2011. március 6., vasárnap

Személyes | Extrapiramidális reakció

Hát, ne akarjátok, hogy olyanotok legyen!
Tegnap egy csúnya gyógyszerallergia következtében jött elő.
Azzal kezdődött, hogy péntek este (mikor az első pirulát bevettem) olyan kis hiperaktivnnak éreztem magam, nem kaptam a helyemet, betettem a kedvenc filmemet, de valahogy nem tudtam oda koncentrálni. Aztán azt vettem észre, hogy nem tudok a tárgyakra koncentrálni. Kis idő múlva meg csak felfele tudtam nézni, s a fejem is ment fel, sokszor úgy éreztem, mindjárt látni fogom a hátam közepét.



Elhihetitek, hogy Édesanyám mennyire meg volt ijedve. mikor mellettem volt, nyugtatgatott, hogy semmi gond, de amint kitette a lábát a szobámból éreztem rajta azt a páni félelmet...
Szerencsére helyén volt az eszünk, rögtön nyumtuk Édesapám kezébe a telefont, és tárcsáztuk a 112-t. Persze eleinte még ebből is vita volt, h a kórházat vagy a 112-t, végül ez utóbbit hívtuk, mint kiderült, z is volt a helyes választás.
A mentő hihetetlenül hamar kiért. Megmérték a vérnyomásomat, szokatlanul nagy volt. Mivel a fejem ki volt fordulva, közlekedni is csak nagy nehezen tudtam, a negyedikről lépcsőn kellett lemenni. Nagy koncentrációnak köszönhetően végül balesetmentesen jutottam el az autóig. De amint beültem, lerohant a roham.
A sürgősségin mindenki nagyon kedves volt, tettek-vettek körülöttem, két orvos is vizsgált. A nővérek is mindig jöttek, hogy jól vagyok-e. Kötöttek be fizsóoldatot, az annyiban segitett, hogy a szemem már nem futott fel, aztán jó fél vagy háromnegyed óra múlva már a fejem sem rángatózott, de akkor meg kényszeresen csücsörítettem, és a kezeim emelkedtek fel.
Volt egy rendes pasi ápoló, ő is gyakran jött, hogy megnézze, hogy vagyok. Kétszer ki is kisért a WCre.
Aztán megkaptam a diazepamot (nem tudom, hogy így irják-e), pár perc múlva már hatott. Még ott ültem utána kb egy órát. Aztán haza engedtek. A nővérkék úgy eltűntek, egyiktől sem tudtam elköszönni, se megköszönni, hogy olyan jók voltak.
Mielőtt még bekaptam volna a diazepamot, meglátogatott az egyik volt szomszédunk, Laci bácsi, tizenvalahány évig voltunk szomszédok, a fia volt az első nagy szerelmem még ovis koromban, no meg nyolc évig osztálytársam és egyik legjobb barátom is. Laci bácsi mentős, épp hoztak valakit, megismertem a hangját, de még mielőtt köszönhettem volna, ki is ment. Aztán pár perc múlva visszatért, kint találkozott anyukámmal, aki mondta, hogy én vagyok bent. Bejött, beszélgettünk, megnyugtatott, hogy ezek a rángatózások majd el fognak múlni.
Hát, el is múltak. Mikor mentem volna el kérdeztem a dokit, hogy mi lesz, ha kimegy a nyugtató hatása, visszatérnek a tűnetek. Azt válaszolta, hogy nem. De sajnos visszatértek. :S
Alig voltam otthon egy olyan fél-háromnegyed órája, mikor ismét jelentkezett. Gyorsan hívtuk a mentőt, kijöttek, a másik karomba (nem oda, ahova a perfúzió volt bekötve) kaptam kalciumot (nem értjük, hogy miért kicsi a Ca és Mg szintem, holott rengeteg tejterméket és banánt eszek, arra tippeltem, hogy a rohammal biztos kifutott belőlem a Ca is.), és a másik fenekembe még egy adag diazepámot. Aztán megkezdődött a rettegés, hogy vajon mikor fognak visszatérni a tűnetek. Kivételesen a kinti szobában aludtam, és édesapám lett beküldve az én ágyamba, anyukám meg mellettem virrasztott. Át sem öltöztem, úgy farmresen meg pólósan aludtam. Abonyt, a teknős-párnámat és a kedvenc pihe-puha paplanomat azért kivittük. Egész éjjel csak forgolódtam, és az órát néztem. 23:30 kor aztán sikerült valahogy elaludni, csak 6kor ébredtem fel.
Azóta még nem volt semmi bajom, reggeli után ismét lefeküdtem, immár a saját ágyamba, és aludtam még kb 3 órát.
Holnap megyünk családorvoshoz, beadjuk a papirokat, és a könyvecskémbe is be kell irni, hogy allergiás vagyok. Aztán kérünk beutalót, mert a sürgősségen a doki azt mondta, nézessük meg az idegközpontban.
Úgyhogy holnap sem lesz suli.
És bioszt kéne tanuljak, a látás analizátorával még sehol sem vagyok (najó, azért valamennyicske rám ragadt az órákon, de az még messze nem elég), kedden TZt irok.
No, a panaszáradat itt  megáll. Jó hogy leirtam, ha valaki (remélem sohasem) találkozik hasonlóval, legalább tudni fogja, hogy rögtön mentőt kell hívni. Az alvás nem old meg semmit, annál inkább, mert a folyamatos rángatózás és izomgöcs következtében egyszerűen nem tudsz elaludni.

2 megjegyzés:

  1. Jézusom, nem lehetett valami kellemes... Örülök, hogy már jobban vagy, nagyon vigyázz magadra!

    VálaszTörlés
  2. Ma voltam dokinál, szerencsére semmi gond, de ezentúl semmilyen hányinger csillapító szert nem vehetek be.
    köszönöm, hogy aggódtál. (:

    VálaszTörlés

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből