2014. július 18., péntek

Manikűrvadász | 10. forduló


Sziasztok!

Végre elérkezett ez a nap is! Én már nagyon vártam! El sem hiszem, hogy az általam elindított vadászat immár a 10. fordulóját éli! hihetetlenül nagy örömmel tölt el hogy minden alkalommal ilyen sok lányt megmozgat a kezdeményezés. Már alig várom, hogy lássam, ezúttal ki-kitől és mit alkotott újra! :)



De előtte mutatom az én alkotásaimat. Bizony, kettőt, mert picit bekavartam saját magamnak. :D

A mostani házigazda Katy volt, akinek ezúton is köszönöm a segítséget! Az ő jóvoltából kaptam meg párnak Tatust, akitől már elkészítettem pár hete egy manikűrt. Akkor annyira imádtam hordani, hogy úgy döntöttem, most is azt fogom elkészíteni, csak más színekkel! :)







Aztán történt, hogy Moon Angelnek véletlenül nem sorsoltunk blogot, így lementettem tőle is pár képet, igen ám, de időközben megoldódott a probléma, ezt viszont én teljesen elfelejtettem, így történt meg, hogy végül tőle is vadásztam, méghozzá ezt a szépséget.



Az eredeti

Nemsokára jövök ám az összefoglalóval és a következő forduló társszervezőjével! :) Addig is nézzétek meg a többiek vadászatának eredményét is!

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből