2015. szeptember 17., csütörtök

Blog | "Liebster Award"

Sziasztok!

Nemrégiben az a megtiszteltetés ért, hogy ZsebBoszi megajándékozott egy díjjal. Már két éve nem kapott a blog díjat (vagy ha igen, elfelejtettem címkézni^^), így nagyon megörültem neki. :) Boszi, köszi szépen! :)


Mint a legtöbb kitüntetés a blogvilágban, ez is kötelezettségekkel jár, íme:
  • megosztanak magukról 10 random dolgot,
  • válaszolnak a díjat adományozó 10 kérdésére,
  • kiválaszt 10 bloggert / bloggerinát, akiknek továbbadja a díjat,
  • és feltesz nekik 10 kérdést.


10 random dolog rólam, igyekszem olyat írni, amit az előző díjaknál, TAGeknél nem lőttem már el, de ennyi év blogolás után valószínűnek tartom, hogy lesznek olyan dolgok, ami nem újdonság a számotokra. ^^
1. Az utóbbi két-két és fél évben azt vallottam, hogy nekem sosem kell sem házasság, sem gyerek. Az utóbbi hetekben viszont egyre gyakrabban gondolkodom a mi van, ha mégis eshetőségen. Amúgy ne értsétek félre, nincs gondom egyikkel sem, mindig örülök, ha a baráti körből valaki megtalálja az igazit és összekötik az életüket, a kis apróságoknak pedig még inkább. Meg lány vagyok, természetes, hogy én is álmodoztam már/álmodozom a Nagy Napról, a hatalmas és szerető családról. Csak egyszerűen ismerve magamat és az elmúlt 20 évemet, nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet lenne a számomra, leendő párom, gyermekeim számára. (Pedig egyik legkedvesebb gimis barátnőm mindig szemberöhög velem, ha a téma felhozódik. Szerinte nagyon jó anyuka lennék.)
2. 9 évig voltam hörcsögtulajdonos. No, nem kell megijedni, nem rendelkeztem ennyire matuzsálem-korú példánnyal. Ez idő alatt rengeteg hörcsög megfordult nálam. Az utóbbi kb. 6-7 évben már nem is vásároltam, mert mindig volt kis hörcsög. Az utolsó alom több mint két éve született. Akkor nem tartottam meg nőstény hörcsögöt, mert itthon már kissé kezdtek kiakadni az állattartás miatt. Végül az akkor született kis szőrgomolyag most hétfőn tért át az örök vadászmezőkre. Már most hiányzik a kis feje. :( Hihetetlenül üres nélküle a szoba. Ijesztő, hogy mikor éjjel megébredek, olyan hatalmas a csend, nem motoszkál semmi a fejem mellett. :( Ha sikerül elköltöznöm itthonról, valószínűnek tartom, hogy ismét fogok beszerezni egy hörcsög-párt.
3. Szeretnék itthonról elköltözni.
4. Utálom azt, amit tanulok: könyvelés. Ne, kérlek szépen, ne gyere azzal, hogy pedig a könyvelők bazi sokat keresnek. Én is tudom, ettől függetlenül utálom ezt az egészet. De még van egy évem, utána remélhetőleg szüleim boldogok lesznek, hogy van egy diplomám, én kapok valami melót és beállhatok a mókuskerékbe.
5. Még mindig nem tettem le arról az álmomról, hogy tanár legyek. Könyvelés mellett felvettem a pedagógia modult is. Nagyon remélem, hogy jövő nyáron lesz valamelyik közeli suliban gazdasági/állampolgári ismeretek szakon üresedés.
6. Mióta nem vagyok matek szakon (ahol a tárgyaim fele infó volt, amihez nagyon, de nagyon nem konyítottam), furcsamód az infós tárgyak a kedvenceim. (A jelenlegi szakom hivatalos megnevezése a Könyvelés és gazdálkodási informatika, szóval nagyon alap infónk van - sajnos az ismertebb programozási nyelveket mi nem tanuljuk.)
7. A fentiből kiindulva. Nagyon gondolkodom, hogy elvégzek még egy szakot, méghozzá a gazdasági informatikát. Akkor akár néhány tárgyamat el is tudnám ismertetni, így egyetem mellett dolgozni is tudok majd. Ráadásul az infó, a programozás (most már) érdekel.
8. A másik szak, amin még gondolkodom, a kommunikáció és PR, ami szintén az egyetem itthoni karán található, így nem kell várost váltani. Nagyon érdekel ez is, bár tény, hogy szerintem ezt a szakot főprofilként nem érdemes választani (vagy legalábbis akkor nem, ha itthon akar elhelyezkedni vele az ember), de így, a gazdasági résszel kiegészülve egész hívogató.
9. Hangulatember vagyok. Van, mikor kicsattanok a jókedvtől, legszívesebben minden ismerősömet a keblemre ölelném nagy vidorságomban, aztán rögtön utána három-négy napig is olyan depis vagyok, hogy köbö életkedvem konvergál a nullához. Nem tudom, hogyan csinálja, de Cinc mindig megérzi, ha baj van épp )arra is volt már enm egyszer példa, hogy előbb tudta, mint én), az esetek többségében ki is talál valamit, mivel aztán jobb kedvre derít - még ha arra az időszakra is csupán, amíg beszélgetünk. De ezekben a napokban még az is hatalmas kincs! :)
10. Évek óta szeretnék írni egy könyvet (igazából ez az egyik álmom). Nagyon sok ötletem van, de félek elkezdeni. Több okból is. Mi van, ha dolgozom vele, aztán senkinek sem kell? Meg aztán mára már annyi szerző, annyi könyv, miért pont az enyémet akarná valaki elolvasni? Nem érzem úgy, hogy lenne egy olyan egyedi stílusom, amire azt mondaná valaki: na igen, ezt imádom, ez nekem kell! Még többet szeretnék olvasni tőle!
+11. Igen, önbizalomra még rá lehetne gyúrni, ez tény. Ahogy az is, hogy az esetek többségében nem szállok el magamtól, tisztában vagyok a határaimmal. (Vagy legalábbis én úgy vélem.)

ZsebBoszi kérdéseire a válaszok:
1. Milyen kiegészítőt viselsz a legszívesebben? Fülbevaló, sál, gyűrű, karkötő... stb.?
Fülbevaló. Abból van több is. Gyűrűket csak a bérmálásomra kapott arany, és a ballagásomra vásárolt ezüstöt hordom. Volt még egy ezüst, amit elsőáldozásomra kaptam édesanyámtól. Életem első értékes gyűrűje volt, imádtam. Sajnos tavaly augusztusban egy paraszt "elcsalta". És még szépen fogalmaztam...-.-
Amúgy ősszel, télen, tavasszal itt, Csíkországban nálam elmaradhatatlan a sál/kendő (már idén ősszel is hordtam). A nyakam nagyon fázós, és ha ott érzem a hideget, hiába a nagykabát, sál, sapka és egyebek, mindenem fázik.

2. Ha utazhatnál az időben, hova mennél először?
Vissza tavaly augusztusba és nem adnám ki kezeim közül a gyűrűmet. És akkor ha lehet, ott is ragadnék és októberig minden nap meglátogatnám Tatit és elmondanám neki minden alkalommal, hogy mennyire szeretem. Október 11-én pedig ott lennék vele, és nem itthon sírnék. De miután eltávozott, rögtön visszajönnék az időben. Én még egyszer azt a temetést nem bírnám ki (Igazából azóta egyet sem bírok ki, mindig Tatit látom a ravatalon.).

3. Milyen gyakran böngészed a blogod statisztikáit?
Régebb naponta, hetente néztem. De szerintem már van minimum egy éve, ha nem több, hogy nem néztem rá. Igazából nem is tudom, hogy HaviTOP bejegyzés mikor volt utoljára, de már az utolsóknál is csak arra az időre másztam fel a statisztika oldalra, míg gyorsan kiírtam, hogy melyik bejegyzés hogy teljesített az adott hónapban. Már tényleg nem érdekel, nem azon van a lényeg. Az többet elárul, hogy a bejegyzésekre milyen kommentek érkeznek, ebből tudok tanulni, fejlődni.

4. Mennyire vagy spórolós? Mennyire tudsz önfegyelmet gyakorolni ha spórolásról van szó?
Ha van miből, akkor nagyon tudom költeni a pénzt, viszont ha valamire félre kell tenni, akkor meg nagyon, de nagyon meg tudom húzni a nadrágszíjat. Emlékszem, elemista koromban az osztálytársaim mindig csodálkoztak, hogy nekem miért van erre-arra pénzem, hogyan tudom kigyűjteni, hiszen ők amint megkapták a zsebpénzüket, már el is szórták. Én meg sosem kaptam konkrétan zsebpénzt. Néha pár bani innen-onnan összejött, azt pedig képes voltam hónapokig gyűjtögetni, mire meg tudtam vásárolni az áhított dolgot. (körömlakkot (már akkor is! xD), szemhéjpúdert (ami azóta is megvan, mert egyáltalán nem használom. egyáltalán így hívják? azok a színes porállagú festékek, amikkel a szemhéjat lehet festeni, ilyen paletta csomó színnel), pinpong ütők (egyik nyáron naaagyon rá voltam állva, persze, nem tanultam meg játszani, aztán azóta is ott csücsülnek az ütők a szekrényem aljában^^), színes filcek, színes tollak, töltőtoll, fülbevalók, parfümök, könyv)

5. Gyűjtesz valamit? Ha igen, mit? (A lakkgyűjtemény nem ér. :D)
Kislány koromban szalvétákat gyűjtöttem, aztán egy rövid ideig képeslapokat is. Még mindkét gyűjteményem megvan, de már egyiknek sem hódolok. Meg nem tudom, a Tudás Fájának lapszámai mennyire számítanak gyűjtésnek. :D De bizony azt is évekig vásároltuk. Akkor még nem volt divat nálunk az internet (sőt, mikor elkezdtük 2002-3 környékén gyűjteni, még azt sem tudtam, mi az), még emlékszem, hogy 2005-7 között elég sok házi dolgozathoz onnan gyűjtöttem adatot, sőt, volt egy olyan töri-rész is, amit a könyvből sehogy sem értettem meg (ne kérdezzétek, melyik volt az, már nem emlékszem, de ókor témakörben volt, az tuti.), azt is onnan tanultam. Nagyon szerettem forgatni akkor is, ha nem speciel tanulni kellett belőle. :)

6. Reggelente hány szundit nyomsz le a telefonodon, mielőtt kikelsz az ágyból? :)
Régebb rengeteget lenyomtam. Mióta okostelefonom (kérdéses, mennyire okos, én inkább idegölő telefonnak nevezném) van, egyből kinyomom, aztán pár perc múlva kiszedem magam valahogy az ágyból.De volt már arra is példa, hogy visszabóbiskoltam, aztán Édesapám nyitott be, hogy nekem mégis nem órám lenne 40 perc múlva? :D Szerencsére csak 10 percre van tőlem az egyetem. ^^

7. Van kedvenc idézeted? Ha igen, mi az?
Ó, ide most legszívesebben Kowalsky meg a Vega összes zeneszámának szövegét belinkelném. Nagyon sok nehéz időszakon segítettek már át. Megpróbálkozom néhányra szűkíteni:
"Az álmokért mi vagyunk a felelősek, hogy mit valósítunk meg és mit nem." - ez nem egy dalszövegből van, Kowa maga mondta pár hete. Konkrétan ezek a sorok segítettek át néhány vizsgámon, ha nem mantrázom folyamatosan, tuti nem lett volna erőm leülni tanulni. Igen, ennyire nem szeretem.

"Ahol a kincsed, ott van a szíved." - ez is benne van az egyik dalszövegükben, de ki gondolná, hogy eredetileg Jézus Krisztustól származik? :)

"Ez is csak egy nap, nem a világ vége; a kedvedet ne törje meg
Lenyeled keresztbe, holnap vége, új nap indul, vége lesz
Ez is csak egy nap, nem a világ vége, a kedvedet ne törje meg
Lenyeled keresztbe, éjféltől meg új nap indul, ennyi lesz
Ennyi csak, mert ennyi ez!" - Az Ennyi csak c. számuknak a refrénje, de igazából az egész számot úgy, ahogy van be lehetne másolni. Ha csak egyetlen számot jelölhetnék meg kedvencnek, akkor valószínűleg ez lenne az. Olyan ez a szám a szívemnek, mint az égi manna a pusztában vándorlóknak. 

"Na, hogy vagy? Mi van veled mindig? (Aha... aha..)
Semmi nem válasz semmire!
Az nem látszik ennyire. (...)Most kell, hogy élvezd, amid van
S nem várni, amid nincs!
Most kell, hogy meghalld, amit kell,
Meglátni minden színt!
Most kell, hogy tényleg itt legyél,
Mert többé nem jön el.
Minden pillanat más, de pont azt ad, amit kell!" - Hogy vagy? c. számuk

"Játszd azt, hogy amíg élünk
Nem sírunk semmiért mi már
Megértjük aki elmegy
És nem játszik velünk tovább" - Igazából ez kakukktojás, mert az új lemezükről van. Viszont pont jókor jött. Az előbb is éppen sírtam, mielőtt megpillantottam ezt az idézetet náluk. Mint egy égi jel. Mintha Tati üzent volna, hogy ne sírjak, mert még mindig velem van. ♥

És a végére két nem Vegás idézet (pedig legszívesebben még rengeteget mutattam volna be nektek). Évekig ez volt a kedvencem: "Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de hiányozz onnan, ahonnan eljöttél." - Victor Hugo
Egy másik: "Semmilyen szél nem jó annak, kinek nincs célul kiszemelt kikötője." - Michel de Montaigne

8. Mikor voltál utoljára színházban és mit láttál?
Hm.. azt hiszem, április 11-én. Édes Annát.

9. Milyen jellegű videókat szoktál nézni YouTube-on?
Nem szoktam YouTube-ozni.

10. Ezt ma hallottam: ha választanod kellene, két szád lenne vagy három karod? :D
Ha választani lehet, akkor maradok az egy száj-két kar felállásnál. :)


Kérdéseim:
1. Miről/kiről kaptad a neved? Vagy miért pont azt a nevet?
2. Kedvenc gyerekkori emlék?
3. Kedvenc évszak? Miért?
4. Ha három szóban kéne magadat jellemezned, melyek lennének azok?
5. Hiszel a babonákban?
6. Szeretsz olvasni? Ha igen, melyik(ek) volt az a könyv, ami a legjobban megérintett? Miért?
7. Ha már könyv, én sem hagyhatom ki: kedvenc idézet és/vagy mottó?
8. Van-e példaképed, ha igen, ki ő és miért?
9. Hogy tudod magad elképzelni 10 év múlva?
10. Ha van/lenne bakancslistád, mi szerepelne rajta első helyen? Miért?

Akiknek én tovább adom a díjat - ahogy az élő show-kban is mondani szokás: nem a továbbjutás sorrendjében - van olyan, aki már megkapta, ez esetben a 10 random dologtól nyugodtan eltekinthettek, ha gondot okoz újabbakat összeírni, de a kérdésekre nagyon szívesen elolvasnám a válaszaitokat, akár itt a bejegyzés alatt kommentben is!!
Illetve nem tudom róla, hogy Audrey08-nak lenne blogja, de nagyon örülnék, ha az ő válaszait is elolvashatnám, ugyanez vonatkozik ZsebBoszira is, akitől a díjat kaptam. :)

Nos, ennyi lett volna tőlem. 

Szép napot!
Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből