2014. május 18., vasárnap

ManiCute | Neon

Sziasztok!

Kicsit késve hozom a mostani téma manikűrjét, pedig már hetek óta elkészült. Egyszerűen annyira zsúfolt volt az elmúlt két hetem, hogy egyszerűen már nem jutott energiám sem a blogra, sem Instagramra, se FBre, sőt, még körmöt festeni sem. Egyszerűen előkaptam az első lakkot, ami a kezembe került, kifestettem és hagytam addig, míg le nem pattogott.  Minden bizonnyal, a következő két hét sem fog másként telni, így napi bejegyzésekkel ebben a hónapban szerintem már nem fogok tudni készülni.

No de elég a sok beszédből, nézzük a manikűrt. Nem vagyok oda a neon színekért, ezért én szürkével párosítottam, hogy számomra is viselhető mani szülessen belőle. Akik Instagramon követnek, már láthatták is manikűrt rögtön az elkészülte után. Most mutatom itt is. :)






A többiek munkája:

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből