2014. július 18., péntek

Manikűrvadász | 10. forduló


Sziasztok!

Végre elérkezett ez a nap is! Én már nagyon vártam! El sem hiszem, hogy az általam elindított vadászat immár a 10. fordulóját éli! hihetetlenül nagy örömmel tölt el hogy minden alkalommal ilyen sok lányt megmozgat a kezdeményezés. Már alig várom, hogy lássam, ezúttal ki-kitől és mit alkotott újra! :)



De előtte mutatom az én alkotásaimat. Bizony, kettőt, mert picit bekavartam saját magamnak. :D

A mostani házigazda Katy volt, akinek ezúton is köszönöm a segítséget! Az ő jóvoltából kaptam meg párnak Tatust, akitől már elkészítettem pár hete egy manikűrt. Akkor annyira imádtam hordani, hogy úgy döntöttem, most is azt fogom elkészíteni, csak más színekkel! :)







Aztán történt, hogy Moon Angelnek véletlenül nem sorsoltunk blogot, így lementettem tőle is pár képet, igen ám, de időközben megoldódott a probléma, ezt viszont én teljesen elfelejtettem, így történt meg, hogy végül tőle is vadásztam, méghozzá ezt a szépséget.



Az eredeti

Nemsokára jövök ám az összefoglalóval és a következő forduló társszervezőjével! :) Addig is nézzétek meg a többiek vadászatának eredményét is!

16 megjegyzés:

  1. mindkettő nagyon szép lett, ügyes vagy, nekem a második színvilága egy kicsit jobban tetszik:)

    VálaszTörlés
  2. Mindhárom manikűr nagyon tetszik, nem bánom, hogy így alakult, mert így három szépséget is alkottál nekünk :-)

    VálaszTörlés
  3. Csatlakozom Katyhoz, örülök, hogy kettőt is választottál! :)
    Az első első változata is nagyon tetszett, ez a mostani talán egy picit még jobb!

    VálaszTörlés
  4. Hű, mindegyik csodás lett. :) Nagyon tetszik a te verziód. :)

    VálaszTörlés
  5. Nekem az első inspiráció általad elkészített mindkét verziója nagyon tetszik, de abból is inkább az első, persze a többi is szép, mármint az 1/2 és a 2. mani is :D

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép lett mindegyik, én nem tudok dönteni :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó lett mind a kettő. :)

    VálaszTörlés
  8. Szuper lett az összes! :) A lilás tetszik talán a legjobban :)

    VálaszTörlés
  9. Mennyi csodás megjegyzés! Köszönöm nagyon szépen, lányok! ♥

    VálaszTörlés

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből