2012. augusztus 14., kedd

31DNC2012 & 52WNC2012 | Day 19 & Week 33 - Galaxi mani

Kis turpiszságot műveltem, ugyanis az egy éves kihívás és a 31 naposat most egybe vonom. :)
Eredetileg nem ez volt a tervem, de most gép hiány és egyéb dolgok miatt így alakult. :) S most már legalább tudjátok az egyik indokot, amiért nem vártam eddig be a kihívással a lányokat. :)

A 31 napos kihívás galaxis körmére a bolygókat szerettem volna, az egy évesre pedig egy water marble technikával készültet.
Ezt a manikűrt véletlenül készítettem el, régóta beígértem, hát most megmutatom. A körömvégek kopottak, mert az írásbeli alatt viseltem, és csak hétvégén jutott időm a fotózásra.









És akkor egy kicsit a manikűr történetéről. Tudtam, hogy írásbeli alatt nem lesz időm új manikűrt készíteni, ezért olyanban gondolkodtam, ami kitart egész héten, ráadásul nem túl feltűnő, viselhető érettségizni. :)
Így egy réteg fekete Rapsodi lakk került rá és egy réteg az Color Trend Adapting Apricot-ot. Utolsó nap még rákentem egy réteget a lakk testvéréből, a Varying Violet-ből, majd egy réteget a Butterfly 1o7-ből. És akkor elállott a szavam, mert pont olyan volt, mint egy galaxis kép! :) Így született meg az én galaxis manikűröm. :) Ami nem jelenti azt, hogy nem áll szándékomban más galaxis témájú manikűröket. :)




Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből