2014. december 23., kedd

Recept | Mézeskalács krémlikőr

Sziasztok!

Már évek óta szerettem volna valamilyen különös likőrt készíteni, de mindig csak halogattam, viszont idén ennek is eljött az ideje. Sőt, rögtön kettő is készült, de a másikat csak pár nap múlva mutatom be nektek. :)

Ez a mai egy roppant egyszerű, de annál finomabb itóka. Akár még ma sem késő az elkészítése, így holnap este, vagy 25-én ott viríthat az ünnepi asztalon.

A fényképért előre is elnézéseteket kérem, de már este volt, a likőröket kipakoltuk a teraszra, ott viszont már befigyelt a fa is, így alig fértem hozzá, az övegeket nem tudtam kidíszíteni, sőt, még az abroszt sem tudtam szépen elteríteni, a fényviszonyokról nem is beszélve. De még így is elég kamikáze akciót hajtottam végre, hogy a kép is elkészüljön, a fa se boruljon rám, sőt, még a likőr is egyben maradjon és ne terüljön szét a szép fehér asztalterítőn. :)


Hozzávalók kb 7 dl-hez:
-30 dkg mogyorókrém (Nutella vagy annak olcsóbb változata)
-4 dl tejszín
-1.5 dl vodka, whisky, rum vagy más alkohol
-2 kk mézeskalács fűszerkeverék

Ez lenne az eredeti hozzávaló lista, ám én eléggé átvariáltam az arányokat. Eleve, csak olcsóbb fajta vodkánk volt itthon, s bár én nem vagyok híve az alkoholnak, szüleim mikor megkóstolták, azt mondták, nem elég erős (tény és való, az alkohol akkor még tényleg alig érződött rajta - éppen ezért felelt meg nekem^^), ráadásul a két likőrhöz el szerettük volna használni a fél liter vodkát, így én végül 2,5 dl körüli mennyiséget használtam.
Aztán gond volt a tejszínnel is, mert én kis ügyes, úgy emlékeztem, mindkét likőrhöz 1,5-2 dl tejszín kell, úgyhogy egy fél literből bőven kijövünk. Aham. Hát nem. Így mindkét likőrből elcsórtam fél-fél decit, szóval az előírt 4 dl helyett én csak 3,5 decivel dolgoztam.
Aztán a mogyorókrém is kétféle volt - mert az egérkék megdézsmálták az amúgy 40 dekás üveget, mire kellett volna, csak a fele volt meg. ^^ Apukámat kértem meg, hogy vásároljon még mogyorókrémet, amit ő úgy értelmezett, hogy csokikrémet, így vásárolt is egy 20 dekás fele barna-fele fehér krémet. A barnát még hozzáadtam, aztán kis gondolkodás - meg némi nyalakodás után - a fehéret is, hisz csak úgy magában nem használtam volna fel.
De ne higgyétek ám, hogy pont a mézeskalács fűszerkeverékkel nem volt bajunk! :) Emlékeztem ám, hogy nekünk kell legyen olyanunk, csak arra nem, hogy még az ősidőkben vettük. Hát bizony nemrég lejárt a szavatossága. Általában nem szoktam így tenni, de most úgy voltam vele, hogy a fene sem fog késő délután csak egy csomag mézeskalács fűszerkeverékért becammogni a városba, ott aztán kivárni több méteres sort, és ez még a szerencsésebb eset, feltéve, ha egyáltalán van még belőle. (Pár éve pl egyáltalán nem lehetett nálunk kapni, egyik ismerősöm küldte nekem Magyarországról, aztán tavaly meg tavalyelőtt láttam a polcokon, idén viszont nem nagyon - bár az is lehet, csak én keretem rossz helyen.) Szóval miután ilyen szépen letárgyaltam magmmal, hogy az a két kiskanál főszer nem fog megártani, neki is álltam a likőr elkészítésének.

Elkészítés:
1. A mogyorókrémet a mikróban langyosítsuk fel, de vigyázzunk, mert hamar összeég. 
2. Ha kész vagyunk, a még mindig meleg mogyorókrémet tegyük át egy lábasba, öntsük hozzá a tejszínt, majd folyamatos kavargatás mellett forraljuk össze.
4. Keverjük bele a 2 kiskanál fűszerkeveréket is.
3. Ezután levesszük a tűzről, hozzáadjuk a vodkát, alaposan elkeverjük.
4. Öntsük tiszta üveg(ek)be, majd 24 órára tegyük hűtőbe.

5. Fogyasztás előtt nem árt összerázni.

Néhány helyen olvastam, hogy a csokis-tejszínes masszát shakerrel vagy mixerrel habosították, én ezt a lépést kihagytam, így is szép sűrű lett, de aki szeretne kísérletezni, nyugodtan próbálja ki úgy is! :)
Nekem azért lett kb egy liternyi belőle, mert vodkából és mogyorókrémből is többet használtam.

Kipróbáljátok? Vagy esetleg már ki is próbáltátok? Hogy ízlett? Mi még csak az üvegbe töltés utáni kis mennyiséget kóstoltuk meg (amihez a képen látható pohárka tartalma is tartozott^^), de már az is nagyon ízlett, én személy szerint már alig várom, hogy szenteste is megkóstoltjuk. :)

Szép napot,
Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből