Kányádi Sándor: Bandukol az őszi nap
Bandukol az őszi nap
s megáll minden fánál.
Bandukol és elidőz
minden iskolánál.
Meg-megáll és elidőz...
mire is kíváncsi
vajon ez a szelíd, ősz
Nap-tanító bácsi?
Meg akarja tudni, hogy
rendesek-é, jók-é
akik nála nyaraltak,
nincs közöttük kópé.
Nem bújt-é a pad alá
az a virgonc Pista,
s vajon az a Bandikó
most is olyan lusta?
S följegyzi, ha rosszat lát,
föl bizony, barátom, –
s megégeti orrukat
majd a jövő nyáron.
/Forrás: Napsugár, 1959. szeptember/
Gyermekkorom kedvenc verse. Másodikos voltam, mikor vettül. Meg kellett tanulni. De nekem nagyon nem sikerült. Már tanultam vagy két órája, de még mindig nem tudtam, így keserves sírásban törtem ki. Szüleim rémülten rohantak be a szobámba, hogy mi lelt. Mikor előadtam fájdalmamat, mosolyogva leültek mellém, fel sem álltak addig, míg nem ment az egész vers. Együtt tanultuk meg. Még évekig tudtam kívülről. Aztán elfelejtettem, csak az első szakaszra és a második szakasz első sorára emlékeztem. Kerestem én Kányádi könyvekben, Neten, de sehol sem akadtam a nyomára, egészen a mai napig. Annyira megörültem, mikor megtaláltam! Gondoltam, gyorsan beírom ide is, így már sosem fogom elveszíteni, itt mindig megkapom. (:Köszönet jazsoli5-nek!
