2013. november 15., péntek

Teszt | Golden Rose Paris 239

Erre a lakkra pár hete bukkantam az egyik kis üzletben, teljesen véletlenül! Imádom a színét, sőt, aki már hosszú ideje követ, az azt is tudja, hogy ez a szín a kedvencem. (: Smaragdzöld. *.* Már pár lakkozásnál láthattátok is, hisz azonnal be is fogtam, amint megkaparintottam. :D




 Nagyon jó a fedése, már akár egy rétegben is meg lehet vele indulni, ha nagyon sietünk és nincs időnk kettőre. Ha nem húzzuk le rendesen az ecsetet, hajlamos a csíkozásra, de szerencsére ez sem vészes (vagy csak én vagyok nagyon elfogult a szín miatt?)
 Az ecsettel jól lehet dolgozni, bár eleinte kicsit szokatlan a kupak fogása. Én személy szerint szeretem a Golden Rose ecseteit. Ez még amolyan átlagos formájúnak mondható, nem olyan dömzsi és széles, mint például a Holiday kollekció darabjaié, de ennek ellenére is szépen és jól tudok dolgozni vele.
 Szerencsére gyorsan szárad, mire az egyik réteggel megvagyok, már jöhet is a második. Tartósnak is tartós egy hétig volt rajtam, minimális kopás mellett, úgy, hogy még mosogattam, hajat is mostam.


A kép esetleges hibáiért elnézést kérek, bal kézzel fotóztam a jobb (nem fotógén^^) kezem, ami mindig is nehéz megy, mert ált. elmozdul a kezem a fényképezővel és elmosódnak a képek, még akkor is, ha pl asztalon tartom és épp csak a gombot nyomom meg bal kézzel. Ez a két kép is kb 10-ből lett kiválasztva. :D
A másik kezemen viszont addigra már elkészült a minta, amit pár óra múlva itt is láthattok majd. ^^ Szóval nem volt más választás, a jobbomat kellett fotózni. :D


Nektek van lakkotok ebből a kollekcióból? Esetleg egy másikból? Meg vagytok vele elégedve?

Bella 
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből