2011. június 28., kedd

Olvasónapló | Natascha Kampusch - 3096 nap

A teljes magyar cím: 3096 nap - A bántalmazás és megalázás nyolc hihetetlen éve


1998. március 2-án az iskolába vezető úton a tízéves Natascha Kampuscht az akkor 35 éves, állástalan híradástechnikus, Wolfgang Priklopil egy fehér furgonba tuszkolta. Órákkal később az elrabolt kislány lepedőbe csavarva egy sötét pincében találta magát. Nyolc év múlva szabadult ki, a gyerekkora fogságban telt el.
A 3096 napban Natascha először meséli el hihetetlen történetét:
nehéz gyermekkorát, hogy mi történt pontosan elrablásának napján, hosszan tartó rabságát az öt négyzetméteres pincében, valamint a mentális és fizikai megaláztatásokat, amelyeket elrablója, Wolfgang Priklopil okozott neki. A 3096 nap valójában az emberi lélek diadalának története. Natascha a majdnem elviselhetetlen kilátástalanság helyzetében is lassan megtanulta, hogyan manipulálja fogva tartóját. Megtudjuk azt is, hogy az esélytelenséggel szembeszállva hogyan próbált kiszabadulni a fogságból. 

"3096 nap története ez a könyv - ám nem pusztán eseménytörténet, nem száraz dokumentáció, de nem is regényes önéletrajz vagy a borzalmak minél színesebb lefestésében tobzódó rémtörténet, hanem elsősorban lebilincselő elemzése egy meghökkentő és a mai napig megmagyarázhatatlan bűntettnek."



Minden elismerésem a Kampusché, azt, amit ő átélt, nem mindenki bírta volna ki épp ésszel és olyan hideg vérrel, mint ahogy azt tette ő. Annyit szenvedett, annyit tűrt, és mindezek ellenére végig meg tudta őrizni önmagát, végig tudott küzdeni! Csodálom, amiért nem adta fel. Miközben olvastam, többször is elgondolkodtam rajta, vajon hasonló helyzetben én hogy reagáltam volna? Több mint valószínű, hogy nem így.
Még életemben nem olvastam ilyen sokáig egy könyvet, de az utolsó pár oldal miatt nagyon megérte. Akkor értettem meg igazán Kampuscht.
Az is igaz, hogy a közepét untam kicsit. Rengetegszer írta le ugyanazt, és ez számomra már sok volt. Ezért is haladtam olyan későre. Volt, hogy hetekig nem voltam képes olvasni belőle. Aztán leültem és legyűrtem 50-70 oldalt.
Abban egy percig nem kételkedtem, hogy ezt ő mind átélte, csak azt nem hittem, hogy ezt mind így le is tudta írni. Persze, ahogy gondoltam, voltak segítői: két újságírónő: Heike Gronemeier és Corinna Milborn. Azt nem tudom, hogy ebből az egészből mennyi az övék, és mennyi a Kampusché (direkt nem használom a keresztnevét, a könyv utolsó oldalain azt írta, nem engedte, hogy tegezzék, nem akarta, hogy még mindig a megszeppent kislány legyen, megértem őt), de ez annyira nem is számít, ha a körítés nem is, de a tartalom teljesen meggyőző. Azt is megértem, hogy bizonyos mértékig ragaszkodott az elrablójához és meg szerette volna ismerni őt. Nem értem, hogy ez miért váltott ki ellenszenvet a külvilágból.
 

"A letehetetlenül izgalmas kötet lapjain egy erős, öntudatos, kíméletlenül tárgyilagos és minden öncsalástól mentes fiatal nő portréja bontakozik ki."
Az már mindenesetre idegesített, mikor naplót kezdet vezetni a sebhelyeiről, sérüléseiről. Illetve nem is az, hogy naplót vezetett, hanem hogy mindezt megosztotta velünk, olvasókkal. Az már sok volt, nem akartam ennyire részletesen tudni, át is lapoztam azokat az oldalakt. Minél hamarabb a végére akartam érni ennek a nyomasztó, mégis lebilincselő történetnek.



"Furcsa és szívbemarkolóan felemelő nevelődési regény ez, amelyben Natascha megmutatja, hogy az iszonyatos körülmények között is képes volt felnevelni önmagát és felkészülni a felnőtt életre"
Remélem, hogy képes lesz egyszer normális, zaklatásoktól mentes életet élni egy boldog családban. nagyon megérdemelné.


"A könyv azzal a mondattal zárul, hogy végre szabad lett, vagyis attól szabadult ki végleg Priklopil fogságából, hogy megírta a könyvet" Bán Zoltán András, a könyv fordítója


 Natascha Kampusch kiszabadulása után az egyik osztrák televíziónál lett alkalmazva, műsorvezetőként.

8/10
Isa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből