2015. július 4., szombat

NOTD | 4th of July

Sziasztok!

Nem szoktam ünnepelni július 4-ét - miért is tenném, nem az én ünnepem, nem is szoktam manikűrt készíteni rá, eddig az egyedüli ilyen témájú manikűröm még 2012-ből való, akkor is egy kihívás keretein belül készült és mai szemmel nézve kis szerencsétlen, nyomi alkotás lett. :) Ha jól emlékszem, a csillaggal már akkor sem voltam megelégedve. :D
De visszatérve a mai manikűrhöz, most sem állt szándékomban nekem ilyen alkotást készíteni, annak ellenére sem, hogy Instagramon rengeteg szebbnél szebb kivitelezéssel találkoztam már (eddig idei kedvencem a Jamy alkotása, akivel nagyjából egyszerre posztoltunk, így a két manikűr közötti hasonlóság ezúttal a véletlen művel^^). Sokáig gondolkodtam is, hogy a júliusi kihívás "red-white-blue" témájára egyáltalán készítsek-e manikűrt, aztán jött a WNAC2015 drybrush témája, amihez szintén nem volt túl sok kedvem. Félre ne értsetek, még mindig egyik kedvenc technikám, de kb. két hete készült ilyen manikűröm, így most nem erőltettem volna. Aztán szépen összeállt a kép, hogy miért ne ötvözhetném a két témát. Aztán eszembe jutott, hogy van nekem egy Butterfly lakkom, melyet amúgy is két-három évente használok csak, abban vannak csillag glitterek, melyeket ügyesen ki lehet onnan halászni. És így is tettem! A végeredmény pedig alább látható. :3








Hogy tetszik a manikűr? Ti szoktatok július 4-re manikűrt készíteni, netán valamilyen más módon megemlékezni róla?

Szép napot!
Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből