2016. július 10., vasárnap

Boldogság gyűjtemény #7

Sziasztok!

Ismét itt a vasárnap, így elhoztam nektek az eheti boldogság-csokromat. :)



Hétfő délután az egyetem kihalt büféjében ült szinte az egész csoport és a román érettségi tételt osztottuk - nálunk ezen a héten voltak az írásbelik. Megállapítottuk, hogy nem lennénk az érettségizők helyében, aztán próbáltunk még néhány kötelezőt feleleveníteni. ♥ Jól sikerült a próbavédés - Igazából egészen hétfőig elég nagy gyomoridegem volt, hogy mit fognak szólni a témámhoz, magam elé képzeltem, hogy mennyire kivesézik... Aztán nem történt semmi abból a horrorból, amin előtte napokig agyaltam. ♥ Végre jutott egy kis idő magamra ♥ Sikerült az államvizsga ♥ Miközben a többiek államvizsgáztak, már felszabadultabban nevettünk, beszélgettünk, biztattuk a még hátralévőket ♥ Eredmények után a csoport együtt ült be ünnepelni ♥ Este még a középiskolai egyik legjobb barátnőmmel is kimentem fagyizni. Ismét hatalmasat beszélgettünk, ha nincs a hideg, el sem válunk. ♥ Anyukámmal lelkizős délután ♥ Végre ki tudtam aludni maga ♥ Két új nyomdalemez

Ennyi voltam az én adagom, de szívesen olvasok tőletek is boldogság morzsákat! :)

Áldott vasárnapot!
Bella

2 megjegyzés:

  1. Nice post)
    I`m following ur blog with a great pleasure via GFC

    Please join me - http://sunnyeri.blogspot.com

    VálaszTörlés

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből