2017. április 24., hétfő

ManiCute | Csillagos égbolt

Sziasztok!

Újabb két hét el telt a legutóbbi ManiCute forduló óta, ezért eljött az ideje egy újabbnak. Ezúttal a csillagos égbolt volt a témánk.

Először nm szerettem volna túlbonyolítani, úgy gondoltam, a Flormar duochrome lakkjára ráhúzok valamilyen csillámos lakkot a két középső ujjamon, másik hármon meg egy-egy arany szegecset és kész is. Igen ám, de időközben beszereztem egy arany és egy ezüst akril fetéket is, amit mondanom sem kell, rögtön ki szerettem volna próbálni. Így rögtön újratervezés következett.


Fekete alapot festettem (Moyra Nina), erre jött az ezüst és arany minta, majd előbb fényes, aztán matt (Moyra mattító) fedőlakk.
Egyáltalán nem vagyok megelégedve, ám ezúttal nem a kézügyességem, mint inkább a festékek hibájából. Egyszerűen nem ilyet szerettm volna. Akkora csalódás volt mindkettő. :( Az arany még úgy ahogy elmegy, de az ezüst valami borzalom. Nem egy összefüggő fémes festék, hanem milliónyi apró csillámból áll, amivel baromi nehéz dolgozni, ez a képeken is tökéletesen látszik. Annyira sajnálom, hogy ilyen a festék, mert akkora terveim voltak vele. :( Pont ilyen szemcsés ezüst lakkom is van, miközben a manit készítettem, úgy éreztem végig, hogy a Rapsodi ezüst lakkommal szenvedek épp... :/
Szóval még mindig keresem a tökéletes ezüst és arany akrilfetéket! Ha van tippetek, oszátok meg velem!




Igazából miután lemostam jutott eszembe, hogy ehhez a témához azért mázlimra pont illik ez a szemcsés ezüst festék, ettől függetlenül sem vagyok megelégedve vele.
Az alsó képen fedőlakkal látható. Csak mattításkor vettem észre, hogy nem tisztítottam le a körömfelület meleltti bőrt, ezért előre is elnézéseteket kérem. :/


A többiek alkotása:

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből