Tegnap egy csúnya gyógyszerallergia következtében jött elő.
Azzal kezdődött, hogy péntek este (mikor az első pirulát bevettem) olyan kis hiperaktivnnak éreztem magam, nem kaptam a helyemet, betettem a kedvenc filmemet, de valahogy nem tudtam oda koncentrálni. Aztán azt vettem észre, hogy nem tudok a tárgyakra koncentrálni. Kis idő múlva meg csak felfele tudtam nézni, s a fejem is ment fel, sokszor úgy éreztem, mindjárt látni fogom a hátam közepét.
Elhihetitek, hogy Édesanyám mennyire meg volt ijedve. mikor mellettem volt, nyugtatgatott, hogy semmi gond, de amint kitette a lábát a szobámból éreztem rajta azt a páni félelmet...
Szerencsére helyén volt az eszünk, rögtön nyumtuk Édesapám kezébe a telefont, és tárcsáztuk a 112-t. Persze eleinte még ebből is vita volt, h a kórházat vagy a 112-t, végül ez utóbbit hívtuk, mint kiderült, z is volt a helyes választás.
A mentő hihetetlenül hamar kiért. Megmérték a vérnyomásomat, szokatlanul nagy volt. Mivel a fejem ki volt fordulva, közlekedni is csak nagy nehezen tudtam, a negyedikről lépcsőn kellett lemenni. Nagy koncentrációnak köszönhetően végül balesetmentesen jutottam el az autóig. De amint beültem, lerohant a roham.
A sürgősségin mindenki nagyon kedves volt, tettek-vettek körülöttem, két orvos is vizsgált. A nővérek is mindig jöttek, hogy jól vagyok-e. Kötöttek be fizsóoldatot, az annyiban segitett, hogy a szemem már nem futott fel, aztán jó fél vagy háromnegyed óra múlva már a fejem sem rángatózott, de akkor meg kényszeresen csücsörítettem, és a kezeim emelkedtek fel.
Volt egy rendes pasi ápoló, ő is gyakran jött, hogy megnézze, hogy vagyok. Kétszer ki is kisért a WCre.
Aztán megkaptam a diazepamot (nem tudom, hogy így irják-e), pár perc múlva már hatott. Még ott ültem utána kb egy órát. Aztán haza engedtek. A nővérkék úgy eltűntek, egyiktől sem tudtam elköszönni, se megköszönni, hogy olyan jók voltak.
Mielőtt még bekaptam volna a diazepamot, meglátogatott az egyik volt szomszédunk, Laci bácsi, tizenvalahány évig voltunk szomszédok, a fia volt az első nagy szerelmem még ovis koromban, no meg nyolc évig osztálytársam és egyik legjobb barátom is. Laci bácsi mentős, épp hoztak valakit, megismertem a hangját, de még mielőtt köszönhettem volna, ki is ment. Aztán pár perc múlva visszatért, kint találkozott anyukámmal, aki mondta, hogy én vagyok bent. Bejött, beszélgettünk, megnyugtatott, hogy ezek a rángatózások majd el fognak múlni.
Hát, el is múltak. Mikor mentem volna el kérdeztem a dokit, hogy mi lesz, ha kimegy a nyugtató hatása, visszatérnek a tűnetek. Azt válaszolta, hogy nem. De sajnos visszatértek. :S
Alig voltam otthon egy olyan fél-háromnegyed órája, mikor ismét jelentkezett. Gyorsan hívtuk a mentőt, kijöttek, a másik karomba (nem oda, ahova a perfúzió volt bekötve) kaptam kalciumot (nem értjük, hogy miért kicsi a Ca és Mg szintem, holott rengeteg tejterméket és banánt eszek, arra tippeltem, hogy a rohammal biztos kifutott belőlem a Ca is.), és a másik fenekembe még egy adag diazepámot. Aztán megkezdődött a rettegés, hogy vajon mikor fognak visszatérni a tűnetek. Kivételesen a kinti szobában aludtam, és édesapám lett beküldve az én ágyamba, anyukám meg mellettem virrasztott. Át sem öltöztem, úgy farmresen meg pólósan aludtam. Abonyt, a teknős-párnámat és a kedvenc pihe-puha paplanomat azért kivittük. Egész éjjel csak forgolódtam, és az órát néztem. 23:30 kor aztán sikerült valahogy elaludni, csak 6kor ébredtem fel.
Azóta még nem volt semmi bajom, reggeli után ismét lefeküdtem, immár a saját ágyamba, és aludtam még kb 3 órát.
Holnap megyünk családorvoshoz, beadjuk a papirokat, és a könyvecskémbe is be kell irni, hogy allergiás vagyok. Aztán kérünk beutalót, mert a sürgősségen a doki azt mondta, nézessük meg az idegközpontban.
Úgyhogy holnap sem lesz suli.
És bioszt kéne tanuljak, a látás analizátorával még sehol sem vagyok (najó, azért valamennyicske rám ragadt az órákon, de az még messze nem elég), kedden TZt irok.
No, a panaszáradat itt megáll. Jó hogy leirtam, ha valaki (remélem sohasem) találkozik hasonlóval, legalább tudni fogja, hogy rögtön mentőt kell hívni. Az alvás nem old meg semmit, annál inkább, mert a folyamatos rángatózás és izomgöcs következtében egyszerűen nem tudsz elaludni.
