdek. :) Csak legyen már végre időm rá!
Úgy terveztem, hogy a blogon nem csak a mindennapjaim egy kis részét osztanám meg veletek (azért csak kicsit, mert az előző blogomból tanulva, rájöttem, hogy úgysem tudom még a legfontosabb élményeket sem leírni. Azért majd igyekezni fogok ;) ), hanem a kreatív alkotásaimat is, illetve néha olvasmányaimról is be fogok számolni, de ne várjatok tőlem ismertetőt, inkább csak arról írok majd, hogy tetszett vagy nem tettszett az adott könyv, milyen nyomott hagyott bennem stb.
Azt hiszem, ennyi éppen elég az első bejegyzéshez. :)

Isa
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből