2016. augusztus 10., szerda

Teszt | BPS átlátszó nyodapárnák

Sziasztok!

Ebben a bejegyzésben két, a BornPrettyStore-tól vásárolt/kapott nyomdapárnát szeretnék bemutatni. Elsőként a tesztelésre küldött darabbal kezdeném.


Ahogy azt megszoktuk, műanyag tasakban érkezett, lehúzóval együtt, aminek örültem, mert ilyen vékony lehúzóm még nem volt - én eddig egy gyógyszertáras hűségkártyát használtam erre a célra. :)





Imádom, hogy van kupakja, így a por és a szöszök nem ragadnak rá, ráadásul védi is a sérülésektől. :) Emellett azt is nagyon szeretem benne, hogy hatalmas maga a fej, így a nagyobb minták is simán elférnek rajta.





Nekem személy szerint túl puha, mert a keményhez vagyok szokva, de ezzel is egész szépen lehet dolgozni, ha az ember lánya elkapja, hogy milyen gyorsasággal és milyen erővel nyomva kell átgördíteni a nyomdalemezen. Meg ugye az sem mindegy, hogy milyen lemezzel dolgozunk. :) Én a tesztelés során három lemezzel is kipróbáltam: Topatopa TP_03, BornPrettyStore BP-L003, Moyra Maharaja.










Stemping decals technikára is tökéletesen alkalmas. Ha kíváncsiak vagytok, a lenti rajzolmányból milyen manikűr készült, kattintsatok ide! ;)


Az alábbi két kép nem sikerült túl jól. Mivel mindkét kezemre szükségem volt, Édesapámat kértem fel, hogy segítsen a fotó elkészítésében, ő viszont nem ápol túl jó viszonyt a telefonommal, szóval ennyire tellett tőlünk, de a lényeg szerencsére így is jól látszik. :)








Eredeti bejegyzés itt
Az alábbi manikűr egészét és annak elkészítéséről a videót ebben a bejegyzésben tudjátok megtekinteni.





Alapnak az ősrégi AVON Grey Cement lakkját használtam, erre nyomdáztam a Moyra metal effect 302-es rózsaszínjével (világos lilájával?). Készítettem fényes verziót is, de nekem a fedőlakk nélküli, matt sokkal jobban tetszett.







Innen rendelhető meg, ha megtetszett a fenti szilikonosnyomdapárna

Egy másik nyomdapárna, amit be szeretnék mutatni valószínűleg már minden körmös lánynak ismerős, hiszen ezek voltak az első átlátszó párnák. Én is még januárban rendeltem, és év eleje óta használom (már nem emlékszem, hogy februárban vagy márciusban érkezett-e meg). Ahogy fent is írtam, puha a párnája, ami nekem nehézséget okoz, de ezt senki másnál nem olvastam. Persze, néha ráérzek, hogy hogyan kell vele dolgozni, akkor álomszép lesz a minta rajta, de az esetek többségében nincs hozzá türelmem.
Három színben kapható: lila, rózsaszín és fehér. nekem a lila változat van meg. Volt olyan bloggerinatárs (talán Thimmyke? - nem akarok hülyeséget írni, úgyhogy ha tudjátok, kommentben örülnék a válasznak, én sajnos már nem emlékszem), aki beszerezte mindhármat, hogy tesztelje, van-e különbség közöttük. Nem volt.



Látszik, hogy van, ami megtartja a párnát, így nem kell attól félni, hogy nyomdázás közben a párna benyomódik és nem lehet vele szépen felvenni, majd körömre átapplikálni a mintát.




Az előző nyomdázóval szemben ennek az alja üres, nincs átlátszó üveg.




Néhány a nyomdapárnával készült manikűrök közül:
Teljes bejegyzés itt.
Teljes bejegyzés itt.
Teljes bejegyzés itt.
Ezt a képet azért készítettem, hogy ti is lássátok a két nyomdapárna mérete közötti különbséget. A jobb oldali szinte kétszer akkor, mint a kis lila.


Born Pretty Store weboldalán még számos nyomdázáshoz szükséges felszerelés és egyéb nail art csoda közül válogathattok. ;) Ha használjátok a VNX31 kuponkódot további 10% árkedvezményben részesültök!

Ti szoktatok nyomdázni? Hogy álltok az átlátszó nyomdapárnákkal? Esetleg megvan a kettő küzül valamelyik?

Szép napot!
Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből