2017. május 15., hétfő

Euróvíziós Dalfesztivál 2017 | Döntő Bella szemével


Sziasztok!

A múlt hét folyamán voltak az idei Eurovíziós Dalfesztivál elődöntői, illetve a döntője. A blog történetében már hagyománnyá vált, hogy minden évben egy bejegyzés keretén belül elmondom az egyes elóadókról alkotott véleményemet.

Bár idén is készült jegyzet az összes döntős produkciórl, a tavalyihoz hasolóan idén is csak néhány ország képviselőjét emelném ki.


Hollandia - OG3NE (11. hely)
Én csodálkozom, hogy csak 11. helyet kaparintották meg, mert nekem az elődöntők óta ők voltak az egyik kedvenceim. Nem csak a dal, az előadásmód tetszett, de az is, hogy a testvéreknek bár egy anyagból volt varrva a ruhája, mégis különböző stílusúak voltak, ahogy a testvérei is azok: egyek, mégis különbözőek.
Az egyedüli, ami nem tetszett, az a vége fele volt, mikoregymáshoz fordulva énekeltek pár sort, akkor picit úgy éreztem mintha minket, nézőket kiszorítottak volna kicsit.

Moldova - SunStroke Project (3. hely)
Hát ezek a srácok mekkora arcok! :D Végigvigyorogtam mindkétszer a produkciót. Imádom őket! Meg aztán azok a menyasszony vokalisták a menyasszonyicsokor mikrofonnal... meg a moszgás, amit a színpadon lenyomtak! Ahogy Cooky mondanám: "Megveteeeem!'

Olaszország - Francesco Gabbani (6. hely)
Még mindig nem nagyon tudom hova tenni, mert egyik pillanatban tetszett, másikban meg nem... szóval nem tudom.

Dánia - Anja (20. hely)
Azvolt az első gondolatom mikor megláttam, hogy végre egy ízléses ruha! ^^

Portugália - Salvador Sobral (1. hely)
Tudom, hogy most az a trendiés menő, ha valaki különbözik az átlagtól, meg az is meglepett, hogy minden média- és sajtócsatornán keresztül azt szajkózták, hogy mennyire jó is ez a produkció. bevallom őszintén, én mai napig nem értem ezt, és ha nem tudom a srác történetét (miszerint súlyos szívbeteg és szíváltültetésre van szüksége), nem is lett volna nagy szám számomra ez a dal.
Már a második bemutatkozó ország zsűriszavazat után világos volt számomra, hogy Portugália fog győzni, s bár én mindvégig inkább a bolgár kisfiúnak drukkoltam, mikor Salvador felemelte a mikrofont, már egyáltalán nem bántam, hogy ő lett a győztes. Sőt, voltaképpen az egész este kedvenc része az volt - nyilvánvalóan a Jocis képsorok mellett -, mikor a testvérével együtt, aki a dal szerzője is volt, közösen adták elő, és látszott, hogy ez nem volt előre megbeszélve, hisz néhány sornál a mikrofon előtt mutogatva döntötték el, hogy épp ki énekelje a következő részt.

Azerbajdzsán - Dihaj (14. hely)
Én imádtam a produkcióját, nagyon sajnálom, hogy csak 14. helyig jutottak fel.

Horvátország - Jacques Houdek (13. hely)
Mekkora hang! Mekkora ötlet! Saját magával duettezett jóformán. Olyan volt, mintha kettős személyisége lenne. Én nagyon szerettem a produkciót, nálam ő is dobogós volt.

Spanyolország - Manel Navarro (26. hely)
Dallamos volt meg minden, de nekem sem volt a kedvencem. Viszont én személy szerint elcsodálkoztam, hogy ilyen kevés pontot kapott a nézőktől. Azt hittem, hogy a gyönyörű kék szemével és szőke fürtjeivel biztos tarolni fog - legalábbis erős középmezőnyig eljut.

Norvégia - JOWST (10. hely)
Tetszett a színpadi kép.

Románia - Ilinca ft. Alex Florea (7. hely)
Na ez egy vicc! Én komolyan már azon csodálkoztam, hogy az elődöntőből továbbjutott a produkció, de hogy még a dontőben is bezsebelt egy rakat pontot a zsűritől... Még ha egy német csapat kezdett volna jódlizni, de így. Á, nem is tudom hova tenni. Csak pillogtam, hogy MI. A  FRANC, EZ, Alex még úgy ahogy elviselhető volt, de amikor a csajszimegszólalt... brr... inkább hagyjuk is.

Ukrajna - O. Torvald (24. hely)
Egy kis színt hoztak az előadásukkal, nekem tetszett. Sajnáltam, hogy ennyire hátul végeztek a tabellán.

Belgium - Blanch (4. hely)
Nem értem ezt sem. Mármint a helyzést. Negyedik hely? Most komoly? Nekem az egész produkció alatt az volt a legérdekesebb, hogy kinyomozzam, én hallottam jól, vagy édesanyám értette félre a lány életkorát, aztán mindketten megegyeztünk abban, hogy tényleg 27-nek néz ki és nem 17-nek.

Svédország - Robin Bengtsson (5. hely)
Amióta nyomon követem a Dalfesztivált, szinte minden évben kedvenceim a svédek. Most is nagyon tetszett - és ez inkább a produkció egészére vonatkozik, mert a dalszövggel annyira nem vettek meg, ezúttal nem állítanám, hogy a kedvencem is volt. Mindenesetre én élveztem a produkciót az elődöntőben és a döntőben egyaránt. Én is az 5. hely tájékára lőttem volna őket.

Bulgária - Kristian Kostov (2.hely)
Pápai Joci mellett az egyetlen név, amit megjegyeztem és most puska nélkül le tudtam írni. Azt hiszem, ez is elárl róla valamit. :) Nekem nagyon tetszett. Miután láttam, hogy páran nagyon elhúznak, inkább őt szerettem volna győztesként látni, de az ezüstérem is szép eredmény, én azt hiszem.

Magyarország  - Pápai Joci és az Origó (8. hely)
Direkt a végére hagytam a hazai produkciót. Azt hiszem, azzal mindent elárulok, ha azt mondom, ahányszor meghallom, libabőrös leszek és kis híján könyek szöknek a szemembe. Egyszerűen imádom ezt a számot, a szövegét, a dallamát, Joci hangját, a hegedűszólót. Külön-külön és egyben mindent benne.
Épp Édesanyám tegnap jegyezte meg, hogy mikor pénteken bementünk az egyik üzletbe és ez szólt a rádióban (bizony, Jocinak üzenem, hogy még a csíkszeredai rádióban is játszák :3), kirázta a hideg. Összemosolyogtunk, mert én is ugyanezt éreztem abban a pillanatban.
Annyira örülök ennek a nyolcadik helynek! Igazából én akkor is büszke lennék a dalra, ha a döntőben utolsó helyen szerepeltünk volna, hisz mind tudjuk, hogy az Eurovízió már régóta nem a tehetségről szól. Én az elődöntőben csak azért szurkoltam, hogy döntőbe jussunk, hogy a világ minden pontján ismerjék meg ezt a csodálatos dalt, és ez hála Istennek teljesült is.
Az egyik kedvenc részem pedig tökéletesen illik az idei verseny tematikájához is:
"Mért hazudtad azt nekem,
Hogy nem számít a színem.
Tudtad barna a szemem,
Sosem változik bennem."


Itt tudjátok megnézni, hogy Magyarország kiktől kapta a legtöbb pontot.

A műsorokról összességében annyit szeretnék elmondani, hogy nekem nagyon bejött a három műsorvezető, hatalmas figurák. A legjobban az tetszett, mikor volt egy kis bejátszás ahogy Mans "edzette", kiképezte őket. Olyan jó volt ismét látni a svéd énekest is, hisz sosem titkoltam, mennyire kedvelem őt. :)
Magyarul sajnos csak az első elődöntőt láttam, mert azt netről néztem vissza, mert az élő adásról lecsősztam. (Na igen, a kiakadásom is megér egy misét, mikor tudatosult bennem, hogy anyanyelvemen megint nem tudok nézni műsort, ráadásul akárhogy sáfárkodtam, neten se kaptam sehol egy Duna streamet. :( ) Nálam mindentt vitt Freddie és Kriszta kommentálása - ellenben a román adnál a csaj vinnyogása baromira irritált...-.- Egyik alkalommal még a kommenttor társa is leszólta, mikor felvisított, hogy jó, most már elég lesz. A magyar kommentátorduóra visszatérve, remélem, jövőre is ők lesznek. Sőt, szerintem Freddie máskor is kipróbálhatná magát hasonló feladatkörben, olyan volt, mintha már évek óta ezt csinálná. Nagyon profin bánt a szavakkal, ráadásul a hangja is kellemes, ami ebben a szakmában (is) egy fontos tényező! (Ellenpélda ugyebár a vinnyogó román kommentátor hölgy.)

Azt hiszem, így röviden, tömörn ennyi lett volna tőlem.
Ti nyomon követtétek az idei Dalversenyt? Mi a véleményetek róla?

Véleményem az előző évek döntőiről: 20162015201320122011

Szép napot,
Bella

UI: Nemrégiben találtam egy cikket, amiben az eddigi leggázabb produkciókat gyűjtötték össze. Én azt hiszem, az itt felsoroltak között is vinné a pálmát az idei montenegrói "csődör". Komolyan nem volt senki, aki azt mondja neki: Gáz vagy tesó, ne menj ezzel a produkcióval a Fesztiválra." !? Hát mindek ellenségeket, ha valakinek ilyen barátai vannak? Én még mindig sokk hatás alatt vagyok, komolyan... Itt tudjátok megnézni.
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből